Silent Hill 3 Bemutató

Silent Hill

A játék első része számomra, sokat tapasztalt játékos számára (kábé 25 éve vagyok aktív videojátékos) talán a legmeghatározóbb játékélmény volt eddig. Sajnos az eredeti Silent Hill csak és kizárólag PlayStationre jelent meg, így az valószínűleg a PC-sek és a PlayStation 2-vel indított zsengébb PlayStation tulajok számára ismeretlen, ergo nem is tudják mekkora briliáns játékról maradtak le. Természetesen a PlayStation 2 gép kompatibilis az elődjével, így a gép tulajdonosai még pótolhatnak, sajnos azonban az alkalmazott technológiai trükkökből következően PC-s emulátorok alatt a játék szerintem élvezhetetlen (a nagy grafikai részletesség és a sötét, bizonytalan hangulat miatt a játékban kábé fél méterre lehetett csak ellátni, olyan közel volt a ködhatár, amit - ahogy elnéztem - sok ditherelt poligonnal szimuláltak a programozók egyéb lehetőség híján). Mivel feltételezem az olvasók többsége olyan PC játékos, aki lemaradt a játék első részéről, kicsit részletesebben is szólok a Silent Hill cím alatt megjelent remekműről és egyben mérföldkőről.

Mint az bizonyára mindenki számára ismert, a játék az úgynevezett Túlélő Horror játékok sorát gyarapítja, így természetesen leginkább a horror- és kalandjáték-kedvelők körében vált népszerűvé. Ez volt az első olyan anyag a kategóriájában (a Dino Crisis csak fél évvel később futott be), ami nem előre rajzolt (például Alone in the Dark 1-2-3) vagy renderelt (például Resident Evil 1-2-3) 2D képek előtt zajlott, hanem az egész játék a háttereket is beleértve valós idejű 3D motor segítségével kelt életre. Ez által sokkal nagyobbá vált a bejárható terület és a rendezői szabadság, továbbá a készítők még jobban tudták paráztatni a játékost is, hiszen az ellenfelek bárhol, bármikor és bárhonnan támadhattak. De nem csak vizuális megjelenítésben volt mérföldkő az anyag a stílusán belül, sok egyéb téren is. Hogy csak pár dolgot említsek, a karakterek szinkronja és motion capture mozgatása az egyik legjobb volt, az anyag eszméletlen sok agymozgató utalást tartalmazott horrorfilmekre, regényekre, szerzőkre és egyebekre, és olyan, nekem eszméletlenül bejövős, korábban szinte sehol sem alkalmazott képi világot tárt a játékosok elé, amilyet igazság szerint mindig is szerettem volna látni horrorfilmekben. A legtöbb helyszín fémes, rozsdás és véres volt, talán csak a Jákob Lajtorjája című filmben láthattunk ilyesmit, ami nyilvánvalóan inspirálta is igen jelentős mértékben a játékot (főleg a kórházas jelenet, amiből a játékba a tolószékek és egyebek is átjöttek rendesen, no meg a Bergen Street is onnan van), de a filmbeli látványvilág a játékhoz lépest abszolút kismiska volt. Legesleginkább azonban a sztori jött be nálam, ami szerintem igen jól ki volt találva, sőt tökéletesen volt adagolva, rendezve és dramatizálva is, így simán vert szinte minden horrorfilmet, úgy pedig, hogy egyes szám első személyben élhettük át a borzalmakat, még sokkal hatásosabb volt, mint a passzív filmnézés. Remélem sok poént nem lövök le, ha röviden elmesélem a lényeget, hiszen bizonyára aki érdeklődött az anyag iránt, az már öt éve végigtolta, így számára ez már nem spoiler, sőt hasznos emlékfrissítő, akinek az életéből viszont kimaradt az anyag, az ez által jobban képbe kerülhet, ugyanis a Silent Hill 3 a Silent Hill egyenes folytatása, tehát nem árt az új játékhoz az előd ismerete.

