Forgotten Memories - Switch-en debütál a Wii U-ra bejelentett horrorjáték
- Írta: FelixSylvester
- 2024. október 15.
2013-ban úgy tűnt új játékkal fog bővülni a Wii U paletta a Forgotten Memories személyében. Sajnálatos módon ez csupán vágyálomnak bizonyult, mivel a Nintendo akkori kézikonzoljára szánt játék a célplatformra sosem jelent meg, pusztán telefonos változatok készültek belőle. A türelem rózsát teremt, tartja a mondás, ugyanis több mint 10 év után most végre valóban meg fog jelenni ez említett cím Nintendo-portja.
A játék ráadásul ugyanúgy egy kézikonzolon teszi majd tiszteletét, igaz egy jóval aktuálisabb modellen, a Switch-en. Ezen kívül fizikai kiadást és még egy DLC-t is kapni fog, tehát végső soron megérte várni. Akinek felkeltette az érdeklődését az október 25-től rendelheti elő, a megjelenési dátum még nem ismert.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.