Renegade Ops teszt

Az Avalanche Studios pihenteti egy ideig a latin főhősét, s a Just Cause 3 helyett egy letölthető játékkal emeli a rombolásra vágyók szívritmusát a Sega tolmácsolásában. A Renegade Ops több annál, mint ami. Adva van egy felülnézetes móka járművekkel és elfogyni nem akaró ellenséges haddal, számos mellékküldetéssel és pontvadászattal. Nem beszélve arról, hogy Gordon Freeman is tiszteletét teszi az általunk tesztelt steames verzióban, hiszen a 13 eurós csomagba bekerült a Half-Life 2 ikonikus tragacsa is. S ha már örömünk nem is lehet teljes, legalább az árnyomott felhozatalban mégis kimagaslik a Renegade Ops.


A történet a szimpla őrültnél is őrültebb főgonosz körül zajlik, ő a beszédes Inferno névre hallgat. Masszív sereget toborzott válogatott gazfickókból, és nem titkoltan világuralomra szeretne törni. A sztori nem tisztázza, hogy erre miként van fedezete – megfújta-e egy svájci bank aranykészletét, vagy közel-keleti olajmágnásokat zsarolt meg –, de tény, hogy egy nagyvárost már a levegőbe repített. És sok más várost is fog, ha a békés földlakók nem teljesítik a követelését. A Renegade Opst egy pillanatig sem kell komolyan venni, a hangsúly a lövöldözésen van, nem pedig azon, hogy morális mondanivalója legyen. A játék szinte minden porcikájában túlfűtött és cukormázas, főleg a dumák. A történet aspektusait képregényes átvezetők teszik teljessé. Főhőseink pedig olyanok, mintha a Feláldozhatók című filmből jöttek volna, ha a nevezett mozi leforgatásához nem sikerült volna megnyerniük a neves akciósztárokat. Tökös, veszedelmes macsók, élükön Bryant tábornokkal – saját kezükbe veszik a béke sorsát, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljanak Infernóval.


Alapesetben négy karakter közül választhatunk, plusz kapunk egy extra karaktert Gordon Freeman személyében PC-n. Mindegyikük eltérő járművezetési készséggel és egyéb képességgel van megáldva. Kezdve a szárazföldi járművekkel, de ahogy a szituáció melegebb lesz, befutnak a légiharcra alkalmas egyedek is. Minden küldetésben adva vannak a célkitűzéseink, melyet rendszerint az ellenség kárára végzünk el, annak ellenére, hogy az alaphelyzet mit sem változik: pusztítsd el őket, lőj ezerrel, hajts át rajtuk, rakétázd le, rombold szét, maradj életben. Ilyen egyszerű. A kilenc küldetésnek három nehézségi szinten veselkedhetünk neki, de még a könnyű szint is elegendő kihívást tartogat, mert néha piszok kemény tud lenni a Renegade Ops.


Ha csak az ámokfutásról szólna az egész, hamar ráunnánk sokan, ezért színesítésként számos mellékküldetést vállalhatunk be. Túlélőket menekíthetünk ki biztonságos helyre, kutakodhatunk másodlagos fegyverek után, rengeteg apró-cseprő teendőink lesznek, ha nem csak az elsődleges feladatainkra koncentrálunk. A játékélmény igen megnyerő, nem hittük volna, hogy egy faék egyszerűségű alaphelyzet ennyire élvezetes tud lenni. Az akció minduntalan jelen van, egy percre sem tör meg a lendület, talán pont ezért érdemes apró adagokban nekiveselkedni. Kiismerhetjük a karakterek erősségeit, akik persze tapasztalati pontot gyűjtenek és mindegyikük eltérő képességfa segítségével fejlődhet tovább. Hamar rá fogunk jönni, hogy bizonyos szituációk más és más szereplőt követelnek meg, nem árt odafigyelni, hogy kikkel vonulunk harcba – főleg a játék második felétől.


Egyedül is igazán tömény 4-5 órát beleölhetünk a játékba, de az igazi nagybetűs Élvezet akkor teljesedik ki, amikor rákattintunk a kooperatív módra. Habár az osztott képernyő megmarad a konzolosok kiváltságának, egyszerre négyen is végigzongorázhatunk a kampányon, tényleg brutális robbanásokat és elképesztően intenzív akciót viszontlátva. Főleg akkor, amikor eltérő karakterekkel esik neki a társaság, jól kiegészíthetjük egymást. Mondjuk EMP-fegyverrel lelassíthatjuk az ellenséget, míg a másik egy lassabb tűzgyorsaságú, de igen erős mordállyal szétszedheti a gazfickókat. A csapatmunka tényleg nem smafu, s ha elsőre nem is jön át, de van benne kellő mélység, ami az online szegmenset naggyá teszi.


A látvány terén nincs gond: a Just Cause 2 motorja szépen domborít, a textúrák élesek, a robbanáseffektek és a mindenfelé szálló törmelék és roncsdarabok felteszik rá a koronát – egy ilyen debil játékhoz tökéletes… lenne, ha több időt fordítottak volna az optimalizálásra. Még az irányításba tudunk belekötni, ami billentyűzettel és egérrel kész rémálom: nem úgy fordulnak a verdák, ahogy kell, pont ezért görcsösen céloztunk – nem is szenvedtünk vele sokáig. Kontrollerrel már más tészta, viszont egy hatalmas feketepontot felróhatunk az Avalanche-nek a gyatra PC-s portért, amit még Gordon sem tud pajszerjával kiradírozni. Ha azt hisszük elsőre a Renegade Opsról, hogy egy újabb agyatlan céllövölde, rosszul hisszük – sikerült változatossá tenni, letehetetlenné – mindezt kellő mélységgel és használható kooperatív móddal. Ez a fajta stílus nem hal ki egyhamar, köszönjük, hogy részt vehetünk benne.