Majdnem két lemezre került a Final Fantasy XVI

  • Írta: szlav
  • 2023. június 18.
  • Érdekesség
Link másolása
Ha játszottatok a demóval, akkor már érezhetitek, hogy milyen grandiózus kalandot ígér a Final Fantasy XVI. A fantasy RPG valójában akkora, hogy azt alig sikerült egyetlen Ultra-HD Blu-Ray lemezre összesűríteni.

Persze a manapság 100 GB felett szárnyaló játékok nem mennek ritkaságszámba, a játék producere, Naoki Yoshida azonban elárulta, hogy a Square Enix csapata mindent megtett azért, hogy egyetlen lemezen kiadva, elsőnapos patch nélkül tudják a játékosoknak adni a Final Fantasy XVI-ot.

Ez részben sikerült is: az epikus fantasy RPG éppen csak felfért egyetlen lemezre, ezzel megkímélve a gyártási költségeket is, azonban Day 1 patch-re sajnos mégis kell számítanunk. Igaz, egy párszáz megás apróságról lesz csak szó, ami egy-két bugjavítás mellett némi optimalizációs frissítést is hoz magával.

A fenti érdekességek és tudnivalók mellett kaptunk egy új, festményszerű hangulatfokozót is, melyet fent mellékelve láthattok. Mi azonban inkább azt javasoljuk, hogy ha még vacilláltok a vásárlást illetően, akkor töltsétek le a játék demóját - higgyétek el, nem fogjátok megbánni!

A Final Fantasy XVI június 22-én érkezik PlayStation 5-re.

4.
4.
TrishtanAG
#2: A zenénél vicces volt, hogy a Bianka boss harc alatti muzsika néhol totál koppintása volt ennek: https://youtu.be/NU4am8acLR0
3.
3.
Zisten
Kivágták a fél játékot, „majd eladjuk DLC-nek”. :P

2.
2.
FreeKatana
A demóból kiindulva, van mit frissíteni az optimalizáláson, hogy legalább úgy nézzen ki, mintha folyamatosan futna.

Amúgy most kicsit elbizonytalanodtam. Bennem sajnos nincsenek meg a demó óta emlegetett érzések. Vagy a játék egy rosszabb szakaszát adták kölcsönbe, mert lássuk be, legtöbbször ezek a prológusok dögunalmasak tudnak lenni, vagy rosszkor talált meg. A harc se valami nagy eset. Nyilván ez még fejlődni fog, ahogy haladunk a képességfán (remélem lesz képességfa!!).
Az eikonos harcok nem csak videón, de élesben se nagyon fogtak meg. Ha erre építik az aktuális részt, remélem lesz rendes háttere a dolognak. Ezek a hatalmas, diavetítés csillámharcok önmagukban nem lesznek elégségesek ehhez.
A zene legalább annyira jellegtelen, mint a legtöbb szereplő kinézete, bár volt néhány jó pillanata (az egyik trailerben is felcsendülő battle theme instant kedvenc), de azért ez messze van egy FF szinttől. A nagy csata alatt, például teljesen témaidegennek hatott az a kis elhaló tyüntyürü a háttérben.
Nemrég A Diablo kapcsán beszéltünk a sztoriorientált játékokról, és a számomra fontos átvezetők jelenlététől. Na itt nem panaszkodhatok, ugyanis percenként veszi ki a kezemből az irányítás. Remélem ez majd beáll egyensúlyba, mert jóból is megárt a sok.
Kicsit legalább prezentálhatták volna a haladó harcokat egy cold opennel (az eikonos cold open helyett). Tökéletes lett volna a már említett csata helyszíne, de persze ott is csak baktatni kellett. Az utolsó pár percnél kezdett igazán érdekes lenni az egész.
Az ígéretüket viszont betartották, hogy ez a rész most felnőttesebb (véresebb, erőszakosabb) lesz.
Meg realisztikusabb, de a karakter olyan mereven fordul meg a sarkán, mint azok az ember formájú céltáblák a RE4 Remake lőterén. Ezekre a mozgásanimációkra figyelhettek volna egy kicsit a realisztikusság jegyében.
Végre egy FF, ami mellőzi a technológiás katyvaszt, mégis ilyen felemás érzésekkel kellett felkelnem előle. Egyelőre kicsit színtelen az egész.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...