Tekken 6

A Tekken-sorozat a konzolok és az árkád játékgépek egyik legmeghatározóbb terméke, amely a Soul Caliburral egyetemben nem kicsit járult hozzá a Playstation felvirágoztatásához. Valamiféle olyan ikonikus címmé vált az idők során, melyet -a Gran Turismóhoz hasonlóan- mindenki ismer, s valamiért mindenki szeret vele játszani. De nem volt ez mindig így, a Tekken első része még néhány más, ismertebb verekedős játék árnyékában volt kénytelen meghúzódni. Most, a sorozat 15. évfordulóján mindenki más bújhat a Tekken 6 háta mögé!

Nem véletlenül egyébként, hiszen az alapvető irányítása olyan egyszerű, hogy bárki fel tudja venni és rövid úton élvezni tudja még akkor is, ha csak véletlenszerűen nyomogatja a gombokat. Ez nem változott meg az új epizóddal sem, a Tekken 6 vezérlése is követi a sorozattól jól megszokott sémát: minden végtagunkhoz tartozik egy-egy gomb (tehát összesen két ütés, és két rúgás), illetve ezek mellett egyedül a D-padot vagy az analóg kart kell igénybe vennünk harcosunk kontrollálásához, a különböző irányok és támadások véletlenszerű ötvözésével pedig akár mindenféle előzetes tudás nélkül is előhozhatunk kombókat. Szintén nagyon egyszerű és kiváló megoldás, hogy a védekezéshez még hátrálnunk sem kell, elég csak semleges pozícióban hagyni karakterünket, amit persze könnyen ki lehet játszani egy-egy alsó támadással, így amennyiben lent szeretnénk védekezni, egyszerűen csak nyomnunk kell a lefelét.


Ennyi, gyakorlatilag pár mondatban összefoglaltam a világ legösszetettebb, legkidolgozottabb harcrendszerével megáldott verekedős játékának alapvető mechanikáit. Innen aztán szép lassan lehet tovább fejlődni és elsajátítani a karakterenkénti több száz kombót és megtanulni a Tekken haladóbbaknak szánt lehetőségeit, s egyszer csak kitárul a világ és rögtön megértjük, miért ez a valaha készült legnépszerűbb bunyós cucc. Az egyes ütés- és rúgáskombinációkat összeköthetjük, persze a legjobb ha ezt úgy tesszük, hogy az ellenfél sose tudja, éppen mire készülünk. Nagyon sok harcos a különböző megtévesztésekre épül, ahol a belemenős, direkt ökölpárbaj helyett okosan be tudjuk csalogatni a másik játékost a csapdánkba, és a túlzott bátorságát kihasználva váratlan kombókkal, okos taktikával legyőzni őt. A bunyósok, akik erre lehetőséget adnak viszont általában nem a legmegfelelőbbek a kezdők számára (pl. a Tekken 5-ben bemutatkozó Raven tipikusan ilyen), így persze találunk a felhozatalban számos olyan harcost is, akik kezdőbarátibbak, akikkel sokkal inkább a közvetlen ütlegeléssel érhetünk el hatásos eredményt.


