Alig néhány nappal ezelőtt jelentette be a Ubisoft, hogy sokadik alkalommal is elhalasztja a Skull & Bones megjelenését. Emellett három eddig be nem jelentett projektet törölt a francia óriáscég, innen is látszik, hogy nagy a baj náluk. A készülő kalózos játékukra rájár a rúd, bizonyára nagy sikert remélnek tőle, többek között ezért is szeretnének még dolgozni rajta. Kárpótlás gyanánt egy több, mint félórás gameplay bemutató videóval kedveskedtek a csalódott rajongóknak, mely lentebb tekinthető meg.
A videóban bepillantást nyerhetünk a kalózok mindennapi életébe, fosztogathatunk, kincsekre vadászhatunk, felfedezhetjük az öböl rejtélyes helyszíneit, vagy épp pihenhetünk a főhadiszállásunkon, illetve dekorálhatjuk is azt. Pontos megjelenési dátumot nem kaptunk a Skull & Boneshoz, viszont a Ubisoft még a 2024. márciusáig tartó üzleti évben szeretné megjelentetni a játékot PC-re, valamint PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.