Nem lesz második évadja a Star Wars: Akolitusnak

  • Írta: osan
  • 2024. augusztus 20.
  • Gyászhír
Link másolása
Annak ellenére, hogy remek nézettséget produkált az Akolitus, és hogy az első évadnak egy nyitott befejezést adtak, most mégis kiderült, hogy a Disney elkaszálta a sorozatot, így nem érdemes a folytatásra várni.

A Deadline riportjából kiderül, hogy alig egy hónappal azután született a döntés, hogy befejeződött volna az Akolitus első évadja. A sorozat az első olyan élőszereplős Star Wars-alkotás volt, mely elrepített minket a High Republic időszakába.

Ugyan kritikailag nem aratott túl nagy sikert az Akolitus, de a nézettséget tekintve szépen teljesített – legalábbis az elején, hiszen az első 2 részt 4,8 millióan, a harmadik részt 11,1 millióan látták -, azonban ez a népszerűség elpárolgott a sorozat végére és a szezon finálét kevesebben nézték meg, mint eddig bármelyik Star Wars-sorozat fináléját.

A sorozat készítője, Lesley Headlandnek még lennének ötletei a második évadhoz, de ezek már nem fognak megvalósulni, legalábbis a Disney által nem, aztán a Lucas Arts még folytathatja a történetet regények és képregények formájában.

25.
25.
delphijos
#10: Már ne haragudj, de az SW már rég nem az hogy vannak a 4-5-6 "fanjai" és azok formálják a közízlést, meg a nézettséget, és NEKIK NEM TETSZETT, ezért MÁS SE NÉZTE. Az ember hajlamos azt is feltételezni hogy az ővé a "közízlés" és nem érti miért bukás pl. egy sorozat, pedig neki - és persze a "legtöbb" embernek tetsztett - annyira mindenképp hogy folytassák. Hát nem. Azért nem folytatják mert nem volt annyi ember aki nézte volna...

Szerintem se volt ez NÉZHETETLEN FOS, de nekem az állandó visszatekintések - ráadásul ugyanazt mutatva csak más szemszögből - el volt túlozva, megakasztotta a sztorit, és komplett rész volt miattuk olyan mintha semmi nem történt volna.
24.
24.
delphijos
#1: "Jó alapötlet, itt-ott jó fordulatok, de a totális hozzá nem értés tönkre vágott mindent, egy idióta stúdióval megfejelve, élén egy kiöregedő matrónával aki kétségbeesetten belekap mindenbe, hogy az öröksége ne az legyen, hogy tönkretette a világ egykor egyik legértékesebb franchise-át."

Na, ezt így ahogy van akár én is írhattam volna.
23.
23.
MikeHock
#18: Ja nem, valóban nem direkt csinálta, egyszerűen csak tehetségtelen.

Ennek a dragon ball rajongónak alattam meg bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy az általam linkelt videón a készítők maguk nyilatkozzák, hogy ez lesz a "LEGGAYEBB STAR WARS EVÖR!!"

És ennek ellenére képesek védeni emberek ezt a kalap szart, innen látszik, hogy az igények mennyire béka segge alá estek, kemény.

Az IMDB-n pedig BÁRKI szavazhat, mi az, hogy nem reális?

https://youtu.be/KK8gQZeGF9w

https://www.youtube.com/watch?v=C56eNPPSLaI


"VOLTAK BENNE JO RÉSZEK"

:DDDDDDD
22.
22.
szlav
#20: Elég lesz az őrjöngésből, állj le, vagy megy a tiltás.
20.
20.
Kamukaze
19.
19.
sasncore
18.
18.
Ooorky
#9: A sorozat kontextusában nem egy szörnyeteg, aki csak azért készítette el az akolitikust, hogy még jobban tönkretegye a Star Wars-t.

