A 2001-es Shrek mozifilm alapjaiban reformálta meg mindazt, amit akkoriban még a mesékről gondoltunk. Nem is csoda, hogy a hirtelen jött sikereken felbuzdulva egyik folytatás jött a másik után...
Ugyanez mondható el a korábbi -közel tucatnyi- játékadaptációról is, melyek csak úgy gombamód nőttek ki a földből. Lassan a mozik vetíteni fogják az állítólagos utolsó részt (nem vennék mérget rá, hogy tényleg nem folytatják), és természetesen pár héttel előtte itt van nekünk a játékváltozat is. Lássuk hát, miként élte túl ez a remek sztori a rókabőr effektust.
Jómagam nagy rajongója vagyok a zöldarcú ogrénak és eredeti kis barátainak, de valahogy sose jutottam el odáig, hogy kipróbáljam valamelyik játékváltozatot. De ebben az iszonyatos nyári hőségben és pusztulatban engem ért a megtiszteltetés, hogy nagyító alá vegyem életem első Shrek gammáját. Nem fűztem hozzá nagy reményeket, kedvem se nagyon volt tolni, viszont már az első perctől fogva éreztem, hogy ezzel bizony nagyon jól el leszek… egy ideig.
Igaz a grafika az általam jól megszokott PS3-as -igencsak magas- színvonalhoz képest éppen hogy csak a középszerűség határát súrolja, de szerencsére én sose tartoztam azok közé, akiknél a külsőségek túlságosan számítottak volna. Ugyanis a Shrek Forever After az első pillanattól fogva elvarázsolja az embert. Az eredeti, hamisíthatatlan hangulat, az idióta humorról árulkodó beszélgetések, és természetesen kedvenc főszereplőink mind-mind segítenek abban, hogy ez létrejöjjön.
Az viszont sajnos igencsak fájó pont volt számomra, hogy a játékról csak úgy süt a gyerekesség. Nem tudom, miért kellett ilyen pofátlanul, egyértelműen gyerekjátékra venni a formát, mikor a mozifilmek minden korosztálynak szólnak, mindenkit szórakoztatnak. Gyermeteg logikai feladványok, óvodás színvonalú csaták fogadnak minket minden sarkon, ami eléggé bosszantó tud lenni, de szerencsére a lelkesedésünk kitart majd... de sajnos csak egy ideig.
Mert eleinte mindenkinek tetszeni fog, ahogy szépen lassan megismerkedünk a játszható karakterekkel (Shrek, Fiona, Szamár és Csizmás Kandúr), kitapasztaljuk a különböző harci stílusokból és speckó képességekből adódó különbségeket köztük. Amik valljuk be, igazából csak vizuális formában fognak jelentkezni. De ami még ennél is fontosabb, rá fogunk jönni, hogy a Shrek Forever After a csapatjátékra helyezi a hangsúlyt, egymás nélkül lehetetlen a továbbjutás. Hiszen mihez kezdenénk Shrek természetfeletti ereje, Fiona gyújtogató képességei, Szamár istentől ajándékba kapott rúgása, vagy éppenséggel Kandúr nindzsákat megszégyenítő mászótehetsége nélkül. A gond csak azzal van, hogy ezeknek a használatát még neonfényben vibráló kis ikonokkal is jelzik nekünk, nehogy véletlenül gondolkodunk is kelljen játék közben.
A harc, mint szinte minden ebben az anyagban, rendkívül egyszerű és gyermeteg, nem lesznek különösebben nagy kombinációk, az elsajátításukhoz másodpercek szükségesek csupán. Amit viszont nagyon jópofa dolognak tartottam, azok a tipikus Shrek stílusban megírt mókás kis muzsikák, amik hirtelen megszólalnak egy-egy nagyobb csata közben. Ezt bevallom, nagyon élveztem, ahogyan annak a lehetőségét is, hogy abban az esetben, ha senki se képes hozzánk érni csata közben, egyre erősebb és jobb ajándékokat fogunk kapni, amikkel még hatékonyabban tudjuk majd aprítani az ellent. Ezek a nagyobb harcok, akárcsak a boss fightok, rendkívül élvezetesek és jópofák lettek a játékban, már csak ezért érdemes végigvinni, ami valljuk be sajnos nem túl nagy művészet, hiszen talán még fél kézzel is sikerülni fog.
