Eszedbe jutott valaha, vajon milyen lenne ha a Halo által nyújtott online játékélményt vegyítenék a Battlefield sorozat legjobb tulajdonságaival, és ehhez még pluszban kitalálnának pár jópofa ötletet is? Ha igen, akkor eljött a te időd, mert itt van a várva-várt Section 8, csak aztán nehogy túlságosan várva legyen, mert akkor nagyok ám az elvárások...
Tény, hogy a Section 8-nek nem a történet az erőssége, sem pedig a kampány, amit amolyan gyakorló módnak is nevezhetnénk, lévén igencsak rövidre sikeredett, nem köti le igazából az embert hosszú időre, leginkább csak arra jó, hogy begyakoroljuk az alapokat. Tekintettel arra, hogy az egyjátékos pályákkal fogunk találkozni az online csaták alatt is, azt tanácsolnám, hogy toljátok végig, még akkor is, ha nem túl sok említésre méltó élményben lesz részetek eközben.
Igen-igen, ezeknek a cinikus soroknak a legfőbb oka az, hogy ezt a gammát bizony online játékra tervezték, ezt bizonyítja a gyenge kampány és az achievement lista is, aminek legalább a 80%-a többjátékos módokra lett kitalálva. De egyet se búsuljatok, mert az egyszerre 32 játékost (abban az esetben, ha nincsen elég ember, a hiány botokkal is helyettesíthető, akik igencsak jó ellenfélnek vagy cimborának bizonyulnak a heves csatározások során) is megmozgató játék az első ránézésre alaposan átgondolt szabályrendszerével, sok-sok szép órát ígér minden kedves vásárlónak.
De lássuk akkor az alapokat, hogy mivel is fogunk találkozni, ha nekivágunk a végtelen csatározások sorozatának. Első körben, ami nekem nagyon tetszett, hogy nem a felszínen fogunk újraéledni -ahogyan azt eddig megszokhattuk- hanem mindig egy hajóból fognak minket úgy szó szerint kidobni. A zuhanás általi felgyorsulást és a gravitációs problémák kiküszöbölését a testünket borító erős páncélnak köszönhetjük, de ezzel a vértezettel rövid ideig repülni is tudunk majd, amolyan jetpackes megoldással. Zuhanás közben be tudjuk magunknak lőni, hogy a csata hevébe kívánunk-e megérkezni vagy éppenséggel a tűzvonal mögé, a többieket távolról segítve. Tehát rögtön az újjáéledésünk után már komoly stratégiai előnyökre vagy éppenséggel hátrányokra tehetünk szert (abban az esetben ha rossz osztályt választunk). A fegyverek és a nálunk lévő felszerelések tekintetében több előre elkészített osztály közül is szelektálhatunk tudunk, de azt is megtehetjük, hogy magunknak elkészítjük a legideálisabbat, legyen szó fegyverek, kütyük vagy amolyan CoD-os, perkek tekintetében.
Itt jön a stuff első legfájóbb pontja, avagy a fegyverek, melyek igaz, hogy nagyon jól néznek ki és funkciójuk szerint nagyon hatásosak is, de az ég világon semmi újdonságot nem fognak felmutatni az eddig megszokottakhoz képest. Egyedül talán csak a követő mód hoz új ötletet a játékmenetbe, aminek az a lényege, hogy képesek vagyunk az éppen jetpackkel repkedő ellenfeleinket egy rövid időre befogni, ezzel is segítve a pontos célzásunkat. Viszont vigyázat, mert a gyakorlott ellenfelek könnyedén ki tudnak mozdulni ebből a célzott lövésből és ekkor nem marad más csak a jó öreg reflexünk. Tekintettel arra, hogy emberünk egy több tonnás páncélban ácsorog, nem leszünk képesek ugrálni, mint ahogyan azt a Halóban már megszokhattuk, viszont lehetőségünk lesz futni, aminek a gombját folyamatosan tovább tartva amolyan szuperszónikus sebességre leszünk képesek kapcsolni. Ami ha nem lenne önmagában elég, még arra is jó, hogy szépen fellökjük vele ellenfelünket (ha ő éppen arra kóborolt), aki természetesen rögtön szörnyet is fog halni ettől az iszonyatos becsapódástól.
A másik ronda ügy maguk a járművek, amiket ugyebár még a hős időkben a Halo bevezetett, és még azóta se sikerült ezt a teljesítményt nem hogy überelni, de még csak utánozni sem. Mert ott van például a mech aminek egy igazán nagyon cool dolognak kéne lennie, ehelyett még az alap emberünknél is lassúbb vele a közlekedés (ami mondjuk teljesen érthető), de sajnos sem repülni sem pedig ugrani nem lehet vele, tehát ezzel tulajdonképpen olyanokká válunk általa mint mondjuk egy torony (turret), amit viszont sokkal ésszerűbb valami stratégiai ponthoz közel lerakni, miközben mi meg szabadon elmehetünk bárhova ugyebár.
A Battlefieldhez hasonló területfoglalósdi, a Halós játékmenet, jól kidolgozott (igaz újdonságot fel nem mutató) fegyverek, a repülés és a levegőből indulás kellemes, izgalommal teli perceket, esetleg órákat fog nyújtani mindenkinek, de sajnos ennél többet semmiképpen.
Nagyon régóta vártam már ezt a játékot, annak ellenére, hogy tudtam leginkább a Halóhoz fog hasonlítani, aminek a multiját ugyebár köztudottan gyűlölöm. Voltak olyan aspektusai a tesztelésnek, amikor nagyon jól éreztem magam és hosszabb időre le tudott kötni a történet, de tekintettel arra, hogy a kampány szinte a nullával egyenlő és a multizás sem hordoz túl sok mélységet magában, egy eléggé felejtős gamma lett… sajnos. Főleg, hogy a napokban megjelent a Halo 3: ODST, ami minden szempontból újraélesztette eme hatalmas rajongótábornak az érdeklődését. De mi mást is várhatnánk a Bungie zseniális csapatától. A Section 8 tipikusan annak a történetnek az esete, amikor sokkal többet is ki lehetett volna hozni pár remek ötletből, de a kapkodás miatt csak ennyire futotta… szomorú voltam!

Kapcsolódó cikk
§(
Egyet kell, hogy értsek a cikkel. Bár én csak a demót láttam, de annyi elég is volt.
32 fős multi, viszont király! Jöhetne a BC2be (sajnos az is 24es lesz)
Talán a Battlefield 3ben már ilyen lesz. Én még reménykedem, hogy titokban készül és 2010 közepén meg is jelenik:)
Egyébként nagy sajnálatomra tényleg nem hozza a stuff azt a színvonalat amit vártam tőle.
szily: ezt most hogy értetted???
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.