Az Assassin's Creed-széria számára egyáltalán nem idegen a saját rejtekhely fogalma, hiszen már az Assassin's Creed 2-ben feltűnt az Auditore család villája, a Vallhallában pedig már egy komplett viking települést menedzselhettünk. A hónap végén megérkező Assassin's Creed Shadows azonban új szintre emeli mindezt, hiszen ezúttal egy teljes holdnyi területet kapunk egy rejtett völgyben, ahol a saját kezünkkel építhetünk otthont, erődöt vagy akár palotát. Ennek a részleteiről ebben a jókora hivatalos blogposztban meséltek a fejlesztők.
Mint megtudhattuk, már viszonylag a történet elején megismerkedhetünk azzal a relatíve üres területtel, melynek felügyelője, Miss Tomiko csakis arra vár, hogy az új gazda felvirágoztassa a környéket. Néhány kisebb épület és a hozzájuk tartozó infrastruktúra már a helyén áll, ám a mi feladatunk lesz az, hogy a kedvünk szerint beépítsük és benépesítsük a környéket. A Valhallával ellentétben pedig ezt nem fix pontokon tehetjük meg. Egy hálórácsos rendszeren szabadon helyezhetjük majd le a különféle épületeket és építőelemeket, melyeket aztán kívül-belül személyre is szabhatunk (ennek egy elég puritán bemutatóját láthatjátok a lenti videón). Sőt, a környék fáit és bokrait, köveket, tavakat, patakokat és utakat is lehelyezhetünk, hogy az egész völgyet tényleg a magunkénak tudhassuk.
Természetesen a főbb épületeknek gyakorlati haszna is lesz, így például a kovácsműhelyben fejleszthetjük a fegyvereinket és felszerelésünket, a dojóban fejleszthetjük a szövetségeseink képességeit, de érdekes lehet a kakurega is, melynek segítségével rejtekhelyeket nyithatunk fel Japán többi részein. A szobák teljes listáját és a funkcióikat a fent említett posztban találjátok, ahogy számos egyéb látnivalót arról is, hogy hogyan működik majd a kültéri és beltéri berendezés.
Külön érdemes kiemelni a völgy lakóit is, hiszen nem csak Yasuke és Naoé nevezik majd otthonuknak ezt a birtokot. Számos élőlényt, vad- és háziállatokat is tarthatunk a kastély környékén, de gyakran fordulnak majd meg itt azok a szövetségeseink is, akikkel a történet során szorosabb kapcsolatot alakítunk ki.
Az Assassin's Creed Shadows március 20-án érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.