A DeadToast Entertainment elsőre talán nem lesz mindenkinek ismerős, de ha azt mondom, ők készítették a My Friend Pedro-t, úgy már biztosan máshogy cseng az indie fejlesztőstúdió neve. Előző alkotásuk átütő siker volt, a megjelenés első hetében negyedmillió példányban fogyott a Nintendo Switch és PC verzió együttesen, pár hónap leforgása alatt pedig elérték az 500,000 eladott példányt — a Steam Revenue Calculator szerint a levonások után jelenleg nagyjából 6,7 millió dolláros bevételnél járnak.
A most bejelentett precíziós platformerben egy ízig-vérig keménykötésű zsarut irányíthatunk majd, a széles testalkatú rendvédelmi szerv hűséges pisztolya és a címből sugallt shotgun segítségével — más felszedhető lőfegyverek is lesznek azért — ered az alvilág urának nyomába. A sátán letartóztatása azonban nem lesz egyszerű feladat, számos pálya vezet majd a patás bűnelkövető tartózkodási helyéhez, a mozgást pedig sok helyen a lövések kinetikus energiájával kell megoldani. A sztorin kívül a Steam Workshopnak köszönhetően lehetőség lesz más játékosok pályáin is randalírozni, a szavatosság emiatt jelentősen kitolódik.
A Shotgun Cop Man valamikor 2025 folyamán fog megjelenni Nintendo Switch és PC platformokra — a My Friend Pedro később PS4-re is ellátogatott, így itt sem kizárt a jövőbeni terjeszkedés —, a Steam-adatlapján pedig a kívánságlista mellett egy demó is várja az érdeklődőket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.