Több évnyi fejlesztés után végül júliusban megjelent a Fallout 4 modja, ami az angol fővárosba kalauzol el minket. A mod rendhagyó módon a GOG oldaláról volt letölthető, viszont teljesen ingyenes kiegészítőről van szó, így bátran ajánlható a széria rajongóinak. A mod sikerét az sem árnyékolta be jelentősen, hogy a Bethesda gyengén sikerült next-gen frissítése miatt számos tartalmat ki kell hagyniuk a játékból, és a játékosoknak is downgradelniük kell a játékot a mod futtatásához. A GOG adatai szerint az első 24 órában több mint 500.000-szer adták hozzá játékosok a modot a könyvtárukhoz, ezzel a platform leggyorsabban behúzott játékává vált.
A BBC-nek adott interjúban a készítők beszéltek a mod sikere kapcsán felmerült tervekről, azonban az elsődleges most a Fallout London befejezése. Nemcsak hibajavításokra van még szükség, de az év végéig várható egy komolyabb tartalmi patch is, ami többek között helyreállítana egy teljes befejezést is. Ezeket a tartalmakat azért kellett kivágniuk, hogy végre megjelenhessen a mod.
Viszont bármennyire is szeretik a Fallout Londont, a játékosok adományain felül más bevételük nem származott belőle. Viszont a visszajelzések alapján a csapat munkájára van igény, így a terveik között szerepel, hogy hivatalosan is indie fejlesztőcsapattá váljanak, bár azt, hogy ez mikorra várható, egyelőre még nem tudták megmondani.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.