A szeptember 21-én induló, ikonikus rendezvény ismét helyszíni jelenléttel fog érkezni, sőt minden eddiginél nagyobb eseményről lesz szó. Arról már olvashattunk, hogy az egyes kiadók milyen programmal készülnek a rendezvényre, most azonban már azt is tudjuk, hogy mi lesz az idei TGS programtáblája:
A csütörtöki nyitónap lesz talán a legsűrűbb, így érthető, hogy a második nap (terjedelmét tekintve) kisebb lesz. A szemfülesebbeknek feltűnhet, hogy a főleg japán és ázsiai stúdiók között képviselteti magát a Microsoft is, ugyanakkor sem a Sony, sem pedig a Nintendo nem vesz részt rajta. A záróműsorra vasárnap helyi idő szerint 18:00-tól kerül majd sor.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.