Heavy Rain

Emlékeztek még a Fahrenheitre, más néven az Indigo Prophecyre? Arra, hogy mennyire forradalmi volt a játék szinte minden szempontból, legyen szó akár a történetről, az irányításról, vagy éppenséggel a karakterábrázolásról? Akik emlékeznek, nagyon várták már a Heavy Raint, azt a játékot, mely a korábbi sikereket hivatott új generációra vinni, és még forradalmibbá tenni. Lássuk sikerült-e neki!

Jómagam is régóta vártam már ezt a címet, pedig igazából nem sokat tudtam róla, és valahol úgy is éreztem, hogy jobb lesz ez így nekem (mondanom sem kell, hogy nem bántam meg), ezért igyekeztem elkerülni minden spoileres hírt. Nekem annyi is elég volt, hogy a Fahrenheit készítői fejlesztik, és csak PS3-ra jelenik meg (ezek a játékok mindig nagyon különlegesek szoktak lenni). Még a pár héttel ezelőtt megjelent demót se szedtem le és milyen jól tettem: amikor először találkoztam ezzel a jelenséggel, teljesen ledöbbentem, nem akartam hinni az érzékszerveimnek. De előtte azért még történt egy-két dolog.


Előre fel szeretnék készíteni mindenkit a kezdetekkel járó horrorisztikus eseményekre. Ugyanis alighogy berakjuk a lemezt konzolunkba, egy több mint 200 megás frissítés vár minket, ami több mint egy órán keresztül fog lefelé vánszorogni. Ha ez még nem lenne elég, akkor ezek után még valamennyit fel is installál a játék a HDD-re, ami alatt szerencsére már szórakoztatni is fognak minket, mégpedig egy, a dobozban található papírfecni segítségével: a feladat életünk talán első origamijának az összehajtogatása lesz. Jópofa dolog, tetszett nagyon, bárcsak ne kellett volna ennyit várnom a frissítés miatt. Mondanom sem kell, hogy így kezdeni egy játékot több mint bosszantó, idegesítő és idegtépő, főleg egy olyan embernek, aki a több mint 4 év alatt megszokta már Xbox 360-on a két-három másodpercig tartó frissítési folyamatokat. De akinek csak PS3-ja van, az elviseli már ezeket a „kis” kellemetlenségeket.

A történet egy rendkívül kellemes, átlagos hétköznappal kezdődik. Főszereplőnk, Ethan felébred, és végig kell segítenünk őt a reggeli procedúrákon (fogmosás, zuhanyozás, felöltözés) majd egy kis munka következik, ugyanis hősünk otthon dolgozik, mint építész. Aztán megérkezik a család, gyönyörű feleségünk és két kisfiunk, ennek megfelelően egy kis játék következik a kölkökkel, de előtte azért még szerelmünket is ápolgatni kell egy parányit. Jason, a nagyobbik fiú most lett tízéves, és ezt egy kellemes ebéd után a bevásárló központban igyekszünk megünnepelni. Bárcsak ne tettük volna. Megtörténik a tragédia, és innentől fogva minden megváltozik. Jön a főcím, csodálatos zenével végigkísérve, és olyan képekkel, amelyek még egy Oscar díjas filmet is kenterbe vágnának. Az ég leszakad, súlyosan esik, mintha a fentiek is folyton csak megkönnyeznék azt, ami történt. Innentől fogva meg sem áll, ami nem is csoda, hiszen ez itt a Heavy Rain, az egyik legfontosabb eleme ennek a zseniális játéknak…


Mint ahogyan azt már rögtön az elején észrevehettük, a stuff teljes egészében interaktív, olyan mintha egy filmben lennénk, amit mi alakítunk kedvünk szerint. Szinte bármit megtehetünk, órákat el lehet tölteni csak azzal, hogy egy helyszín minden egyes apró rejtett zugát átnézzünk. Az irányítás pedig egészen elképesztően forradalmi, főleg nekem, aki nem játszott annak idején a Fahrenheittel. Ha igazán eredményesek akarunk lenni a játékban, akkor nem árt alaposan megtanulni az alapokat, amik bár nagyon egyszerűek, mégis nagyon keményen meg tudják nekünk keverni őket a készítők. A játékmenet alapvetően két részre oszlik, az egyik amikor nyomozgatunk, beszélgetünk, keresgélünk valamit, ilyenkor nem lesz másra szükségünk, mint a jobb ravaszra, amivel emberünket mozgatni tudjuk, és a jobb joyra, amivel egyszerű irányok megadásával parancsokat osztogathatunk.


Ha viszont a történet szempontjából valami fontoas dolgot kell végrehajtanunk, akkor jön csak az igazi móka, amolyan God of War-szerű QTE (Quick Time Event) módon. Ilyenkor rendesen megkavarják az irányítást, hiszen lesz, hogy csak szimplán meg kell nyomnunk egy, vagy több gombot, vagy gyors egymásutánban kell őket nyomogatni, de megesik, hogy folyamatosan nyomni kell (ilyenkor gyakran egymás után egyszerre többet is). De előfordul, hogy időre kell egy-egy irányt, vagy gombot eltalálni, és néha olyan is lesz, hogy lassan kell mozgatnunk a jobb joyt. Természetesen a mozgásérzékelős kontrollert sem hagyták ki a repertoárból, amit ilyen gyakran még egy játékban sem használhattunk idáig. Ez legfőképpen akkor tud igazán nagy kihívás lenni, amikor éppen egy rendkívül stresszes akciójelenet kellős közepén vagyunk, és sose tudhatjuk előre, mi fog történni ha elhibázzuk a gombokat. Tekintettel arra, hogy a Heavy Rain egyfajta életszimulátor kalandjáték, bármikor előfordulhat, hogy valamelyik szereplőnk meghal sutaságunk miatt, szóval nem árt alaposan odafigyelni, és a lehető legtöbb gombot eltalálni.


