A Team Ninja játékáról legutóbb a The Game Awards műsorán hallhattunk, amikor is leleplezték a megjelenési dátumot. A márciusban érkező Rise of the Ronin egyelőre PlayStation 5-exkluzív lesz, és bár nagyon hasonlónak tűnik a Ghost of Tsushimához, az előzetes információk alapján mégis egy teljesen más játékélményt kínál majd.
Egyrészt a történet szerepjátékhoz méltó módon a mi döntéseink mentén alakul, a harcrendszer pedig egyszerre lesz könnyen hozzáférhető a kezdők számára, másrészt a kihívásokat kereső játékosoknak is tartogat majd meglepetéseket. A két játék settingje sem egyezik, ezúttal ugyanis az Edo korszak végét jelző, a nyugati világ hatására kialakuló kaotikus Bakumatsu időszak vérgőzös világát fedezhetjük fel.
A játék előrendelése már megkezdődött digitálisan és lemezes verzióban is, utóbbit több bolt kínálatában is megtaláljuk. A standard változat 70, míg a Digital Deluxe verzió 80 dollár lesz. Mindkettőhöz jár majd korai hozzáférés négy harcstílushoz és két felszereléshez, a deluxe verzió ezen felül számos extra tárgyat, egy digitális művészeti albumot és a játék hivatalos zenéjét is tartalmazza. A Rise of the Ronin március 24-én jelenik meg PlayStation 5-re.
így szerintem is újra van gondolva az egész, főleg annak tükrében hogy nem tolonganak az új címek, így a Sony-nak azzal kell operálnia amije van...
Remelhetoleg lesz benne magyar nyelv, ugy meg utosebb lesz szamomra...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.