A Diablo 3 utolsó szezonja sok rajongónak okozhat örömöt

  • Írta: osan
  • 2023. augusztus 16.
  • Hír
Link másolása
A 29. szezon lesz a játék utolsója, majd ezután az eddigieket fogja újra és újra ismételni. Rajongók által régóta kért újítások is érkeznek a véghajrának számító évaddal, amit már ma is ki lehet próbálni a játék PTR-ján.

Egy kizárólag egyjátékos móddal és a játékvégi Paragon rendszer újradolgozásával érkezik az újítások záróakkordja. A Blizzard hallgatott rajongói bázisára és behozták a „solo self found” módot, melyben nem lehet másokkal játszani. Láthattunk már példát erre akár a Path of Exile-ban is, amiben szintén el volt különítve az egyedül játszók rangsorolása, ahogy a Diablóban is el lesz az új évad érkezésével. Hardcore módban is csapathatjuk kizárólag egyedül, nem kell félni.

 A Vision of Enmity névre keresztelt évad a szörnyeket is átdolgozza és halálukkor van rá esély, hogy egy bizonyos Diabolical Fissuret hagynak maguk után, melybe belépve nehezebbnél nehezebb kihívások elé állít minket a játék a minél jobb jutalom reményében. 

A Paragon rendszert limitálják, vagyis eddig végtelen mennyiségű pontot ölhettünk statisztikáinkba – mint például a támadási sebesség, vagy a kritikus találat esélye -, de most majd ez a szám 200 pontban korlátozódni fog. Így nem lesz mérföldnyi előnyük azoknak, akik éjt-nappalt nem sajnálva démonokat ölnek.

Augusztus 29-ig elérhető a szezon a PTR-on, majd utána egyből kimegy élesbe is.

3.
3.
xanatos0911
#2: Segítek:

Nem. A cikk hibás és helytelen infót tartalmaz. Úgy volt eddig, ahogy mondod. Végtelenre csak a primary statokat lehetett húzni.

Ez a mondat tehát helytelen: “… eddig végtelen mennyiségű pontot ölhettünk statisztikáinkba – mint például a támadási sebesség, vagy a kritikus találat esélye -, de most majd ez a szám 200 pontban korlátozódni fog”

A támadási sebesség/kritikus találat/stb pontok 50-ben álltak meg, de mindegyiket fel is tudtad tolni maxra, az volt ugye az alap cél. Most a trükk az lesz, hogy 800 pontunk lesz és AKÁRHOVA rakhatunk 200 pontot, de akkor így csak 4 statot tudunk majd kimaxolni a 16-ból, viszont ha egy buildnek nincs valamire szuksege akkor tobbet tud haszonsitani egy olyan statnal, amire pedig szuksege van.
2.
2.
Shame.
Kb két éve játszottam utoljára, de akkor az attack speed, crit dmg, crit chance paragon pontjai limitáltak voltak. Ugyan igy a health regen, gold pick stb ilyen statok is. Csak a primary statok mint intelligence, strength, vitality ezek voltak végtelen ponttal tuningolhatók. Akkor azóta ezt feloldották?
1.
1.
Deadpool
Akkor mostantól lehet PC-n is offline játszani vagy csak annyi, hogy még mindig folyamatos net kell de más játékosok nélkül?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...