Érkezik még Xbox-konzol a jövőben is

  • Írta: pandaril
  • 2024. február 10.
  • Pletyka
Link másolása
Egy keddi belsős tájékoztatón állítólag Phil Spencer igyekezett megnyugtatni az alkalmazottakat, miszerint a jövőben is készülnek majd Xbox-ok, sőt a vállalat stratégiája több eszközt is magába foglal.

A több hete szépen-lassan szivárgó Xbox-os híresztelések a hét elején igen komolyan felpörögtek, és onnan, hogy a Hi-Fi Rush és a Sea of Thieves talán jön Switch-re és PlayStationre is, odáig jutottunk, hogy az idén érkező Indiana Jones-játék, a Hellblade 2, sőt a platform tavalyi húzócíme, a Starfield kapcsán is eljátszott a cégvezetés annak a lehetőségével, hogy a nagy riválisok konzoljaira is megjelentessék azokat.

Most már ott tart a dolog, hogy az olyan ős-Xbox-exkluzív franchise-k, mint a Halo vagy a Gears of War is játszhatók lesznek a Sony gépén – elvileg. Nem árt minden második ilyen híresztelés kapcsán megjegyezni, hogy a források eddig megbízhatók és valóban jól informáltak voltak, hivatalos megerősítést egyelőre semmi sem nyert, még a pletykák cáfolata sem. Ugyanis Phil Spencer X-posztja sok rajongó számára még lesújtóbb volt, mint maguk a pletykák, lévén az Xbox feje meg sem próbálta elhessegetni a híreszteléseket (emlékezzünk csak vissza: a meghajtó nélküli Xbox Series X terveinek kiszivárgásakor csak legyintett, mondván ezek már régi anyagok).

Az Xbox megítélését az is csorbítja, hogy az óriási leépítés közepette gyakorlatilag megszüntették a lemezes játékkiadásért felelős részlegüket, és már több európai viszonteladói hálózatban nem kaphatók fizikai Xbox-játékok. Ebben a helyzetben talán reménysugár, hogy egy keddi belsős tájékoztatón Spencer arról biztosította a dolgozókat, hogy nem szűnik meg az Xbox-konzolok gyártása, a jövőbeni gép továbbra is a cég stratégiájának részét képezi.

Érdekesség, hogy ez a stratégia szavai szerint "többféle eszközt" is magába foglal, ami egyfelől lehet annak is a jele, hogy a következő generációban is két verziót adnak majd ki a konzolokból. Ugyanakkor azt is jelenthetik Spencer szavai, hogy az Xbox (vagy inkább a Microsoft) stratégiájának a Nintendo Switch és a PlayStation 5 is a részét képezi. Bízzunk benne, hogy a jövő hét folyamára ígért üzleti tájékoztatón ténylegesen tiszta vizet öntenek a pohárba és egyértelműen lefektetik az Xbox távlati terveit,

8.
8.
Anti crytek
#7: Köszönöm, de kérem ne túlozzunk... én csak megbújok itt csendben, ritkán kommentelve, nem agyára menve senkinek...
7.
7.
csoki0619
#6: Te vagy a legnagyobb király az oldalon! :D
6.
6.
Anti crytek
Engem emlegetett valaki?
Amúgy remélem nem mostanában jön az új X-box, anyagilag kissé kimerültem a videójátékok melletti hobbijaimmal, illetve a videójátékok teljes áron történő megvásárlásával...
2.
2.
Doomsayer
"azt is jelenthetik Spencer szavai, hogy az Xbox (vagy inkább a Microsoft) stratégiájának a Nintendo Switch és a PlayStation 5 is a részét képezi"

Ugye az acti felvásárlásakor meg kellett ígérni, hogy a következő asszem 10 évben jön a CoD PS-re, de volt szó arról is, hogy a CoD nintendo-ra is jönni fog (a következő generációsra), szóval mint kiadó ezer százalék, hogy jelen lesz a micro a többi platformon is és ez nem új dolog. A kérdés már csak tényleg az, hogy az exeket kiadják-e a többi gépre. De én amondó vagyok, hogy szerintem nyugodtan kiadhatják, mert a gamereknek jó minden platformon, aki meg hisztériás és háborodott, az meg eleve nem lehet olyan szellemi szinten, hogy jó munkája lehessen, tehát így nem is kereshet sokat, tehát nem is tud gépeket meg játékokat venni, tehát a microsoft-nak mindegy, hogy mit mond az ilyen illető, mert a pénzügyeket nem befolyásolja a dolog.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...