A Remedy úgy látszik, hogy szépen-lassan saját kezébe veszi franchise-ai sorsát. Kezdték ezt asszon az Alan Wake-kel, amelynek jogait 2019-ben vásároltak meg a Microsofttól, most pedig a a szintén 2019-es Control, a beharangozott folytatás és a multiplayer spinoff jogait is megszerezte a fejlesztőcsapat.
Bár a két a Remedy Connected Universe már hivatalosan is létezik, és Alan Wake is megjelenik Jessie Faden kalandja során, de mivel a két franchise jogai más-más kiadóknál voltak, így érthető, ha nem voltak annyira szorosra húzva a szálak. A teljes Control franchise-ért 17 millió eurót fizet ki a Remedy, több részletben, így az év végéig még a 505 Games marad a játék hivatalos kiadója. Az összeg gyakorlatilag az Control 2 és a Condor fedőnevű multis projekt eddigi költségeit fedezi, egy kis ráfizetéssel.
A Remedy az új játékok mellett a Max Payne 1 és 2 remake-jén is dolgozik, ami azért is lesz érdekes, mert egyetlen epizódba olvasztják össze a New York-i nyomozó történetét. A munkálatok a Rockstarral szorosan együttműködve zajlanak, egyelőre arról nincs hír, hogy ezeket a jogokat is meg akarná szerezni a Remedy.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.