Yoshi-P a Final Fantasy XIV rendezője és producere a PAX East expón beszélt a Final Fantasy XIV-hez érkező expanzióról, a Dawntrailről, aminek a megjelenési dátumát is elárulta. A kiegészítő június 28-án érkezik majd.
A rendező a színpadra hozta a Dawntrail gyűjtői kiadását, aminek többek között része egy Viper figura, egy szövet térkép és egy tolltartó is, amelyek akár a játék világában is létezhetnek. Azonban vannak extra digitális tartalmak is, amelyek közül több a sorozat kilencedik részére utal – számolt be a Games Radar.
A bemutató során megjelenő, Final Fantasy IX-ből már ismert hátas és két minion megjelenését a közönség is észrevette, mire Yoshi-P rátett még egy lapáttal: “Talán észrevettétek, hogy több Final Fantasy IX utalás is van itt” – mondta – “de ennek az oka titok”.
Simán elképzelhető, hogy csak egy crossover érkezik majd, hiszen egy Final Fantasy-remake elkészítése nem rövid idő, a 8. epizód rendezőjének meglátása szerint például lenne olyan rész, aminél 20 évre lenne szükség a felújított verzió kiadásához. Azonban tavaly nyáron már pletyka szinten előkerült a Final Fantasy IX-remake.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.