G-Force

  • Írta: Ca$h
  • 2009. augusztus 20.
Link másolása
Értékelés 8.0
Emlékszem, az új Harry Potter előtt találkoztam a bemutatóval és természetesen olyan véleménnyel voltam róla, ami egy korombeli embertől maximálisan elvárható. Mi a fene már megint ez a baromság? Persze akkor még nem tudtam mekkorát tévedtem...
Akkor még nem tudhattam, hogy ez a mozi Jerry Bruckheimer első 3D-s projektje, aki arról ismeretes, hogy nem igazán képes melléfogni. Ebben a szörnyű uborkaszezonban esett meg, hogy nagy kínomban nem tudtam már mit letesztelni, ezért arra vetemedtem, hogy próbát tegyek ezzel az egyértelműen halálra ítélt kis programmal. Érdekes módon rögtön az első pályán már konvergenciát éreztem az Erőben és furcsa belső késztetést éreztem arra, hogy visszafogjam a mosolyt az arcomról. Vajon mi történhetett? „Vajon miért van ez?" -kérdeztem magamtól. Hölgyeim és Uraim ez annak köszönhető, hogy a G-Force PSP változata meglepően, amolyan arculcsapósan megdöbbentően jóra sikeredett!


Akik esetlegesen nem lennének tisztában a kissé röhejes és gyerekes történettel, azoknak röviden elmesélném, hogy miről is van szó. Az F.B.I. már évek óta egy titkos projekten dolgozik, melynek lényege a tengerimalacok betanítása kémkedésre. Ha jobban belegondolunk ez nem is olyan rossz ötlet, azon kívül, hogy lehetetlen. De legyünk egy kicsit megbocsátóak, legyünk egy kicsit gyerekek és adjuk át magunkat az érzésnek. A csapat, melyet csak úgy hívnak, hogy G-Force (magyarul Rágcsávók, mondanom sem kell, hogy ismét borzalmas címet sikerült kitalálni piciny hazánkban), első osztályú kiképzést kapott, a legprofibb felszerelésekkel ellátva, tulajdonképpen ők a legjobbak a láthatatlan behatolásban és információszerzésben.


A team tagjai, egy kivételével mindannyian tengerimalacok, ha figyelembe veszzük a velük született apró méretet és gyorsaságot, majd megspékeljük őket némi emberi intelligenciával, plusz high-tech felszereléssel, akkor a végeredményt már nem nehéz összerakni. Legtöbb esetben a kis csapat vezetőjét, Darwint (vicces név, törzsfejlődés meg minden) fogjuk irányítani, akinek a szakterülete a behatolás (nem az a fajta) és az információszerzés. Ezen kívül nagymestere a hátára szerelt jetpack használatának és közelharcban sem utolsó, köszönhetően a tulajdonában lévő nagy erejű lézerostornak.


A gamma stílusát tekintve amolyan jump and run ügyességi stuff. Legtöbb esetben be kell jutnunk a szellőző aknákon keresztül egy épületbe és meg kell szereznünk a kívánt információt. Apró méretünknek köszönhetően ez nem is lenne olyan nehéz feladat, ha a cég, amit ki akarunk iktatni éppenséggel nem fedezett volna fel egy olyan gépet, ami képes minden műszaki berendezésbe életet lehelni (szabadon lopva a Transformers-ből). Ez kissé megnehezíti a dolgunkat, hiszen bármerre járjunk is, vérengző, életre kelt egerekbe, pirítós sütőkbe, iratmegsemmisítőkbe, porszívókba és hasonlókba fogunk futni. Szerencsére Darwin lézer ostora igencsak hatékony fegyvernek fog bizonyulni, főleg miután már a túlterhelős szuper ütést is megkapjuk hozzá.


Legtöbb esetben azonban az ügyességünkre, reflexeinkre és persze a jetpack használós skillünkre lesz szükségünk, hogy jó rágcsáló módjára begyűjtsünk minden felszednivalót és információt, a sikeres küldetés érdekében. Időnként szükségünk lesz majd Mooch ügynök (aki egyébként egy légy) segítségére, aki még nálunk is apróbb, fürgébb és sok esetben olyan helyekre is bejut, ahova még mi sem vagyunk képesek. Persze találkozni fogunk lezárt számítógépekkel, amiket meg kell majd hackelnünk (szabadon lopva a Guitar Heroból), a jól megszokott gombnyomogatós módszerrel.


A tengerimalac és légy főszereplőkön kívül eddig bizonyára nem sok újdonságot véltetek felfedezni a többi hasonló játékhoz képest. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy az anyagnak döbbenetesen szép a grafikája, teljesen egyedi és magával ragadó hangulata van, megspékelve igényes átvezető animációkkal és egy sajátosan ötletes, poénos történettel, akkor már valószínűleg ti is egyet fogtok érteni velem abban, hogy ez bizony egy nagyon kellemesre sikeredett kis program. Egyedül csak annyi gondom volt vele, hogy nincsen benne multis lehetőség, illetve eléggé hamar ki lehet tolni, de ezekben az éhséges időkben ez is több a semminél.


