A jövő hónapban megjelenő dinós-robotos co-op játék rendezője beszélt nemcsak a játék történetéről, de a játékmenet részleteiről is. Az Exoprimal az időutazás köré épülő sci-fi lesz, és bár érdekes a sztori, alapvetően a játékmeneten lesz a hangsúly.
A játék premisszája szerint az Exoprimal egyfajta gameshow: robotruhába öltözött emberek csapnak össze egy Leviathan nevű A.I. által a jövőbe hozott dinoszauruszok seregével. A történet az összecsapások mentén bontakozik majd ki, ugyanakkor a sztori kihatással lesz magára a harcokra is, így válnak elérhetővé a 5 és 10 fős co-op küldetések és az új pályák.
Már előrendelhető a játék különféle bónuszokért, többek között a prémium season passért és egyedi skinekért, de szerencsére számos tartalmat oldhatunk ki játék során is.
A Capcom még márciusban tartott egy nyílt bétát, és úgy fest, hogy a játékosok visszajelzéseit alapul véve változtattak a játékon itt-ott. Ha valaki lemaradt erről, ne csüggedjen: magyar idő szerint június 16. 02:00 és június 19. 02:00 között újabb nyílt béta tesztet tartanak.
Az Exoprimal július 14-én jelenik majd meg PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re és egyből bekerül az Xbox Game Pass csomagjába is.
Ez a hír a Summer Game Fest-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.