Az első részben egy 36 éves, Harry Mason nevű özvegy íróembert ismerhettünk meg, tipikus Stephen Kinges karaktert, aki egy tipikusan Stephen Kinges (a Stephen King inspirációt a készítők nem is tagadták, volt a városban például Richard Bachman - King egyik írói álneve - utca is) nyaraló kisvárosba tartott. Egész pontosan nem is tudta, hogy mi vitte oda valamivel a felesége elvesztése után. Vele utazott az autóban Cheryl nevű, hét éves, nem vér szerinti lánya is, akit hét éve pont a kisváros, Silent Hill határában találták csecsemőként, és mivel nem lehetett gyermekük, suttyomban örökbe fogadták. Harry a városka határában egy lányt pillantott meg az úton, félrerántotta a kormányt, és balesetet szenvedet. Mire felébredt, sem a lány az útról (eszerint nem ütötte el), sem Cheryl nevű lánya nem volt sehol. Ezen a ponton kaptuk meg az irányítását, és a ködös, többnyire emberek által elhagyatott, sőt mindenféle véres és kifordult lényekkel teletömött (a játék elején megjelent véres, nagy konyhakéssel hadakozó gnómok például eszméletlen jók voltak) várost kellett végigkutatnunk a hét éves lányunk után. A bejárható területek gigantikusak voltak, tényleg egy teljes kisvárost fedezhettünk fel egy az egyben, és viszonylag sok épületbe is bemehettünk, néhány önmagában is sok emeletes és nagyon kiterjedt volt, például a kórház és az iskola. A játék természetesen követte a Túlélő Horror hagyományokat, rengeteg helyszínt kellett felfedeznünk, hatalmas mennyiségű szörnyet kellett visszaküldenünk a pokolba és természetesen sok klasszikus kalandjátékba illő logikai feladványt is meg kellett oldanunk. A játék végére sok családi tragédiára, szörnyű titokra derült fény, melyek igazán eredetiek, filmvászonra kívánkozók voltak, és csak nagyon apró hasonlóságot mutattak Roman Polanski 1968-as klasszikus filmjével, a Rosemary Gyermekével. Az unalmas kisvárosban ugyanis egy nagy, kiterjedt, sátánista (durván nevezzük annak, de sokkal inkább a keresztény vallási őrületet elegyítettek sátánista alapelemekkel) szekta működött, melynek vezetője egy Dahlia nevű öreg boszorkány volt. A szekta azt tervezte, hogy a város ősi istenét, ami már jóval a telepesek érkezése előtt is jelen volt (a sztori nyilvánvalóan Amerikában játszódik, a látványból ítélve kábé 1975 és 1985 között valamikor, de sem az idő, sem a hely nincs meghatározva konkrétan), úgy idézi meg, hogy Dahlia a tulajdon hét éves lányát, Alessát elégeti, és a lány megszüli magát a város istenét. Mindez a játék előtt kerek hét éve történt, a lány azonban nem halt bele a sérüléseibe, bár szörnyű égési sebeket szerzett, így hét éven át agonizált, amíg fejlődött benne a nem evilági gyermeke, sőt az égéskor ketté is szakadt valahogy a tudata, a jobbik fele akkor egy újszülött képében, Cherylében materializálódott. A két tudat a játék elején újra egyesült, talán a fizikai közelség hatására, így a szenvedő Alessa varázsereje - ugyanis ő is boszorkány volt - felerősödött, képessé vált arra, hogy a rémálmait az egész városra kiterjessze, szabadon formálja azt. Ez által néha a kicsit biztonságosabb - bár azért ekkor is mocskos és szörnyekkel teli - városban és épületekben mászkálhattunk, néha azok alternatív, rémálomba illő és kicsit meg is változtatott másában. A játék végén Harryvel a jó megnyerésben - ha jól emlékszem hét alternatív megnyerés volt - megöltük a gonoszokat, többek között Alessát, Dahliát és a 14 éves Alessa által megszült Istent, majd valahogy előkerült egy Alessa által szült rendes embergyerek is, akit Harry és a játékban megismert jó rendőrnő, a 22 éves Cybil Bennett a záró képek tanúsága szerint sajátjukként neveltek fel. Remélem jól emlékszem a részletekre, mert bár már biztosan négy éve nem játszottam az első résszel, a Silent Hill egyike azon játékoknak, amiket a legtöbbször pörgettem ki, 15-ször biztosan végigtoltam, hiszen mindegyik megnyerést megnéztem többször is.

