A PlayStation 5 és az Xbox Series X/S rajtjánál nagy port kavart, hogy több nagy kiadó is úgy döntött (így a témában éllovas Take-Two, az Activision, a Sony és a Square Enix is), hogy az új generációs konzolokra készült játékaikat a korábban megszokott 60 dolláros ár helyett 70 dollárért kínálják majd a jövőben.
A Ubisoft egészen eddig várt ezzel a lépéssel, a cég vezérigazgatója, Yves Guillemot azonban a minap megerősítette egy, az Axiosnak adott interjúban, hogy a jövőben ők is árat emelnek: "Néhány játék olyan áron érkezik majd, mint a versenytársak. A nagy AAA-s címek 70 dollárba fognak kerülni."
A figyelmesebbeket ez talán nem éri meglepetésként, korábban ugyanis már bejelentették, hogy a Skull & Bones 70 dollárt kóstál majd az új konzolokon. Az új árazás alól kivételek is lesznek persze, az Assassin's Creed: Mirage - mivel kisebb léptékű projekt - nyomott áron, 50 dollárért lesz kapható.
az én tudatalattimba még nem jutott el az, hogy a forintromlás és infláció miatt 30ezret kéne adnom egy állítólagos aaa játékra... (szerintem ez a skull and bones is egy nagy pofára esés lesz, vagy esetleg felkapatják ilyen twitch streamerekkel és megél pár hónapot, kampány nélküli multis cucc, hagyjuk már, aki akar kalózkodni, annak ott a SoT)
az én fejemben továbbra is egy max 50 eurós ár él, amit csak nagyon kivételes játékoknak adnék oda (jó pár évente ha van 1-2), pl rdr2 is már csak 40 euró volt, mikor beszereztem, eddig az volt a legtöbb, amit egy játékra költöttem, de meg is érte, az tényleg egy AAA játék, amit 10-20 év múlva is elő lehet majd kapni, nem úgy mint ezt a ****t, aminek majd szépen lelövik pár év múlva a szervereit, mint a többi játékuknak
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.