Természetesen gyűjtögetnivaló is akad majd bőven, különböző értékű és nagyságú érmék formájában, illetve kinyitható ládák álcája mögé bujkálva. Ezeket a faluban megtalálható shopban tudjuk majd elkölteni, harci-, illetve védekező képességeink növelésére, vagy éppen a bónusz fegyverek erejének tuningolása érdekében, és persze lesz még pár jópofa dolog is, de ezek felett inkább elsiklanék, legyen némi örömötök nektek is. A világot úgy építették fel a készítők, hogy számos helyre első körben nem tudunk eljutni, csak majd akkor, amikor elég táposak vagyunk az adott szituhoz, tehát ez akár még a szavatosságot is növelhetné. De sajnos nem sokan lesznek, akik ezekkel foglalkoznak majd, lévén olyan középtájon kissé belefásulunk majd az eseményekbe, mert ekkor bizony már semmi újat nem tudnak nekünk mutatni a készítők. Maradnak az óvodás feladványok, a gyermeteg csaták, és ha nincsen éppen mellettünk három hulla részeg cimboránk személyesen, vagy éppen netközelben, akkor sajnos hamar rá fogunk unni a projektre…
A Shrek Forever After pontosan olyan, amire számítottam. Egy kellemes kis gyerekjáték, amit sajnos csak a kisebb korosztály fog nagyon élvezni, míg mi öreg rókák maximum csak pár órán át tudunk majd előtte ülni. Félek, hogy a mozifilm is hasonló cipőben fog járni, hamarosan arról is olvashattok majd egy kritikát… türelem. Ne értsetek félre, ez a cím egy erős közepest mindenképpen megérdemel, de ha választani kell, akkor inkább előveszem a God of War 1-et és azzal tolom, mert az még mindig mesterműnek számít…
Jómagam nagy rajongója vagyok a zöldarcú ogrénak és eredeti kis barátainak, de valahogy sose jutottam el odáig, hogy kipróbáljam valamelyik játékváltozatot. De ebben az iszonyatos nyári hőségben és pusztulatban engem ért a megtiszteltetés, hogy nagyító alá vegyem életem első Shrek gammáját. Nem fűztem hozzá nagy reményeket, kedvem se nagyon volt tolni, viszont már az első perctől fogva éreztem, hogy ezzel bizony nagyon jól el leszek… egy ideig.
Mike Myers
Shrek hangja maga Mike Myers, a kanadai származású, őrületesen beteg humorral rendelkező komikus, aki először igazi hírnevet a közkedvelt New York-i Saturday Night Live-ban szerzett. Több produkcióban is szerepelt, de a legsikeresebb talán a Wayne’s World volt, amiből később mozifilm is készült. Ezek után már meg sem ált az Austin Powers-ig, aminek köszönhetően az egész világ megismerte magasan fejlett humorérzékét.
Igaz a grafika az általam jól megszokott PS3-as -igencsak magas- színvonalhoz képest éppen hogy csak a középszerűség határát súrolja, de szerencsére én sose tartoztam azok közé, akiknél a külsőségek túlságosan számítottak volna. Ugyanis a Shrek Forever After az első pillanattól fogva elvarázsolja az embert. Az eredeti, hamisíthatatlan hangulat, az idióta humorról árulkodó beszélgetések, és természetesen kedvenc főszereplőink mind-mind segítenek abban, hogy ez létrejöjjön.
Az viszont sajnos igencsak fájó pont volt számomra, hogy a játékról csak úgy süt a gyerekesség. Nem tudom, miért kellett ilyen pofátlanul, egyértelműen gyerekjátékra venni a formát, mikor a mozifilmek minden korosztálynak szólnak, mindenkit szórakoztatnak. Gyermeteg logikai feladványok, óvodás színvonalú csaták fogadnak minket minden sarkon, ami eléggé bosszantó tud lenni, de szerencsére a lelkesedésünk kitart majd... de sajnos csak egy ideig.
