Szerencsére az idei Tokyo Game Show-n jelen volt az Alice: Madness Returns, a komor vonós darabok beleégtek a dobhártyáinkba, és amit láttunk, attól komolyan elgondolkodunk McGee úr épelméjűségén.
A melankolikus ábrázatú sztárdesigner legutóbb keményen beszólt Tim Burtonnek, miszerint annak rendje és módja szerint elbaltázta az Alice Csodaországban filmváltozatát. Bár a látvánnyal nem volt gond, a főszereplőben nem volt meg a spiritusz, karakterére több időt kellett volna fordítani. Az id Software-ből kivált úriember Alice-a akár egy tökéletes antihős is lehetne: nem olyan gondolatok foglalkoztatják a leányzót, ami a felnőtté válás nyögvenyelős időszakára jellemző, sokkal inkább a túlélés ebben a beteg, ám furcsamód gyönyörű álomvilágban – mintha túladagolt hallucinogénekkel olvasnánk a klasszikus irodalmi művet. A sanghaji székhelyű Spicy Horse Games-szel karöltve McGee nem ült a babérjain az elmúlt években, a Grimm mesék kifordított, ám de pofonegyszerű játékmechanikával megáldott feldolgozásait nem kajálta annyira a nép, 23 epizódot élt meg. Szerencsére még idejében észbe kapott, és visszatért ahhoz a címhez, mely eddig a legnagyobb elismerést hozta számára.
Honnan ez a görög drámákat is megszégyenítő elkeseredettség, mely a képernyőkből árad? McGee gyerekkora nem volt éppen játék és mese, drogfüggő hippi szülei talán már fiuk fogantatásának pillanatában is egy „álomvilágban” repkedtek. Ez később is rányomta a bélyegét a kis American egyedi fantáziájára – persze ebből mi, a játékosok profitálhattunk leginkább, annak ellenére, hogy az előd egy idő után ismétlődővé vált, ám az általános rémálomszerű hangulat kárpótolt minket mindenért. Alice sorsa nem várt fordulatot vesz, kislányból fiatal nővé cseperedett, a viktoriánus Londonban viszont egy tragédia árnyékolja be sorsát. Hősünk sápadt és reszketeg, magát okolja szülei haláláért, akik egy rejtélyes tűzvész során bennégtek a házukban. Orvosok próbálják egy elmegyógyintézetben helyrerakni a csaj agyát, főként hipnózissal, de úgy látszik, kudarcot vallottak. Itt az ideje annak, hogy Alice megbirkózzon az őt és családját sújtó szerencsétlenséggel, melynek nyitja a folyamatosan összeomló Csodaországban keresendő. Ha nem veszi kézbe életét, minden elveszik!
Mivel a lány sokkal idősebb és tapasztaltabb, rájött arra, hogy Csodaországot pusztán az elméje szülte, de ha már így alakult, legalább kamatoztathatja benne saját adottságait, s ezzel megoldhatja a valós világ problémáit is. Alice folyton a szüleire gondol, elhagyatott, magányos, Csodaország pokoli csápjai megragadják törékeny testét, és mint egy marionett-bábút rántják magával. Az álomvilág már nem olyan békés, mint amit megszokhattunk, a lenyűgöző álca mögött az erőszak tombol, a gonoszság megfertőzött mindent és mindenkit. Korábbi segítőinkről – a hátborzongató vigyorú és fülbevalót viselő macskáról, a véres szemű tapsifülesről és az Őrült kalaposról sem tudhatjuk, hogy ezúttal milyen érdekek vezérlik őket. A régi ismerősök mellett új karaktereket is kapunk, kik nem feltétlenül segédkeznek a lánynak önmaga démonjainak legyőzésében.