De nem csak a különböző kombók -és az agyunk- megfelelő használata jelenti azt, hogy elindultunk az amatőrtől a profivá válás útján, hanem az ukemi (földre kerülés utáni gyors felállás, opcionálisan valamilyen támadással ötvözve) elsajátítása, az ütések kivédése után indítható ellentámadások igénybe vétele, illetve az ellenség csapásainak elkerülése oldallépéssel. Utóbbi egyébként nem olyan hatékony, mint eddig, jóval kevesebb támadás elől lehet kilépni oldalra, ami nem is baj, lévén már a Tekken 5-ben is sokszor inkább idegesítőek voltak a folyamatosan táncoló ellenfelek, akik egy mozdulattal tudtak kitérni legkeményebb odavágásaink elől. Ráadásul kaptunk egy teljesen új játékmechanikát is, a készítők valószínűleg úgy gondolták, hogy ha már a szomszéd szobában összekalapált Soul Calibur annyi újdonságot hozott a különböző páncéltörésekkel és a Soul Gauge-dzsal, nem lehet, hogy ők ne vezessenek be valamilyen apróságot -persze a két sorozat közül mindig is a Soul volt az összetettebb, a Tekken pedig maradt a legalapvetőbb bunyónál. Nos nem kell valami nagy dologra számítani, de azért jelentősen megbolygathat néhány meccset a „rage" névre keresztelt szisztéma. Arról van szó, hogy ha egy harcos alacsony HP-ra kerül, elkezdenek vörösen világítani a végtagjai és iszonyatos sebzést visz be minden támadása, így egy kis ügyességgel még akár a menet végén is megfordíthatjuk a végkimenetelt. A másik oldaláról pedig nyilván ki kell taktikáznunk, hogy vajon megéri-e bevinni azt a sebzést az ellenfélbe, amitől „rage állapotba" kerül, vagy érdemesebb kivárni egy olyan lehetőséget, amikor egy keményebb kombinációval rögtön el tudjuk fektetni, ezzel esetleg megóvva magunkat a kör végi meglepetésektől.


Nos, ha már ennyit beszéltem a harci technikákról, akkor ejtsünk szót azokról is, akik mindezt véghez viszik a képernyőn, vagyis a harcosokról! Rengeteg választható karakter áll rendelkezésünkre, a Mortal Kombat vs. DC után valósággal elveszhetünk közöttük. Persze itt a klasszikus Tekken felhozatal színe-java, úgy mint Jin, Kazuya, Heihachi, Law, Asuka, illetve a Soul Calibur-vendégszereplő Yoshimitsu, s nagyon kellemes meglepetés, hogy visszatér néhány régen látott kedvenc is, akik közül persze Eddy a leginkább említésre méltó. Mint mindig, most is számos új választható kedvenccel bővült a felhozatal, ők Lars, Alisa, Bob, Zafina, Leo és Miguel, akik nagyon jól beleillenek a világba. Bob egy irtózatosan nagydarab amerikai srác, aki méretei ellenére iszonyatosan gyors, Alisa egy robotlány, illetve Lars pedig a kampány főszereplője, s egyébként egy nagyon-nagyon erős karakter, Zafina harci stílusa pedig enyhén zavarba ejtő, kicsit Voldóra hasonlít a Soul Caliburból. Persze a sorozatra jellemző módon a harcok alatt megszerzett pénzből különböző kiegészítőket, ruhákat vásárolhatunk nekik, így erősen testre szabhatjuk kedvenceiket. A probléma csak az, hogy a sztandard bunyókból elég kevés zseton üti a markunkat, így aki a különböző megszerezhető extrákra hajt mindenképpen rákényszerül az egyjátékos sztori-mód kipörgetésére.


Ami egyébként nem lenne nagy baj, ha a kampány jó lenne, de sajnos nem az. Az indítást követően egy rövid, mangás előzményt kapunk, mely igyekszik bemutatni a Tekken-epizódok eddigi történéseit, leginkább a King of Iron Fist torna eseményeihez kapcsolódóan, így a mellékes történetszálakról nem kapunk semmiféle felfrissítést. Valószínűleg azért sem, mert ezen a ponton már maguk a készítők sem tudják, hogy mi miért történik. Lássuk be ami eddig hat epizód alatt lejátszódott az körülbelül annyi, hogy Heihachi keménykedik, majd jön Jin és megveri, aztán Heihachi meghal körülbelül háromszor (emlékszünk, amikor a Tekken 5 intróban kimászott a föld alól?), és kész. Most valami olyasmi történik, hogy Jin rá akarja szabadítani a cég embereit a világra, hogy szépen ő legyen az egész Föld ura, ezért Lars és Alisa elindulnak, hogy megállítsák. Mindez egy kissé gagyi, 3D-s beat'em up játékban teljesedik ki, ahol végig kell ütnünk magunkat a ránk szabaduló ellenfelek garmadáján, majd alkalomadtán elkalapálni a pályavégi főgonoszt. Ha nem sikerül, kezdhetjük az egész szintet elölről, ami egyébként az esetek többségében nem akkora gond, lévén a legtöbb eléggé pici. Egyébként egész élvezetes kis cucc tud lenni, ha eltekintünk az eléggé gáz harci megoldásoktól, a félelmetesen csúnya grafikától és az egészet körüllengő gagyi-feelingtől.


