Hírarchívum - 2008. november

Márciusban érkezik a Hydrophobia

A Blade Interactive által fejlesztett Hydrophobia jövő márciusban fog megjelenni, legalábbis a fejlesztők állítása szerint, mondták el egy interjúban.

Pénteki videódömping

Nem kevesebb, mint nyolc új videó érkezett a mai nap folyamán, egészen pontosan a Call od Duty: World at War és a Prince of Persia című játékokról.

Késik a GTA Chinatown Wars

A Take-Two a mai napon bejelentette, hogy a kizárólag Nintendo DS-re készülő GTA Chinatown Wars késni fog, mégpedig nem is keveset.

Letölthető a Bioshock PS3-as javítása

Letölthető a Playstation Network hálózatáról a Bioshock azon javítása, amely megannyi hibát orvosol a remekül sikerült játékban, így már nem lehet panasza a PS3 tulajoknak sem.

Mozgásban a Merchants of Brooklyn

A Paleo Interactive FPS játékából is megérkezett az első mozgókép. Az már most biztos, hogy vérengzésből és erőszakból nem lesz hiány.

Veszélyben a Too Human alkotóinak új játéka?

Nyár óta tudni, hogy a Too Human évek óta tartó fejlesztése mellett a Silicon Knights egy másik projektbe is belevágott, amelyet a Sega finanszírozott volna.

Skate It - hasra esni Wii-n is lehet

Jövő héten Nintendo Wii-n és DS-en is elérhetővé válik a Skate kissé butított, ám számos extrával felszerelt változata, mely a Skate It címet viseli.

Cursed Mountain - Imádkozz az életedért!

Néhány friss információ érkezett a Fatal Frame riválisaként emlegetett Cursed Mountainról, mely a Himalájában fogja borzongtatni a horrorrajongókat.

Képeken a Prince of Persia

Új képek jelentek meg az Ubisoft által fejlesztett, új-generációs Prince of Persia játék kapcsán, amely december 5-én kerül a boltok polcaira.

Tölthető a Left 4 Dead számítógépes demója is

Az Xbox 360-as demonstráció után végre a PC-sek is a letölthetik a Left 4 Dead névre hallgató zombihentelős FPS kipróbálható verzióját.