A játékmenet -hasonlóan az első részhez- három részre oszlik. Az első, mely időnk legnagyobb részét teszi ki, az a platformozás, szürreális pályákon. Például a már kiszivárgott prezentációból is tudhatjuk, hogy a Vale of Tales pályán gyönyörű, dús vegetációval megáldott, a levegőben úszó szigeten fordulhatunk meg, s kiselejtezett dominókon, korhadt óriási faágakon, sziklákon és gombákon egyensúlyozhatunk. Erős, már-már túlzó színvilággal, virágokkal, elsőre olyan, mint egy bágyadt gyerekmese, persze csak addig, míg belénk nem köt valaki. Egyébiránt minden helyszín eltérő hangulatvilággal rendelkezik, s lehet, hogy első ránézésre elaltatják gyanúnkat, majd ránk szabadítják a torz víziókat, s ahogy kerekedik ki a rejtély, úgy válik minden sötétté és baljóslatúvá. Az ugrándozásnál a távolabbi platformok elérését a duplaugrással tudjuk kivitelezni, s remélhetőleg a légellenállástól felcsapódó szoknya alatt megcsodálhatjuk Alice formás és érintetlen combjait is. Lehet, hogy odabújt a szőrös macska? Egy másik pályán Alice ivott az „Igyál meg!” feliratú löttyből, minek hatására összezsugorodott, s így már a továbbjutást jelentő liliputi kijáratot is meg tudta közelíteni -ha nagyon nem tudnánk mit kéne tennünk, csupán a falra írt üzeneteket kell elolvasnunk.
A másik két pillér a felfedezés és a harc. Számtalan apró, ámde később szükséges csecsebecsét gyűjthetünk utazásunk során, ha nem vagyunk restek minden apró kavics, vagy szekrény alá betekinteni. A kollekciónak szerepe lesz, nem csak a menüben gyönyörködhetünk bennünk. Attól eltekintve, hogy a Madness Returns teljesen lineáris, bejárható terület szempontjából nincs ok panaszra, igazi erőssége a mesteri pályatervezés. Miden apró fejezet voltaképpen hősnőnk pszichéjének egy-egy apró, zárt, töredezett, most felszínre került darabja. Míg korábban Alice csak sodródott az árral, most már egyfajta szuperhős szerepben tetszeleg, mestere a mentális uralomnak, nem az a bájos hölgy, akit Lewis Carroll történeteiben megismerhettünk. Alice önmagának egy idealizált változata: szebb, erősebb, magabiztosabb nő, aki képes magát megvédeni fizikailag és szellemileg is.
A vérontás most sem áll messze tőlünk, főleg, amikor a Vörös Királynő uralma alatt teljesen leégett és elpusztult Queenslandbe érkezünk, de van itt még néhány elszánt kártya-gárdista is. Ezek a komor, romos és kietlen terepek erősen emlékeztetnek egy túlélő-horror játékra, ahol Alice idejének nagy részét azzal tölti, hogy a hordákban érkező ellenséget legyilkolja. Számos ötletes fegyver lesz ebben segítségére: az első a már bevált konyhakés. Ezzel közelre halálos precizitással, szemrebbenés nélkül kaszabol a leányzó, a kiontott testnedvek szép vörösre festik a fizika törvényeinek megfelelően lengedező kék-fehér ruhácskáját. Távoli ellenfelek ellen jön jól a borsdaráló. Igen, jól olvastátok, ez szolgál a távoli ellenfelek legyőzésére; voltaképpen egy gépfegyver szerepét tölti be. A másik két bejelentett harceszköz a teáskanna és a póniló, de pontos szerepüket egyelőre még homály fedi. A teáskannából netán forró, savszerű lével locsolhatjuk le a kreatúrákat, a hobbi-lovacska meg igazi harci-ménként funkcionálhat alattunk?
McGee szerint a játékosok egyre idősebbek lesznek, és alaposan megválogatják, hogy mivel töltsék csekély szabadidejüket. Sokan vannak azok, akiket az egyszerű gombpüfölgetés nem hoz lázba, és az ezen túlmutató, igényes alkotásokat keresik. Az Alice nem (csak) a technikai oldalról nyűgöz le, sokkal inkább a sötét, ámde gyönyörű stílusával, ahol a porcelánarcú babáknak póktestük van. Vigyori macska és az Örült kalapos mosolya mögött nem mindig tiszta szándék lapul, de az új karakterekkel sem feltétlenül azért találkozunk, hogy megkönnyítsék utazásunkat Alice kibogozhatatlan elméjébe. Az Alice: Madness Returns egyelőre még csak korai, pre-alpha változatban létezik, ám már most teljesen bizakodóak vagyunk, és fogcsikorgatva nézünk a 2011-es megjelenésre, mely PC-n, PS3-on és Xbox 360-on esedékes. Horror a köbön!
Kapcsolódó cikk
Pl.:Soul Reaver 3,Kula World 2,Fatal Frame,Croc 3,Excalibur 2,Blood Omen 3 stb...
De sajna ezek sose lesznek.Pedig nagyon zsír lenne.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.