A legjobb, ha ugrunk is rögtön a Tekken 6 lényegére, az alap verekedős játékmódokra, melyek a klasszikus oldalnézetes Tekken motorral futnak. Itt persze ha egyedül szeretnénk tolni, akkor a legfontosabb módozatunk az árkád lesz, ahol a mezőnyt végigverve meg kell mérkőznünk a King of Iron Fist aktuális bajnokával, Jinnel, majd ki kell filéznünk az éppen sorra kerülő három emelet magas démont, aki ezúttal Azazel névre hallgat, és még nagyobb, még rondább és még bunkóbb szemétláda, mint Jinpachi volt a Tekken 5-ben. Aztán ott vannak a VS, a survival, a practice és a time trial játékmódok, amik azt hiszem nem szorulnak külön magyarázatra, illetve tolhatunk még ghost battle-t és team battle-t is. Előbbi esetében véletlenszerűen generált AI játékosok ellen léphetünk a ringbe, majd minden ütközet után kiválaszthatjuk következő ellenfelünket a három felkínált lehetőség közül, akik persze mind más nehézséget képviselnek. A team battle is eléggé magáért beszél, mindkét oldal kiválaszt több hőst, akik aztán egymás után lépnek a ringbe. Nem egy tag tournament, de hatalmas móka.


A grafika, ahogy az elvárható a sorozattól, fergetegesen jó! Minden bunyós valami hihetetlenül részletgazdag és aprólékosan kidolgozott, remek textúrákkal és csodás animációkkal. Egyedül talán a bőr megjelenítése nem sikerült teljesen, de az valahogy egyik játéknak sem megy igazán. A különböző mozdulatok, fényeffektek, kombók mind-mind frenetikusan festenek, csak úgy, mint a pályák. Habár utóbbiak között akad néhány, ami kevésbé lenyűgöző, főleg azért, mert elmaradnak a Soul Calibur 4, illetve a Tekken 5 minden tekintetben kiemelkedő helyszíneihez képest, azért mindegyik ötletes és okosan felépített. Külön említést érdemel a humoros hangulatú mező, ahol birkák legelnek és jódlizós zene szól. A legtöbb pálya több szintes, így lehetőségünk van az ellenfelünket áttessékelni eggyel lejjebbre, s ott folytatni az agresszív véleménycserét. Hasonlóan szuperlatívuszokban tudok beszélni a hanghatásokról is, lévén olyan keményen szól az anyag, hogy megfelelő hangrendszer mellett egy-egy rúgás kiviszi az ablakot. A meccsek alatt szóló zenék is totális telitalálatok, egyedül talán a főmenü muzsikáját érzem kissé gáznak, főleg az előző rész metálos beütésű témája után ez kicsit úgy hangzik, mintha a Namco a következő Ridge Racer zenéjét előre felhasználta volna itt.


Összességében egy zseniális anyag a Tekken 6, mely ott brillírozik igazán, ahol elvárjuk tőle: az egy az egy elleni küzdelmekben, ahol olyan mélységeket képes a játékosok kezébe adni, melyet elsőre fel sem fogunk. Ráadásul mindezek ellenére példamutatóan barátságos és könnyen tanulható a kezdők számára, amivel köröket ver a konkurensekre. Sajnos ezúttal nem kaptunk annyi extrát, mint a Tekken 5-ben, persze a célcsoport nagy részének úgyis megvan a jó öreg PS2-n, amit bármikor elő lehet kapni, így talán nem is volt rá szükség. A kicsit gyengécske kampánytól eltekintve tehát egy közel tökéletes játékot kapunk, melynek beszerzése mindenki számára erősen ajánlott!