A The Verge jelentése szerint a Disney+ elkezdte emailben értesíteni a felhasználókat az új felhasználási feltételeiről, amely többek között nehezebbé teszi a jelszó megosztást. A lépés nem kifejezetten nagy újdonság, már tavaly is voltak híradások arról, hogy a Netflix példáját a többi streaming platform is követi majd
Pár hónappal ezelőtt a kanadai felhasználók már megkapták a “frissítést”, illetve nem olyan rég a Hulu is hasonló változtatásokról számolt be. A Disney+ új feltételei január 25-től érvényesek az új felhasználók számára, azok pedig, akik már korábban is fel voltak iratkozva a szolgáltatásra március 14-től számíthatnak a változásra.
Nem teljesen egyértelmű azonban, hogy mit fognak vizsgálni. Az email szerint a vállalat “analizálja a felhasználói fiókot, annak érdekében, hogy megállapítsa, megfelel-e a feltételeknek”, arra nem térnek ki, hogy miként.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.