A tavalyi Final Fantasy XVI sok szempontból újító volt, legalábbis a sorozat életében, abban azonban nem, hogy a kiadó összebútorozott a PlayStationnel. A 2023-as megjelenések alapján gond nélkül el lehetett hinni, hogy a Sony és a Square Enix még szorosabb ölelésbe fonódik egymással.
Ehhez képest a japán kiadó az év elején bejelentette, hogy agresszív multiplatform stratégiát fog folytatni, és nemcsak a jövőbeni játékaik kapják érkeznek minden elérhető és megfelelő eszközre, de a már korábban megjelent játékaik is megkapják ezt a kezelést. A Final Fantasy XVI kapcsán így nemcsak a PC-s port lehetőségéről kezdtek el pletykálni a neten, de még egy Xbox-verzió sem tartottak annyira lehetetlennek.
Aztán idén szeptemberben végre megjelent a játék PC-re, és az eddigi adatok alapján a helyzet nagyon nem rózsás. Ha lehet hinni az X-felhasználó posztjának, a játékból a PC-s megjelenés óta összesen 289.000 példány fogyott, ami rendkívül kevés, és a Square Enix negyedéves eredményeire is rányomta a bélyegét. Hogy ez milyen hatással lesz a sorozat jövőjére, valamint a kiadó üzleti stratégiájára, egyelőre nem tudni.
Azt nem vágom, hogy egyáltalán hogyan akar valaki észkombájn valamit így eladni? Bemész a (pl) Opel Corsa boltba, hogy neked kell egy ilyen, mert megalapozott indoklás, de ÁÁÁ, ez neked nem eladó, mert városi vagy és ők pont a falusiaknak akarják csak eladni. Vagy falusi vagy és pont csak a városiaknak akarják eladni. Akkor azt mondod, hogy ide jöttem munka után, zsebemben volt a pénz és akartam venni egy Opel Corsa OPC Tuning Ninja Killer Turbo 2.0-t... de azt mondták, hogy én nem vagyok olyan fontos, mert más rasszba tartozom, más etnikum vagyok és másban hiszek, úgyhogy nekem ez *nem* eladó. Akkor pedig kimész onnan és hagyod, hogy a huzat becsapja az ajtót és azt mondod, hogy az életben nem veszek tőletek semmit, ti felfuvalkodott és személyválogató vesztesek.
Aztán 1-2 év múlva jön a hír, hogy nem megy olyan jól az Opel Corsa biznisz, mint az észkombájnok várták volna és most *full agresszív* terjeszkedési stratégiát folytatnak, hogy a városiak, vagy falusiak is megvehessék az autójukat. Mert hogy ők most már *sokat* érnek és itt van, tesztvezetés is van. Te meg így ott ülsz a (pl) Kia Rióban és röhögsz rajtuk, hogy most már hozzád jönnek alamizsnáért kuncsorogni? Nem fog neked már az életben sem kelleni a termékük és 40-es pulzussal fogod elnézni, ahogy csődbe mennek és porrá égnek.
Ja, hogy ez gaming oldal és nem autós? Well, a Final Fantasy 7, 7-2 és 16 valahogy nincs rajta a vásárlási listámon, pedig első nap vettem volna meg őket. Szomorú történet.
A PC-s réteg sose kedvelte a jrpg-ket, mégha ez a rész már inkább egy Hack N Slash...(talán ezért se lett akkora siker)
Sajnos ez nem a kedvenc franchise-m időszaka, igaz a Square-t se értem hogy reménykedhet 2024-be 10 milliós eladásokba egy FF esetébe...
Az FFVII Part 3.-at várom, talán nem veszélyeszteti annak a fejlesztését már semmi, de utána szerintem jobb lenne ha kissebb költségvetésű rétegeltebb cucc lenne ami nem osztja meg a rajongokat.
Egy klasszikus FFX-hez hasonló részből lehet nem menne el 8-10 millió, de a hc rajongok azonnal vennék ami mai napig azért 4-5 millió megvan.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.