Durcizik a Sony, most a PS6 devkitek visszatartásával fenyegetik az Activisiont
- Írta: szlav
- 2023. június 23.
A játékiparban bevett szokás, hogy a nagyobb kiadók és játékfejlesztők a piaci dátumnál jóval korábban hozzájuthatnak a következő konzolgeneráció gépeihez. Mindez abszolút érthető, hiszen a játékfejlesztés időigényes, sok erőforrást felemésztő művelet, főképp akkor, ha hatalmas költségvetésű, AAA-s címek készítéséről van szó. Az pedig a játékfejlesztők számára is komoly fegyvertényt jelent, ha már az új generáció elejére előrukkolhatnak egy-egy olyan új címmel, amely képes kihasználni a vadiúj gépek által adott lehetőségeket.
Éppen ezért nem túl elegáns húzás a Sony részéről azt nyilatkozni, hogy a Call of Duty-frencsájzt és más nagy IP-t mozgató Activision nem kaphatja majd kézhez a PlayStation 6 korai prototípusát, ha a Microsoft sikeresen felvásárolja a kiadót. Márpedig Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnöke pontosan ezt jelentette ki a minap az FTC bírósági meghallgatásán (via Insider Gaming).
A PlayStation-fejes azzal magyarázta ezt, hogy amennyiben létrejön a Microsoft és az Activision frigye, akkor a Call of Duty kiadójának nem az lesz a legfőbb célja, hogy profitot szerezzen magának az Activisionnek - helyette a teljes Xbox, mint platform és brand felfuttatása lesz a cél. Ilyen körülmények közt pedig a Sony nem engedheti meg magának, hogy korai devkitekkel és az ezzel járó titkos hardveres információkkal lássa el azt a kiadót, amely ekkor a rivális konzolgyártó alvállalata lehet.
Természetesen Jim Ryan álláspontja is érthető, azt azonban érdemes észben tartanunk, hogy mióta létezik Xbox, a Microsoft konzoljai többé-kevésbé teljes hardveres paritásban állnak a PlayStation mindenkori gépeivel és az árazásuk is hasonló volt. A legnagyobb eltérést jellemzően mindig is az olyan gimmicknek is felfogható extra fícsörök jelentették, mint a DualSense kontroller haptikus technológiája, illetve az olyan társhardverek, mint a PlayStation VR vagy a Kinect.
Mondjuk hogy egyetértek.
De nem teljesen értesz.
Nem feltétlen komoly veszteség, csak tett annyi energiát ebbe a profiljába az évek alatt, hogy kényelmesebb megtartani, mint újat kezdeni'zöldfülüként'.
Ha menesztelték, menesztelték.Meg kellett legyen az oka.
én pedig laza vagyok.
Egyébként mit kell elbírálni egy egész bizottságnak, édes istenem, az oldalra újra regisztrálni nem egészen 3 perc ha kibasznak xDDDDD Imádom mikor a sok kis balhere úgy éli meg ezt, mint egy halálos ítéletet :D Lol. Mondjuk aki az interneten éli az életét, mint Crytek, annak ez komoly veszteség lehet, főleg ha "igazságtalanul" csap le rá a BANHAMMER. Na de könyörgöm, gyerekek... :D
Amennyit én láttam, annyiból (szinte veteránként vehető) maradt volna.
Kiderül.
- Közben meg látom(újra már?) a blog megvan.
A kettős mérce úgyis nagyot megy mostanában.
Ne örülj annyira, szerintem még itt van :D
Vannak még hiányzó kommentek, azt nem tudom hova tenni.
Azt viszont meg tudom mondani teljesen biztosan, hogy mind a két platform rengeteg mindenben különbözik egymástól, mind szoftveres megoldások, mind optimalizálás szintjén.
Sajnálom hogy nem tudtam többet adni, örülök ha érdekelnek az ilyenek :)
Szoftveres szempontból (fejlesztői szemmel) mik az egyes platformok erősségei és gyengéi? Melyik jobb egy fejlesztő szempontjából?
Szívesen olvasnék egy hosszabb írást, ha lesz hozzá kedved.
Érdekesek ezek a piaci folyamatok..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.