Még február elején jelentette be az EA, hogy pár hónapot csúszik a Star Wars Jedi: Survivor. Nemrégiben kaptunk egy 9 perces gameplay felvételt a várva-várt kalandjátékról az IGN jóvoltából, most pedig újabb videót kaptunk tőlük, melyben a játék harcrendszere kerül középpontba. A játék rengeteget fejlődött ilyen téren az elődjéhez képest, sokkal összetettebb lesz annál.
A játékban öt különböző harci állás közül választhatunk, melyek közül három már a játék legelején elérhető lesz. Az egy-és kétélű fénykard használata nem lesz újdonság, azonban Cal itt már két különálló kardként is tudja használni a fegyverét egy harmadik harci pózban. Érdekességként ez lesz az egyetlen állás, melyben megszakíthatjuk a támadásunkat, mielőtt az célt érne, ezzel is sokkal nagyobb szabadságot és dinamizmust engedve a harcba.
Ezen felül lesz két további harci állás is, melyből az egyikben Cal egy sugárvetőt és a fénykardját egyszerre használja majd, valamint a játék későbbi szakaszában egy olyan fénykardra is szert tesz, melyet Kylo Ren is forgatott. Ezzel óriási sebzést tud majd bevinni, azonban óriási kockázatot is rejt a használata, hiszen nagyon lassú, valamint a támadások közben nagyon védtelen is a karakterünk.
A Star Wars Jedi: Survivor április 28-án érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.
kvázi elspoilerezték a "heavy" lightsabert és a kard-pisztoly kombinációt, még akkor is, ha a marketingből az utóbbi nyilvánvaló volt. Tudom-tudom, minek is nézek akkor ilyen videókat.
Egyébként meglepő, hogy egy rohamosztagos megvált a lábától :D (és egy újabb melee combat videóban mintha egy a kezétől is). Ejnye Disney, így a 10 évesek kezéből azonnal kitépi az apuka a kontrollert :).
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.