Silent Hill 2

A játék második része két és fél évvel később jelent meg már egy újabb generációs gépre, természetesen PlayStation 2-re, és erről már szerencsére más gépek tulajdonosai sem maradtak lett, született a Silent Hill 2-ből később Xbox és sokkal később PC port is. Sőt volt belőle egy amolyan Director's Cut változat is (már eleve ez volt portolva más gépekre), a Silent Hill 2: Restless Dreams, ami egy rövidebb, de szintén frankó extra játékot is tartalmazott, ez volt a Born From A Wish. A játék természetesen a kábé tízszer nagyobb teljesítményű vas miatt technológiailag hatalmasat lépett előre, holott az eredeti anyag sem volt rossz, a poligongazdag 3D engine PS2-n nagyon ütött, de végül is a másik két gépen sem kellett szégyenkeznie, igaz sok extra effektet nem használt ki, Pixel Shadereket meg ilyesmit.

Meglepő módon itt a történetnek semmi köze nem volt az első részhez, ebben a játékban egy James Sunderland nevű, szintén özvegy férfit irányíthattunk, aki azért érkezett a kis nyaralóvárosba, Silent Hillbe, mert a halott felesége levélben odahívta. Ebben a játékban a sztorit még nehezebb volt kihámozni (én legalábbis így éreztem, és sok más cikk szerint ezzel nem voltam egyedül), mindenesetre a lényeg az volt, hogy James maga ölte meg évekkel korábban a halálosan beteg és évek óta haldokló feleségét. A cselekedetét kezdetben eutanáziának hitte, így emlékezett a dologra halványan, de a végére ez már nem volt egyértelmű, hogy a gyilkosságra a szenvedésbe belefáradt felesége kérte-e, vagy ő maga a felesége akarata ellen követte-e el azt, mert már belefáradt az ápolásba és a felesége szenvedésébe. A nagyon ütőképes - zseniálisan játszottak nagyon hatásos és ijesztő indulatkitörésekkel és hangulatváltozásokkal - mellékszereplők sem tartoztak a történethez, legalábbis Angela Orosco és Eddie Dombrowski nem, ők is csak megkavarták és fűszerezték a valahogy az első részhez képest kevésbé jól körbebástyázott sztorit. Valahogy a szörnyek sem voltak annyira hatásosak és ijesztőek, mint sok az első részben (például a konyhakéses, véres gnómok), többnyire amorf próbababák támadtak ránk, bár azért annyira rosszak sem voltak, a Piramisfej elég durva volt, főleg ahogy adagolták a múzeumon belül. Az szintén nem tetszett, hogy egyrészt a várost teljesen átrendezték, másrészt sokkal kisebb lett a bejárható területünk a városban, az épületek mondjuk maradtak jó méretesek, a kórház pedig szinte teljesen ugyanúgy vissza is tért. Igaz már jó régen játszottam utoljára az első résszel, de tisztán emlékszem még arra, hogy a kórház abban máshol állt, sok utcanév is más volt, és úgy nagy vonalakban a város alaprajza is megváltozott, eltűnt például a folyó, ami az első részben kettészelte a várost, a szerviz után kellett leeresztenünk a hidat az átkeléshez. Mindenesetre összességében ez is egy nagyon jó játék volt, ha valaki nem játszott volna vele, javaslom, hogy pótolja a mulasztást, nekem is bejött összességében, csak apróbb visszalépéseket éreztem, amiket pedig az engine és a grafika abszolút kompenzált. Mellesleg az említett kiegészítő játékban Mariát, a sztriptíztáncosnőt, a játék legfőbb mellékszereplőjét is irányíthattuk, aki nagyon hasonlított James volt feleségére, Mary-re, és az asszony pár személyes emlékére is emlékezett. Ugyanakkor teljesen más jellemzőkkel bírt, ha jól rémlik, a fősztoriból és a melléksztoriból nagyrészt azt hámoztam ki, hogy Maria Cherylhez hasonlóan nem igazi hús-vér ember volt, inkább csak amolyan materializálódott kivetülés, ráadásul nem egy emberből, hanem a halott Mary-ből és a melléksztoriból megismert helyi férfi rég halott lányából gyúródott valahogy össze.

