A Respawn játéka finoman szólva nem vett repülő rajtot megjelenésekor, azonban a fejlesztők azóta is lázasan dolgoznak a hibák javításán. Ez látszik is, mivel a héten jelenik meg a negyedik ilyen javítócsomag.
A konzoltulajok számára a mai nappal élesedik a javítás, míg a PC-seknek később, de még a héten elérhető lesz a patch, derül ki az EA Star Wars Twitter-posztjából. A csomag teljes tartalmát a hivatalos oldalon találjátok, azonban olyan teljesítménybeli javításokról van szó, mint például PC-n az adathasználat optimalizálása, hogy a nem ray-tracing alatti teljesítményt fokozzák. Ezen felül olyan dolgokat is javítanak, mint a fénykard nyomának megfelelő ábrázolása, de komoly, játékmenetet megakasztó dolgokat is kiküszöbölnek, mint amilyen az a bug, aminek hatására előfordulhatott, hogy Rayvis legyőzhetetlenné vált.
Bár nem tudni, hogy az eddig javított hibákon felül mennyi van még a játékban, bízzunk benne, hogy hamarosan a végére érnek a javításnak a Respawnnál.
Neked hány óra volt?
Egyébként a játék eddig nem látott részletességgel mutatja be a Star Wars világát, jó a narrativa, kiváló tartalom, és jó a harc rendszer is.
Ez egy kitünő játék minden hibája ellenére, de tény, hogy jót tesznek neki a javítások. (PC-sek nevében nem tudok nyilatkozni)
Eljutottunk idáig? Mert évek óta énekli nagyon nagy számú gamer a "ne rendeljünk elő semmit" című dalt. Hát ezek szerint most már azt kell énekelni, hogy ne vegyünk meg semmit? Mert jó, biztos én vagyok az önző, meg minden, de nekem ez a hobbim és költök is rá, ott a jónak mondható gép és a jónak mondtahó konzol is. De ez a játék is mindegy, hogy PC, vagy konzol, mert sehol sem fut jól. Ja a 30 fps mód aránylag jól fut PS5-ön? Hát 30 fps-hez ott van a Switch, ahhoz nem a PS5 való, az meg hogy Series X-en meg PC-n holt ratyi a minőség, gondolom megint "nem baj"... de mindegy, mert aki PS5-öt vesz annak is jár a 60 fps a 60 fps módban, szóval nem menthető a sztori.
De tényleg, még egyszer: most már ne is azt mondjuk, hogy ne rendelj elő, hanem, hogy megjelenés után se vedd meg? Mert úgyis lesz annyi hülye, aki megveszi? Persze, de a jó szándékú, naív és a pénztárcájával szavazó vásárlók közül ki az, aki szívesen bevállalja a béta tesztelő szerepét, aki egy félkész bétáért ad ki pénzt? És nem értem, mit gondolnak a kiadók, mert ebből csak az van, hogy fél évnél fiatalabb játékot csak Nintendo-ra szabad megvenni... na de ha fél évig várok megjelenés után, már elvárom, hogy a 70 meg 60 dolláros árból 40, de leginkább 30 legyen. Ez hol biznisz a kiadónak? Mert szerintem mi több ideig bírjuk a spoilerek kerülhetését, mint a kiadók pénz nélkül.
Mindegy, pénteken Zelda.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.