Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy évtizedeken át az E3 volt a videojátékipar legnagyobb ünnepe, amikor a legnagyobb kiadók, konzolgyártók is igyekezték lenyűgözni a játékosokból álló közönséget, de ugyan ennyire volt cél az is, hogy lekörözzék egymást. Aki emlékszik még a PlayStation 4 és az Xbox One bemutató műsoraira, az tudja, hogy mekkora hírverés volt a két konzol körül.
A koronavírus-járvány miatt elmaradt 2020-as E3 digitális formában tért vissza 2021-ben, azonban a kiadók és konzolgyártók elpártoltak mellőle, és saját műsorokat kezdtek el készíteni, amelyekkel becsatlakoztak a Summer Game Fest ernyője alá. Az E3 halálát az idei nagy visszatérés törlése kapcsán is fennhangon hirdették, azonban a tegnap megjelent táblázat, amely a Los Angeles-i rendezvényekről szól, egyben az E3 végleges gyászjelentése is, mivel hiányzik belőle a 2024-es és 2025-ös esemény.
Erre reagált az ESA (Entertainment Software Association) a GamesIndustry.biz megkeresésére, a szervezet azt erősítette meg, hogy sem a jövő évi, sem pedig az azutáni E3 nem került törlésre, a tárgyalások jelenleg is folynak.
Lehetséges, hogy visszatér a rendezvény, és ha igen, nincs kizárva, hogy visszahódítja nem csak a közönséget, de a kiadókat és az iparág más szereplőit is, hogy újra közösen, élőben mutassák be a következő játékaikat? Sajnos, erre csak akkor kapunk választ, ha valóban lesz 2024-es E3, de ha lesz, akkor nagyot kell szólnia.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.