Mert eleinte mindenkinek tetszeni fog, ahogy szépen lassan megismerkedünk a játszható karakterekkel (Shrek, Fiona, Szamár és Csizmás Kandúr), kitapasztaljuk a különböző harci stílusokból és speckó képességekből adódó különbségeket köztük. Amik valljuk be, igazából csak vizuális formában fognak jelentkezni. De ami még ennél is fontosabb, rá fogunk jönni, hogy a Shrek Forever After a csapatjátékra helyezi a hangsúlyt, egymás nélkül lehetetlen a továbbjutás. Hiszen mihez kezdenénk Shrek természetfeletti ereje, Fiona gyújtogató képességei, Szamár istentől ajándékba kapott rúgása, vagy éppenséggel Kandúr nindzsákat megszégyenítő mászótehetsége nélkül. A gond csak azzal van, hogy ezeknek a használatát még neonfényben vibráló kis ikonokkal is jelzik nekünk, nehogy véletlenül gondolkodunk is kelljen játék közben.
A harc, mint szinte minden ebben az anyagban, rendkívül egyszerű és gyermeteg, nem lesznek különösebben nagy kombinációk, az elsajátításukhoz másodpercek szükségesek csupán. Amit viszont nagyon jópofa dolognak tartottam, azok a tipikus Shrek stílusban megírt mókás kis muzsikák, amik hirtelen megszólalnak egy-egy nagyobb csata közben. Ezt bevallom, nagyon élveztem, ahogyan annak a lehetőségét is, hogy abban az esetben, ha senki se képes hozzánk érni csata közben, egyre erősebb és jobb ajándékokat fogunk kapni, amikkel még hatékonyabban tudjuk majd aprítani az ellent. Ezek a nagyobb harcok, akárcsak a boss fightok, rendkívül élvezetesek és jópofák lettek a játékban, már csak ezért érdemes végigvinni, ami valljuk be sajnos nem túl nagy művészet, hiszen talán még fél kézzel is sikerülni fog.
Természetesen gyűjtögetnivaló is akad majd bőven, különböző értékű és nagyságú érmék formájában, illetve kinyitható ládák álcája mögé bujkálva. Ezeket a faluban megtalálható shopban tudjuk majd elkölteni, harci-, illetve védekező képességeink növelésére, vagy éppen a bónusz fegyverek erejének tuningolása érdekében, és persze lesz még pár jópofa dolog is, de ezek felett inkább elsiklanék, legyen némi örömötök nektek is. A világot úgy építették fel a készítők, hogy számos helyre első körben nem tudunk eljutni, csak majd akkor, amikor elég táposak vagyunk az adott szituhoz, tehát ez akár még a szavatosságot is növelhetné. De sajnos nem sokan lesznek, akik ezekkel foglalkoznak majd, lévén olyan középtájon kissé belefásulunk majd az eseményekbe, mert ekkor bizony már semmi újat nem tudnak nekünk mutatni a készítők. Maradnak az óvodás feladványok, a gyermeteg csaták, és ha nincsen éppen mellettünk három hulla részeg cimboránk személyesen, vagy éppen netközelben, akkor sajnos hamar rá fogunk unni a projektre…
Antonio Banderas
Csizmás Kandúrt eredetileg nem más, mint a női szívek tiprója, illetve férfi lelkek taposója, Antonio Banderas szólaltatja meg. Külön érdekességnek számít, hogy a Shrek 2 megjelenése óta nem csak az angol, de a spanyol szinkronhangot is neki köszönhetjük.
A Shrek Forever After pontosan olyan, amire számítottam. Egy kellemes kis gyerekjáték, amit sajnos csak a kisebb korosztály fog nagyon élvezni, míg mi öreg rókák maximum csak pár órán át tudunk majd előtte ülni. Félek, hogy a mozifilm is hasonló cipőben fog járni, hamarosan arról is olvashattok majd egy kritikát… türelem. Ne értsetek félre, ez a cím egy erős közepest mindenképpen megérdemel, de ha választani kell, akkor inkább előveszem a God of War 1-et és azzal tolom, mert az még mindig mesterműnek számít…
Mondjuk voltam vagy 11 éves...:D
szerintem alul múlta a többit. Az 1. és a 2. rész sokkal jobb volt.
Nekem meg van PS2re a 3. játék, az is elég gyerekes....
csak az a gond benne hogy a végén nem tom megölni a bosst :S
Ezt a játékot még nem probáltam ki, de ha tényleg ilyen egyszerű, akkor még kérdőre vonom a kiprobálását.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.