Igen, tudjuk, hogy az Xbox Showcase után dedikált műsort kap a Starfield, de a Microsoft nem birt magával, már most megmutatta a Bethesda űroperájának sztorielőzetesét.
A játékosok a felfedezők elit csoportjához csatlakozhatnak a Starfieldben, küldetésünk roppant fontos az emberiség jövőjének szempontjából. Lesznek itt mélyreszántó párbeszédek, harc és kihalt bolygókon való felfedezés is. De bővebb infókkal majd az Xbox Showcase után jelentkezik a Bethesda.
Ez a hír a Summer Game Fest-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!
Ugyanazt a robotszerű viselkedést látod, miközben ecseteli, hogy az egész családját lemészárolták a banditák, mint egy random beszerzős quest esetében, amit rád akar sózni, vagy "teszi" a dolgát. Egyedül a ripacskodó szinkron különbözteti meg ezen szinteket.
Meg az ezredfordulós jrpg-k. Ott is körüllengi a szereplőket az az elérhetetlenség, a gyakran távolabbi kameraszögek használata. A baltával faragott karakterek részelteit fantáziával (és az átvezetőben látottakkal) egészíted ki. Hogy minden beszéd szövegesen zajlik, kvázi a fejedben, mint egy könyvnél.
Az a különbség, hogy az ezredfordulós jrpg játékok nem akartak/tudtak realisztikusak lenni, míg a Starfield láthatóan erre is törekszik. Ilyenkor jöhet aztán a ludonarratív disszonancia: Minél realisztikusabb a játék, annál zavaróbbak az összességből kilógó elemei.
Tehát a "mélyreszántó" (bizonyára mélyenszántóra gondolt a szerző) egyenlő a szomorú, drámai és pityergős témákkal?
Mint egyesek szerint, amikor a kritika egyet jelent a negatív véleménnyel?
Végigvittem-e valaha egy ilyen se vége, se hossza, se értelme Bethesda játékot, mint Skyrim, vagy Fallout 4? 100%, hogy nem. De megbántam-e a beléjük fektetett sok órát és a vásárlást? 100%, hogy nem.
Jó játéknak tűnik, szerintem jöjjön :)
Sokaknak nem megy ez már, szerintem kinőttek a gamer érából, jó kis játék lesz ez higgyétek el pár száz órát biztos bele lehet tolni.
Nem kell mindig "mélyre-szántó" párbeszédeket keresni, nem mindenki akar pityeregni játék közben, akik szeretnek nékik ajánlom figyelmükbe "A fekete fülű fehér Bim" című filmet, utána garantálom hogy gyógyír lesz ez a játék is vagy bármilyen más.
A játék maradjon játék ne akarjon komolykodni hisz ezért játék.
Erre kíváncsi leszek. A Fallout 3 óta egy játékukban sem volt érdemi párbeszéd, nemhogy mélyenszántó.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.