A való életben az.
15.
15.
KASBEJ
#13: Ennek éppen az ellenkezője történik. Itt sír mindenki, hogy minden mekkora szar, és ezért kap egy csomó sorozat kaszát, meg ezért bukik meg kb. minden a mozikban. A két agysejttel rendelkező emberek azt se tudják, mit néznek, de leoltanak mindent, mert azt látták az interneten. Saját gondolatok nincsenek. Meg mindenki ilyen kurva nagy filmkritikusnak gondolja magát, mintha ő tudná, mitől jó vagy rossz egy film, azt közben csak annyit tud kinyögni, hogy "hö, hát ez jó volt, vagy hö, hát ez szar volt".
De én se azt mondtam, hogy király volt ez a sorozat, csak szerintem voltak benne jó részek, ezért szerettem volna látni a folytatást, ennyi.
13.
13.
xanatos0911
#10: xd okay bro

Elmondom szerintem mivan. Az van, hogy annyi szart kapunk evrol-evre a nyakukba (es egyre tobbet es tobbet), hogy lassan egyre szelesebb korben esik le a szivonal a kozonseg koreben, egyre tobb a “hat ez mar nekem vegulis megfelel, most megis mi baj van ezzel?” velemenyu emberke. Igy lehet szepen evek es evtizedek alatt megvaltoztatni az embereket. A tortenetet es cselekmenyt illetoen az igenyesseg ma mar luxus lesz lassan, sot toxikus felhozni az igenyesseg hianyat, ugyebar. Lehet meg kellene latni amogott a fa mogott azt a bizonyos erdot.
11.
11.
Anonymus11234
#10: Jaja, bármilyen szar jöhet, de legalább "voltak benne újdonságok meg egy-két érdekes gondolat".
10.
10.
KASBEJ
Ismét győztek a magukat nagy "fanoknak" nevező haterek, akik minden egyes apróságért rinyálnak, ha valami nem felel meg az ízlésüknek vagy elvárásaiknak. Persze, messze nem ez volt a legjobb Star Wars-sorozat, de legalább voltak benne újdonságok meg egy-két érdekes gondolat. Szerintem az sosem jó, ha egy sztori félbemarad, de ilyen világot élünk. A sok "okos" ember akarata érvényesül.
9.
9.
MikeHock
#1: Nem egy szörnyeteg? Harvey Weinstein személyi asszistense volt a némber. :D

https://www.youtube.com/watch?v=wyOfdVRiZl4

Édes drága Istenem és ezzel egyeseknek semmi baja nincsen. :DDD Vicc.
8.
8.
Kamukaze
7.
7.
Grabowsky30+
Szerintem én azon kevesek között vagyok akik szerint ez nem volt annyira szar, mint amit indokolna a hiszti ami körül vette, de a jó az nem ilyen. Semmivel sem volt rosszabb, mint az Obivan sorozat. Viszont kíváncsi vagyok, hogy a Disney mit fog leszűrni ebből, hogy miért nem volt sikeres? Nagyon remélem, hogy nem az idővonalat fogják megjelölni bűnbaknak és nem térnek megint vissza a Skywalker érába történeteket mesélni, mert az már nagyon unalmas.
5.
5.
Csoki80
Ez volt az utóbbi idők egyik legjobb SW története, remélem hoznak valami hasonlót nem a régi unalomig ismételt vackokat :-)
4.
4.
sasncore
2.
2.
Kamukaze
Öröm volt olvastam. Hagyták ezt a woke szarságot visszaaludni. Példaértékű tett.
1.
1.
Ooorky
Sajnálom, hogy nem folytatják. Élmény volt youtube-on követni a sorozat körüli hisztériát, hogy mekkora rakás sz*r lett.

De.

Szerintem ez tipikusan az a produktum ami azt mutatja az átlag kocka mennyire alkalmatlan egy ilyen mű elkészítésére.
Leslye Headland nem egy szörnyeteg, egy átlag Star Wars fan aki megkapta élete nagy lehetőségét.

Jó alapötlet, itt-ott jó fordulatok, de a totális hozzá nem értés tönkre vágott mindent, egy idióta stúdióval megfejelve, élén egy kiöregedő matrónával aki kétségbeesetten belekap mindenbe, hogy az öröksége ne az legyen, hogy tönkretette a világ egykor egyik legértékesebb franchise-át.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...