Ha szerettétek a Mass Effectben a beszélgetős részeket, ahol időnként nehéz döntéseket is meg kellett hozni, akkor ezt a játékot egyenesen imádni fogjátok. Rengeteg minden múlik azon, hogy az adott helyzetben hogyan döntünk, elképesztően sok olyan fordulópont van a történetben, amik akár teljesen más irányba is elvihetik a sztorit. Ennek köszönhetően igen magas a játék újrajátszhatósági mutatója, fene tudja, hányszor végig lehet menni rajta, mire minden lehetséges variációt kipróbáltunk és megismertünk. Egyszerűen zseniális, fantasztikus, szavak nincsenek rá, mennyire ki van találva. Mint tudjátok, a Heavy Rain kalandjáték, egy rendkívül izgalmas krimi, és mint ahogyan az a legtöbb (vagy legjobb) ilyen történettel lenni szokott, a folyamatos feszültség illetve érdeklődés fenntartásának érdekében, több szálon futó sztorira van szükség. Itt ezt a lehető legérdekesebben oldották meg, ugyanis összesen négy főszereplő bőrébe bújhatunk bele, akik teljesen máshonnan indulnak, időnként finoman összefutnak a szálak, majd jön a döbbenetes végkifejlet, amiről inkább semmi sem írnék le most nektek. Mind a négyen eredeti, szerethető, végtelenül emberi karakterek, mindegyiküknek van egy ritka betegsége, és természetesen múltbéli motivációja is, ami erőt ad nekik ahhoz, hogy előrehaladjanak a történetben.


Ethan Mars egy sikeres építész, akinek az élete maga volt a megvalósult amerikai álom, egészen addig, amíg a tragédia be nem következett. Azóta minden teljesen megváltozott, élete romokban hever, komoly tömegiszonya alakult ki, és ha mindez nem lenne elég, még időnként emlékezetkieséstől is szenved. Madison Paige egy fiatal fotós, aki hónapok óta krónikus alvászavarral küzd, és semmilyen gyógyszer nem segít rajta, egyedül csak olcsó hotelekben tud valamennyit pihenni. Rendkívül kellemes és segítőkész jellem, pontosan ez az, ami miatt folyton komoly bajba keveredik. Norman Jayden egy F.B.I. ügynök, akinek az iroda rendelkezésére bocsátott egy kísérleti stádiumban lévő csúcstechnológiájú eszközt; az A.R.I.-t (ez egy virtuális valóságot megjelenítő szemüveg, egy szuper érzékeny kesztyűvel ellátva), melynek köszönhetően rendkívül hatékonyan és gyorsan tud olvasni a nyomok között. Jayden egy misztikus betegségtől szenved, amit igyekszik mindenki elől elrejteni, és bár az orvosság folyton nála van, minden erejével igyekszik küzdeni ellene. Scott Shelby egy igazi veterán kopó, aki pár évvel ezelőtt besokallt a rendőrségtől és magánnyomozásba kezdett. Scott egy rendkívül joviális, kellemes jellem, aki valahogy mindig bajba keveredik, hiába igyekszik azt elkerülni. Ilyenkor ellenfelei megismerik öklének erejét, és garantáltan nem felejtik el egy jó ideig. Pár éve komoly asztmában szenved, amin a jelenlegi esős idő nem igazán segít.


Mindegyik főszereplővel teljesen más stílusban fogunk játszani, de a cél természetesen az, hogy megtaláljuk az Origami Gyilkost, azt a kegyetlen embert, aki az utóbbi években már nyolc gyilkosságért is felelős. Az út, ami elvezet idáig rendkívül változatos és hihetetlenül élvezetes, bár sajnos sokan lesznek, akiknek nem fog tetszeni, pontosan azért, mert ez a stílus csak egy bizonyos réteg érdeklődését tudja felkelteni. Ez egy nagyon sajnálatos tény, hiszen a játék szinte minden szempontból forradalmi. A környezet, a muzsika, a történet, mindegyik egyszerűen fantasztikus. A szereplők kidolgozottsága döbbenetes, ezt igazából akkor látjuk, leginkább, mikor a töltőképernyő alatt egészen közelről mutatják őket. Igaz, az irányításuk és a mozgásuk kissé suta, és időnként természetellenes, ami hagy maga után pár kívánnivalót, ahogyan a mesteri munkát végzett szinkronszínészek beszédét se sikerült mindig rendesen összehozni a szájmozgással. De ezek olyan hibák, amik felett könnyen el lehet siklani, ha képes magával ragadni minket ez a nem mindennapi kaland.


A PS3 ismételten bebizonyította, hogy exkluzív címeivel nem lehet versenyezni, hiszen mi hasonlítható egy MGS4-hez, egy Uncharted 2-höz, egy GoW3-hoz, vagy éppenséggel a Heavy Rainhez? Mit tud felmutatni az Xbox, ami ezekkel képes vetekedni? Sajnos nem túl sok mindent, mert ahogyan régebben, most is Playstationön jelennek meg a legeredetibb, legnagyobb játékélményt nyújtó húzócímek. A Heavy Rain egy újabb mestermű, ami sajnos csak azért nem lehet az év játéka, mert egy olyan rétegjáték, ami nem fog mindenkit érdekelni. Nem mondom, hogy kár érte, mert nekem egészen elképesztő élményt nyújtott, és élveztem minden egyes másodpercét. Remélem ti is így lesztek vele…