A Dune: Awakening rendezője új hírekkel látta el a játékra várakozókat

  • Írta: Amda
  • 8 órája
  • Bejelentés
Link másolása
A Dune: Awakening idén május 20-án lát napvilágot, a Deluxe és Ultimate Edition vásárlói már pár nappal a megjelenés előtt kipróbálhatják a játékot. Bejelentettek egy fizetős DLC-t is, illetve a későbbiekben érkezni fog több ingyenes update is a játékhoz.

Nemsokára Arrakis sivatagos bolygójára léphetünk a többi Dűne rajongóval együtt a régóta várt MMO-ban, amelyet idén májusban tesz elérhetővé a Funcom. Azok, akik nem sajnálták a pénztárcájukat és beruháztak valamelyik a bevezetőben már említett kiadásra, azoknak öt nappal előbb elérhetővé válik a játék. Hogy erre a húzásra miért volt szükség, a játék rendezője ad választ:

"Ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy korábban kézhez kapják a játékot, de segít abban is, hogy kiegyensúlyozzuk a szerverterhelést." - Joel Bylos, kreatív igazgató.

Bylos, a Funcom YouTube-csatornáján, ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a live service játék nem előfizetéses modellre épül. Ha megvesszük a játékot 50 dollárért, ingyenes updateket fogunk kapni annak élettartama alatt. Az ingyenes frissítések mellett azonban elérhetőek lesznek fizetős DLC-k is, vagy önmagukban, vagy Season Pass-en keresztül.

Megosztottak egy rendszerkövetelmény ábrát is a PC játékosokra tekintettel, amely így fest:

Illetve kaptunk egy ábrát arról is, melyik kiadás mit tartalmaz:

A játék egy alternatív Dűne-univerzumot kínál, ahol Paul Atreides nem született meg, ugyanakkor találkozni fogunk, sok, a könyvekből jól ismert szereplővel.

Május 20-át véssétek a naptárba és készüljetek Arrakis meghódítására, Xbox Series X/S-en PlayStation 5-ön és PC-n!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...