Silent Hill 3

Újabb közel két év elteltével, 2003 tavaszán jelent meg a sorozat címben is szereplő harmadik része, a Silent Hill 3, szokás szerint először PlayStation 2-re, majd novemberben befutott ennek PC portja is, melynek tesztelésére csak most nyílt lehetőségem. Jelenleg nem tudok róla, hogy ebből készülne Xbox port is, semmilyen általam ismert listán nem szerepelt eddig tervként sem, de meglepne, ha nem portolnák arra a gépre előbb-utóbb a nagy sikerű elődhöz hasonlóan, ráadásul a sorozat következő része, a Silent Hill 4: The Room már be lett jelentve Xboxra is. Ez a játék, ahogy elnézem, és ahogy hallottam, nagy vonalakban a Silent Hill 2 motorját használja, persze kicsit azért felhúzhatták, mert a látvány még részletesebb, és pár nagyon hatásos új effekttel is találkozhatunk: padlón és falakon (sőt mocskos üvegen és emberi testen is) kavargó vérrel, különféle, drámaiságot fokozó kamerafókuszálásokkal és hasonlókkal.

Hősünk ezúttal kivételesen nem egy harmincas özvegyember, hanem egy Heather nevű, 17 éves leányzó, aki abszolút átlagos, rövid, szőkésbarna hajú, erősen szeplős (a CG-vel foglalkozó munkásemberek újabban rájöttek, hogy a virtuális modellek a szeplőktől és bőrhibáktól sokkal élethűbbé, hihetőbbé válnak), továbbá akinek ráadásul a mellei is elég laposak (nem egy Lara Croft), és aki elég egyszerű, vastag mellénydzsekit hord. Mindezek miatt a karakter tényleg nagyon valósághű, elfogadható, hihető, hiszen kellően tökéletlen, mint egy átlagember a való világban. Heather története ráadásul meglepő módon nem Silent Hillben kezdődik, hanem - egy elejtett megjegyzésből ítélve - Portlandben, ahol a lány elaludt egy hatalmas bevásárlóközpont kávézójában, és álmában az első két játékból már jól ismert silent hilli vidámpark sötét, véres változatába került. Miután felébred, egy ötvenes, alkoholista kinézetű magánnyomozó kezdi el zaklatni, akit valamiért Heather felkutatásával bízott meg valaki. A lány elmenekül előle a női mosdóba, majd a világ - ahogy az előző részekből már megszokhattuk - átvált a sötét, véres, fémes, rozsdás és undorító lényekkel teli alternatív világba. A játék közben még két másik karaktert ismerhetünk meg, Claudiát, aki nagyon hasonlít Dahliára, igaz sokkal fiatalabb, továbbá Vincentet, aki pedig Wesley Wyndam-Pryce-ra, a Buffy és Angel sorozatok egyik karakterére (Alexis Denisof játssza) hasonlít nagyon. Ez a két karakter a főszereplő Heatherrel és a magánnyomozó Douglas-szel kicsit kevés, főleg az előző részekhez viszonyítva. Mellesleg itt még kisebb a Silent Hillben bejárható terület, szinte semennyit nem kalandozhatunk az utcán, ami még az előző részhez képest is visszalépés, szerencsére a város térképe ezúttal nem változott, a bejárható terület például szerintem száz százalékban a második játékból lett átemelve, minden poligon és textúra ugyanott van, a görbült kerítés a kórházzal szemben, meg ilyenek. Ezúttal is be kell járnunk a kórházat, most már harmadszor, ez is egy kicsit kezd unalmassá válni számomra, no persze a kórházra fektetett hangsúly érthető, hiszen Alessa évekig szenvedett, és az alatt álmodta meg a materializálódott alternatív Silent Hillt. Azért persze vannak új helyszínek is, nagyon csíptem például a már említett bevásárlóközpontot és a metróállomást (aki látta a játék reklámfilmjeit, bizonyára hozzám hasonlóan nem értette, hogy mit keres a kisvárosban a metró, de a játék fele a fentiekből következően nem Silent Hillben játszódik), az áttervezett csatornákat és a vidámparkot, meg az otthonunkat és az irodaházat is, ezzel szinte fel is soroltam minden helyszínt. Heatherről egyébként hamar kiderül, hogy nem más, mint az a csecsemő, aki a Silent Hill első részében megjelent, és akit Harry és Cybil felnevelt (Cybil persze az óta meghalt, így Harry ismét megözvegyült), ez a rész tehát az első rész egyenes folytatása, annak ismerete eléggé szükséges is a játék teljes élvezetéhez (igaz menet közben nagyjából fel is elevenítődik minden). Az első epizód szerintem nagyon jó és csavaros története tehát itt tovább bonyolódik, és érzésem szerint igazán hibátlanul, tehát ez nem egy újabb rókabőr, hanem tényleg egy tisztességes folytatás, sőt amilyen jó sztorit kiagyaltak a készítők, bűn lett volna, ha megtartják maguknak.

