A tavalyi év legnagyobb játéka, a Baldur's Gate 3, sok értelemben megérdemli ezt a címet. Akár a játékosszámot, akár az eladásokat vagy pedig a bezsebelt díjakat nézzük, a Larian cRPG-je egyértelműen "vitte" 2023-at. Ezt a trendet pedig úgy fest, hogy az idén is folytatni szándékozzák a fejlesztők.
Ugyanis küszöbön áll a játék fizikai, Deluxe Editionjének megjelenése. A csavar a dologban, hogy a három platform egyes verziói nem ugyanannyi lemezt fognak tartalmazni. Ezen a téren az Xbox Series X-be való lemezek száma a legnagyobb, szám szerint négy is lesz belőlük a csomagban. Erre azért lesz szükség, mert nagyjából 500MB-nyi adat egyszerűen nem fért volna már el három lemezes megoldáson, így pedig kénytelenek lettek volna a készítők valamit kihagyni a fizikai kiadásból. Ezt elkerülendő született meg négy lemezes csomag.
Kérdés lehet persze, hogy miért is fontos ez, hisz ennél lényegesen nagyobb day-one patch-eket tölthetünk le lényegesen kisebb játékokhoz. Viszont figyelembe véve a Larian hozzáállását a játékhoz, abszolút érthető, hogy ezzel a Baldur's Gate 3 offline elérhetőségét szerették volna támogatni. A dolog érdekessége, hogy a PlayStation 5 verzió csak kettő, míg a PC-s kiadás mindössze egy lemezből áll majd, így kérdés, hogy ezeknél mit hagytak le a lemezekről.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.