Megvan a Horizon Forbidden West gépigénye

  • Írta: pandaril
  • 2024. március 5.
  • Hír
Link másolása
Aloy kalandjainak második felvonása ebben a hónapban debütál PC-n, és bár a látvány kimaxolásához nem árt majd egy komolyabb gép, korlátozott erőforrásokkal is játszható lesz a játék.

Újabb PlayStation-exkluzív cím érkezik a hónapban PC-re, és ahogy az lenni szokott, azok, akik kíváncsiak rá, tűkön ülve várják, hogy vajon hogy fut majd a játék a gépükön. Az utóbbi néhány PC-s port ugyanis nem sikerült hibátlanul a Sony-nak, így érthető, ha valaki kételkedik a Horizon Forbidden West megjelenése kapcsán.

A hivatalos blogposzt alapján a játék igényei egészen jól skálázhatók majd, összesen négy minőségi szintet állapítottak meg a fejlesztők, bár PC-ről lévén szó, valószínűleg a beállításokat igen csak rugalmasan szabhatjuk majd testre. A négy preset szerinti gépigényeket az alábbi képen találjátok:

Ami kifejezetten érdekes, hogy a minimális rendszerigény esetében mennyire alacsonyra tették a lécet a készítők. Persze, ha már 1080p-ben, 60 fps-sel szeretnénk játszani egy kicsit szebb grafikával, akkor máris egy RTX 3060-ra vagy egy RX 5700-re lesz szükségünk, ugyanakkor ezek egyike sem számít már high-endnek mai léptékkel. Az alacsony minimális gépigény az olyan kézi konzolok számára is kedvező lehet, mint a Steam Deck, a Lenovo Legion Go vagy a ROG Ally. Az egyetlen, ami beállítástól függetlenül változatlan, az az operációs rendszer, és a 150GB SSD tárhely.

1.
1.
Neo1989
1080P Mediumon menni fog. Aztán jövőre úgy is veszek új PC-t.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...