A WWE 2K24 egyik nagy újdonsága, hogy a WrestleMania 40 éves fennállását ünnepli a Showcase mód, azaz négy évtizednyi fontos és emlékezetes mérkőzést játszhatunk le újra virtuálisan. Mindezt nyakon öntik egy izgalmas sztoriszállal is.
Az új MyRise módban két különböző karrierutat választhatunk attól függően, hogy a játékosok saját pankrátorai a férfi vagy a női divízióban szerepelnek. Ezen kívül kulisszák mögötti verekedésre is sor kerül, lesznek vendég játékvezetők is, és sok más is, amit az új gameplay előzetes bemutat.
A játékot számos kiadásban meg lehet vásárolni: lesz sztenderd, Deluxe és 40 Years of WrestleMania Edition - az elérhető extrák száma exponenciálisan növekszik ilyen sorrendben. A WWE 2K24 március 8-án jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.