Mint az gondolom észrevettétek, engem nagyon megfogott ez a kis játék, legyetek akár otthon, vagy munkahelyi ebédszüneten, netán a Szigeten két sör között, a szórakozás és a mosoly garantált lesz. Nem tudom még milyen lett maga a mozi, de az tuti, hogy ezek után meg fogom nézni és hamarosan majd arról is jelentkezem egy rövid kritika erejéig. Addig is élvezzétek a nyarat és a szabadságot, amit ez a játék nyújtani tud...

Memóriakártya: 160KB
Wireless Kompatibilis: Nem
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: *

54.
54.
adriano28
#54: 4 hónapos kommentre válaszolni :S:D

hopp énis egy 4 hónapos kommentre válaszoltam :S:D
53.
53.
Zolcsi05
#50: Szia! Csak annyi,hogy a játék hátoldalára oda van írva: Harcolj soha nem látott ellenfelekkel.
52.
52.
Ca$h
pier: megnéztem és nem kellett csalódnom, nagyon szórakoztató kis film, bármilyen korosztálynak. Hamarosan írom róla a kritikát... ;)
51.
51.
pier33
Ca$h nézd meg mert naon jó film.....és végig röhögni fogsz

50.
50.
Ca$h
Én holnap nézem meg, kíváncsi vagyok rá nagyon! :)
49.
49.
pier33
Hát akkor nem tod milyen a jó film mert szerintem qrva jó volt.Pont a játék nem volt annyira jó mert nem is harcol-t vasalóval,gofrisütővel STB...A film azért volt jó mert voltak benne izgalmas részek de voltak benne vicces részek is...
48.
48.
n_csacsi
47: igazad van, nekem se jött be annyira a film, mint ahogy be volt harangozva... :S 3D-sen se lehetett volna annyira jó
46.
46.
Macifasz
45: No offense, de ha szerinted ez a film szenzációs, vicces és érdekes, akkor te még nem láttál szenzációs, vicces és érdekes filmet. 100-szor jobb animáció, családi vígjátékok vannak ennél. Nem azt mondom, meg lehetett nézni, de ettől még se nem szenzációs, se nem vicces és se nem érdekes. Persze, ízlések és pofonok, de túlzásokba se kell esni. a game jobb, mint a film...sokkal.
45.
45.
t.roli
milerik: Legyen igazad!!! :D
44.
44.
pier33
A film az szenzációs vicces és érdekes, de a játék az már annyira nem tetszik......
43.
43.
milerik
43: A resident evil-t a PSP go bemutatóján mondta a SONY embere, én is nagyot néztem akkor és a Killzone is onnan rémlik bár abban nem vagyok biztos .
42.
42.
t.roli
41: nem tudni

42: Nem tudni, nincs megerősítve, max pletyka lehet, valószínűleg nincs esély rá, de elképzelhető, inkább mondjuk úgy, reménykedjünk az említett címeidben..
41.
41.
milerik
bocsi még kicsit OFF :

Ugye jól tudom, hogy lesz még PSPre Resident Evil , Killzone , God of war is , a jövőben ?
40.
40.
milerik
Kifejezetten jó a játék ! Mondom én ezt húszon éves fejjel . Remélem Cash jó cikke meghozza a kedvet a többi PSP tulajszámára is =) .

GTA : Chine Wars pspre milyen lesz ? Olyasmi mint DS-n ? Nem tudjátok esetleg ?
38.
38.
Ca$h
Azt én is várom nagyon! :)
37.
37.
t.roli
Én a Little Big Planetet várom, mert nincs PS3-mam... Eszméletlen játék lesz majd (reméljük), hisz ugyanaz lesz mint a Ps3-mas szal rossz nem lehet ^^



Resistance is jó volt, de jelenleg tényleg ez a legjobb most megjelent játék rá!
36.
36.
Ca$h
A PSP egy szuper jó kis gép, IMÁDOM, csak túlságosan sok az ócska játék rá... sajnos! :(
35.
35.
Jerrycool
Hát igen, ebből is láttszi, hoyg fejlődnek a tervezők, és a psp még mindíg bír :D

Jó kis játék lett, de még most jönnek még csak az igazán szuper játékok, eddig is voltak jók, de bénák is, reméljük a további játékok is ennyire nagy sikert fognak aratni :D
34.
34.
megalonagyix
a film, és az xbox verzió elég tróger volt, ezekszerint ez jó.



Csak az a baj hogy nem fogok vele játsszani, mert a negatívumok nálam 2x-esen számlálódnak (rövid, könnyű..)
33.
33.
DanielRock
wáohh :D ez kurvajó lehet
32.
32.
SGT_PETER
loool kár h nincs psp-m :(
31.
31.
tjames
29.
29.
Ca$h
Diego: a cikk jelenleg íródott, pontosabban a múltban, nem pedig a jövőben. Asszem az idióta vitát ezzel le lehet zárni... jól gondolom?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...