A 2023-as év meglepetése volt a Hi-Fi Rush, amit az év elején shadow droppolt a Microsoft PC-re és Xbox Series X/S-re, egyből a Game Pass kínálatába. Kritikailag egyértelmű sikerről beszélhetünk, és bár a steames számok alapján nem fogyott bántóan jól, ettől függetlenül még új tartalmi frissítést is kapott a játék. Persze, a Microsoft nem árulta el, hogy hányan játszottak vele a Game Passen keresztül.
Hiába a kérdéses eladási siker, a Tango Gameworks játéka elég népszerű ahhoz, hogy a Microsoft egy konkurens platformra is elvigye azt, legalábbis a legújabb szivárogtatások alapján. Az alább is meghallgatható podcast szerint ugyanis hamarosan egy xboxos first-party játék fog megjelenni egy másik konzolra is, egy ResetEra-s poszt pedig már azt is tudni véli, hogy a Hi-Fi Rush-ról és a Nintendo Switch-ről van szó.
Persze, ha a logika mentén haladunk, akkor a PlayStation 5 mint legfőbb konkurens, és Forza Motorsport, valamint a Starfield mint zászlóshajónak szánt játékok egyből kizárhatók. Így pedig a csúfosan leszerepelt Redfall és a Hi-Fi Rush marad a 2023-as kínálatból, és természetesen a Nintendo hibrid konzolja. Hivatalosan természetesen még senki sem erősítette meg a hírt, viszont valóban logikus lépés lenne a legnagyobb számban eladott, aktív konzolra kiadni a játékot.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.