Még júniusban pattant ki a hír, hogy a The Sims következő része, ami Project Rene kódnéven fut, ingyenesen játszható lesz - legalábbis a projekthez köthető álláshirdetésekből erre lehetett következtetni. Most, a legújabb Behind The Sims epizódban hivatalosan is elhangzott, hogy bizony free-to-play lesz az alkotás, ezt a franchise alelnöke mondta.
A The Sims 4 és jövendő testvére, a Project Rene szimultán fognak létezni egymás mellett és mindkettő ugyanakkora támogatásban fog részesülni. Terveik szerint nem engedik el a The Sims 4 kezét és a közeljövőben is számíthatunk majd izgalmasabbnál izgalmasabb tartalmakra. Project Rene ingyenesen letölthető lesz, előfizetések és energia mechanikák nélkül.
Az ingyenesen letölthető megfogalmazás, amellett, hogy felettébb érdekes, valószínűleg azt vonja maga után, hogy azért mégsem teljeskörű ingyenességről beszélünk – miért is beszélnénk ugye ilyenekről az EA háza táján. Fizetős kiegészítőkre mindenképp lehet majd számítani, de kreatív emberek dolgoznak a játékon szóval biztos kitalálnak majd valami meghökkentően új monetizációs rendszert is. A videóban szó esik The Sims tematikájú merchandise-ról és egyéb a The Sims 4-et érintő eventekről, újításokról is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.