Kikívánkozik belőlem még pár részlet a sztoriból, hogy teljes legyen ez a Silent Hill trilógiát átölelő cikk, a spoiler parások, és azok, akik még nem játszották végig a Silent Hill 3-at, de tervezik, ugorják át ezt a bekezdést. Heatherről a játék végére az is kiderül, hogy nem más, mint Alessa és a belőle hét évre kivált Cheryl reinkarnációja, ez persze nem meglepő, hiszen Alessa szülte meg, idővel elő is jön pár emléke mindkét életéből, de a záró képeken a három személy közül leginkább már Cherylnek tartja magát. A játékban az is kiderül, hogy a főellenség, Claudia (aki egyébként Dahlia mellett eléggé hasonlít még a Mátrixbeli Ikrekre is, nem rasztás, de fehér a haja és a bőre, és a szeme is világos, savószerű) valójában Heather (azaz Alessa) húga. Igaz idősebbnek néz ki nála, de ugye a 17 éves testben levő Heather+Alessa gyakorlatilag 17+14=31 éves, sőt ha úgy vesszük, még élt 7 évet Cheryl testben is párhuzamosan. A játék jelenében egyébként a fanatikus Claudia vezeti a silent hilli sátánista szektát, amihez Vincent, a kevésbé fanatikus, inkább önös élvezeteket hajszoló pap is asszisztál. Claudia bízta meg a magánnyomozót, Douglas-t is Heather felkutatásával, hogy visszaszerezze a lányt, és a lány megszülje a szektája és városa groteszk istenét ismét, de mindez persze nem jön össze, ha jól játszunk, mellesleg idővel Douglas is Heather oldalára áll át, amikor rájön, hogy mi megy a háttérben.

Dióhéjban ennyi a játék története, talán kicsit rövidnek tűnik a kevés karakter miatt, de a jelenetek rendezése, dramatizálása azért zseniális most is, szintúgy a sztori adagolásának menete és maga a játékmenet, játszhatóság és hangulat is, tehát minden. Két érdekesség jut még eszembe így az elemzés végén, az egyik egy (a kis bejárható városrészhez, a kevés karakterhez és a kórház visszatéréséhez hasonló) apró szőrszálhasogatás, meglepő ugyanis, hogy hiába múlt el 17 év a játék első része óta, az autók, berendezési tárgyak és minden most is kábé az 1975-1985 közötti időszakot idézik. A másik dolog, amit külön kiemelnék, hogy a játék zenéi most is eszméletlen jók, néhol igazán ütős vokállal meg is vannak támogatva, meglepő módon azonban ezúttal sem béreltek fel a készítők egy igazán neves bandát vagy énekest, hanem csak sztárokhoz hasonló hangzású, igazán tehetséges niemandokat szerződtettek, a játékban például sokhelyütt szól Portisheadet idéző zene, a záró dal pedig David Bowie stílusú, kicsit mélyebb, rekedtebb énekhanggal. Ez a trend egyébként szintén jól megfigyelhető mostanában sok játékban, a szereplőkön szaporodó szeplőkhöz hasonlóan.

