Talán nem kell meglepődni azon, hogy a 343 Industries nyilvánvalóan folytatni fogja a Halo-sorozatot, azon kívül, hogy az Infinite élő szolgáltatásai sem állnak le a következő időszakban. Ám a jelek szerint, már 2022 óta készül náluk az sorozat következő teljes értékű része.
A Reddit felhasználói kiszúrták, hogy egy tavaly márciusban távozott fejlesztő, Justin Dingles LinkedIn-profilja szerint egy be nem jelentett Halo-játék művészeti igazgatója volt 2022. áprilisától egészen addig, ameddig el nem hagyta a stúdiót. Eközben a vezető karaktertervező, Ian Slutz pedig olyan játékosrendszereket és asseteket épít, amihez az Unreal Engine 5-öt használja. Nem nehéz összerakni a két dolgot.
Miért is olyan érdekes ez? Mert a Bloomberg tavalyi jelentése szerint, amikor jelentős elbocsátásokba kezdett a Microsoft a 343 Industriesnál, a saját fejlesztésű motorjukat, a Slipspace Engine-t is a kútba dobták, és helyette az Unreal Engine 5-öt kezdték használni az összes jövőbeli Halo-projekthez. Bár tavaly januárban még az állították a srácok, hogy aktívan nem dolgoznak új egyjátékos Halo-címen, de ezt a jelek szerint jól titkolták ennek ellenkezőjét. 2023 októberében már szárnyra is kaptak a pletykák az igazi folytatásról. A mostani hír csak ezt erősíti meg.
Egyedül ez a legutóbbi Halo Infinite volt egy WTF kategória...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.