Leállt a mandalóri FPS fejlesztése, közel 670 embert küld el az EA
- Írta: pandaril
- 2024. február 29.
Ez az év egy valamiben erősebb, mint a tavalyi: az elbocsájtások méretében és ütemében. Az év eleji Microsoft-féle 1900 fős "nagytakarítást" most kedden a Sony globális elbocsájtási tervei követték, amelyekből alig ocsúdtunk fel, már itt is a következő nagy hal, aki egy relatíve kis létszámú dolgozójától válik meg. Ha az EA teljes egészét nézzük, akkor összesen 5%-ról beszélhetünk, viszont ez akkor is egy közel 670 embert érintő döntés.
Andrew Wilson, a vállalat vezérigazgatója a tegnapi napon közölte a rossz hírt a dolgozókkal, majd pedig az üzenet tartalma felkerült az EA saját oldalára is. A leépítések eddig két stúdiót érintenek drasztikusan. Az egyik a Respawn, akikről kiderült, hogy egy mandalóri témájú FPS-en dolgoznak, viszont az EA átszervezési döntése értelmében felhagynak bizonyos licencelt projektekkel, amelyekkel kapcsolatban nem látják, hogy sikeresek lennének. Az EA gondozásában készülő Iron Man és Black Panther játékokon továbbra is dolgoznak a fejlesztők.
A másik csapat a Ridgeline Games, akiket viszont lényegesen durvábban érint a dolog, lévén bezárja őket az EA. A csapatot még 2021-ben alapította a kiadó, és egy egyjátékos Battlefield-játék lett volna a bemutatkozó alkotásuk. A stúdióval együtt a projekt is kaszát kapott, a fejlesztők egy részét átcsoportosítják majd Ripple Effecthez a franchise multis ágának fejlesztéséhez, viszont nem mindenki lesz ilyen szerencsés. Nem maradunk single player Battlefield nélkül, ezt a feladatot ugyanis a Criterion fogja átvenni.
A Ridgeline vezetője, Marcus Lehto már korábban távozott a stúdió éléről, X-posztja alapján nem is tudott a kiadó terveiről. A Kotaku összeállítása szerint két hónappal az évkezdés után több mint 8.100 embert bocsájtottak már el a videójáték-ipar különböző területeiről. A becslések szerint nem is fog változni ez a trend.
#9: Szerintem semmi baj nincs azzal, ha nem értünk egyet, amíg tudunk emberként vitázni, szóval minden okés :D Én nem ezt tapasztaltam, így a sirámok nagy része üresen cseng, a Dead Space és a Survivor esetén is, de megértem, és elhiszem, hogy máshol lehet megtörténtek a hibák. De nem az én tapasztalatom, és ahogy láttam, még rengeteg ember volt vele így, mint én. Egyébként, a Survivor PS5re rengeteg patchet kapott/kap még mindig (fenn tartom a gépen, mert néha visszanézek fénykardolni egyet).
Engem David Cage semmilyen játéka nem izgat annyira, mert népszerűtlen vélemény, de eddig minden játéka - sztori szinten, amiért ő a felelős, mint fő író - hulladék volt, ami közelebbi vizsgálatra széthullik. Az Omikron egy jó ötlet teljesen kifacsarva minden érdekes ötlettől, moralitásában ostobává téve, az Indigo Prophecy/Farenheight nagyon ígéretes kezdés után komplett módon összeszarja magát a felétől, A Heavy Rain jól kezd, de aztán előhúzza a főgonoszt a saját seggéből, mivel máshogy nem tud meglepni, A Beyond Two Souls rendkívül buta sztorit hoz, rendkívül ostoba üzenetekkel és lényeggel - "ha hiányoznak a halott szeretteid, akkor csak öld meg magad" - a sort pedig a Detroit zárja, aminek egy szála teljesen értelmetlen, a másik érdektelen, a harmadikat pedig csak Hank és Connor színészi játéka menti meg attól a hulladék írástól, amit Cage bácsi elkövetett társadalomkritika címén.
Én se vagyok a legnagyobb író, de az a fickó egész egyszerűen nem tud írni, és a jó ötleteit belefojtja a saját hülyeségébe.
(Bocs az offtopic rantért, de az SW az egyik alappillére a popkultúrális életemnek, szóval előre tartok tőle, hogyan lesz szétcsapva :D )
Szóval nem vitatkozni akarok velked én sem, de minden EA játék ipari hulladék és nem azért, mert rossz a sztori vagy a zene, hanem olyan állapotban jönnek, hogy nem szabadna megjelentetni sem. Nézd a WRC-t már 20€ sem veszik mert PC-n is fos meg konzolon is fos.
Az se igaz hogy minden amit kiadnak szar lenne. A Dead Space Remake teljesen kompetens és kész állapotban jelent meg, ha pedig csak a Respawnt nézzük inkább, ők se adtak még ki rossz játékot.
Én se kedvelem az EA-t egyáltalán, a trendet sem, hogy "nem baj ha szar, majd megjavítccsuk" de azért ne hajítsuk már el azt a kapanyelet ilyen messzire.
Ez a Star Wars játékok jövőjének szempontjából kifejezetten negatív, mert ahelyett hogy az EA alól felszabadulva egyre több jönne, egyre kevesebb jön (nem csak innen, az Eclipse-ből semmit nem láttunk, - és David Cage stúdiójától lehet jobb is - a Kotor Remake 2 hetente törlődik, a Outlaws pedig... Ubi játék. Kompetens lesz, jó lesz, de ennyi).
Emellett szánalmas haláltusája ez a nagy EA SW exkluzivitásnak, ami a Jedi sorozaton kívül igazából semmi érdemlegeset nem mutatott fel. Itt volt a lehetőség egy épkézláb singleplayer fpsre, de az EA végtelen bölcsességében inkább azt törli el - mert a fejlesztés nem csak leállt, törölték a játékot - aminek van esélye iszonyatos pénzösszegeket megmozgatni, mint bármi más random sorozatot, amit már elrontottak. A Jedi meg valószínűleg trilógiává bővül, de utána végeztek.
Igen ám, de még az EA-ről sem lehet feltételezni, hogy direkt és szándékosan adják ki a szarokat, mert a pénz az nekik is pénz és egy ilyen balhé nemcsak hogy az adott játéknál jelent dollármilliókban mérhető veszteséget, hanem a globális arcvesztés is nagy és veszélyezteti a kiadó többi játékának az eladásait is. Erre egymás után az összes játékuk ilyen. Ők ebből élnek, ezt nem engedhetik meg maguknak.
99% biztos vagyok benne, hogy megvannak a felelősei ezeknek a fos minőségű játékoknak a csapatoknál és a szervezet felépítésén belül. Akik mindig csak jókat mondanak a főnöknek felfelé és szándékosan hazudnak, csak hogy meglegyen a célkitűzés, vagy a prémium, vagy valami. Teljesen biztos vagyok benne, hogy amit a nagyfőnök a kiadás előtt hall a játékról utoljára, az az hogy minden teljesen tesztelve és rendben van, max egy-egy picike patch kellhet egy-egy nagyon ritka és kivételes apró textúrahiba miatt, ami a játékosok csak 0.0000001%-ánál fordul elő... aztán full működésképtelen a játék... Az ilyet én is úgy szűrném ki ennyi millió dollár veszteség után, hogy minden vezetőt és minőségellenőrt kirúgnék. Persze a vezetőkért sokszor kár, de ha ők már évek óta ártatlanok és mindig csak az alattuk dolgozók hibája volt minden szerintük és a következő játék ugyan úgy szarul jön ki, akkor mehet mindenki, szevasztok.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.