Silent Hill 4: The Room és egyebek

Az eredeti Silent Hill sztori a harmadik résszel valószínűleg végleg lezárult, legalábbis tartok tőle, hogy ha az Alessa-Cheryl-Heather vonalat még tovább ragoznák a készítők, már inkább megtett köröket járnának be újra is újra, mint újdonságot tennének le az asztalra, persze ki tudja. Az mindenesetre már tény, hogy a Konami tokiói fejlesztőcsapata már a Silent Hill 3 befejezése óta, közel egy éve lázasan dolgozik a következő, negyedik részen, a fent is említett Silent Hill 4: The Roomon, ami PlayStation 2-re és Xboxra egész biztosan meg fog jelenni, meg gondolom PC-re is, ráadásul a PlayStation 2 változatra állítólag már ez év végén számíthatunk. Mivel már eléggé alakul a játék, ebből is jó pár kép megjelent, sőt a sztorit is valamennyire megismerhettük már, amiből szintén úgy tűnik, hogy ez ismét egy különálló történet lesz a Silent Hill 2-höz hasonlóan. Ebben állítólag egy 28 éves, Henry Townshend nevű férfit fogunk irányítani (mibe fogadjunk, hogy nemrég vesztette el a feleségét), aki mélységes gonosz által lett elátkozva, és emiatt nem tudja elhagyni a lakását, pontosabban csak portálokon keresztül tud kijutni különféle alternatív világokba. Állítólag ebben lesznek olyan új szörnyek (szellemek) is, amik átmennek a falakon, és a helyszínek között szerepelni fog a börtön (remélem nem ugyanaz, mint a második részben), a szálloda (ismét remélem nem a második rész amúgy remek szállodáját használják fel újra) és az erdő is.

Szerencsére tehát a Silent Hill univerzumát az azt kedvelő horror megszállottak még egy ideig biztosan élvezhetik, sőt állítólag a játékok mellett lesz Silent Hill film is. Mondjuk ezt már évek óta rebesgetik, és valószínűleg máig sincs kész a forgatókönyv sem, csak a szerződéseket tárgyalhatják, de talán előbb-utóbb tényleg lesz belőle valami. Igazán értékelném, mert az eddigi három rész szerintem zseniális, megállnák a helyüket a filmvásznon simán, persze valószínűleg a film új sztorit kap, hogy a játék rajongói számára is újdonságot nyújtson. Hazai nyomtatott sajtóban olvastam olyat is, hogy a filmet korunk talán legjobb horror írója, Clive Barker írja, és talán a témához (gép-ember kapcsolatokra, rozsdás, fémes dolgokra szakosodott) legjobban passzoló rendező, David Cronenberg rendezi (Scanners, A Légy, Meztelen Ebéd satöbbi), de a témának hiába jártam utána, másutt nem találtam erre utalást, a művészek site-jain sem. Igazán császár film készülne a témából ilyen emberek által, de tartok tőle, ezek régi, elavult tervek voltak a produkciós csapat részéről, amik az óta kútba estek. Az utolsó általam ismert sajtótájékoztató szerint, amit 2003 szeptember közepén tartottak, egy Davis Films nevű produkciós cég intézi a film ügyeit, a cég pedig a még valószínűleg sokak számára ismeretlen Christophe Gans-t nevezte meg rendezőnek. Róla egyébként azt lehet tudni, hogy eddig még viszonylag kevés filmet készített, csak négyet, ezek közül is csak egyet láttam, a Farkasok Szövetségét, az viszont nagyon bejött nekem, és rendesen meg is lepett, igazán látványos, ütős, furcsa egy hibrid film volt, határozottan egyedi hangulattal, az alapján én nagy jövőt jósolok az ürgének, és nagyon tehetségesnek tartom. Valószínűleg ő is igazán jó mozit fog összehozni a Silent Hill témából, no persze amennyiben tényleg lesz valaha ilyen film, és nem cserélik le még párszor a rendezőt, sajnos az ilyen játékadaptációk esetében már sok késést, munkálat leállítást és rendezőváltást láthattunk, például Luc Besson is biztosan sokkal jobb Tomb Raidert forgatott volna, mint Simon West és Jan de Bont. Reménykedjünk tehát, hogy a játék folytatásai sem játékként, sem filmként nem lesznek rosszabbak, eddig mindenesetre csak a legjobbat kaptuk a Silent Hill márkanév alatt.

Ford Fairlane