
Battlefield 3: Back to Karkand DLC villámteszt
- Írta: zoenn
- 2011. december 27.
Számos multizással eltöltött játékóra áll már mögöttünk, csapkodtuk az asztalt örömünkben és bánatunkban, s bármenyire is hatalmas hype lengi körül a Battlefield 3-at, a régi rajongók szerint még közel sincs befejezve a játék. Ugyan az első héten ötmillió példány talált gazdára, de nyilvánvalóan nem veszélyezteti a Call of Duty trónját, legalábbis az eladási mutatókat tekintve. Jó pár hét eltelt már a debüt óta, az első élmények már lecsillapodtak, itt volt az ideje, hogy a felhozatal kiegészüljön. Vártuk-e, szükség volt-e rá? A régivonalas rajongóknak minden bizonnyal, elvégre az új motorral homlokegyenest más megközelítésbe kerülnek a már ismert sarkok és búvóhelyek.
Ha a Battlefield 3 limitált kiadása mellett döntöttél, akkor semmi dolgod nem lesz; a játékot Originen elindítva, némi frissítés után kiválaszthatjuk a régi-új helyszíneket a Battlelogon, Ha az alapkiadással érted be októberben, akkor 15 dollárt kell leszurkolnod a Back to Karkandért – vajon megér ez az összeg 4 pályát, 10 új fegyvert, 3 új járművet és egy csokornyi új dögcédulát? Bizonyára vannak olyanok, akik mereven elzárkóztak a letölthető tartalmak vásárlásától, aztán figyelik a többiek reakcióját, beleesnek a marketing-gépezet fogaskerekei közé, és nagy duzzogva elutalják a csomag árát. Csordaszellem uralkodik a játékosok között, nincs mese.
A legjelentősebb bővítés persze a térképeket érinti, elvégre olyan ismerős helyszínek kerültek a kalapba, mint a Strike at Karkand, a Wake Island, a Gulf of Oman és a Sharqi Peninsula. Egy őszes halántékú BF2-es játékosnak már ez az impozáns névsor is elég ahhoz, hogy gyermeki lelkesedéssel vesse bele magát a játékba, azt gondolva, hogy most aztán elkenheti az újoncok száját a tapasztalatára támaszkodva. Pedig egyáltalán nincs így – el kell fogadni azt, hogy a Battlefield 3 már másmilyen szabályokkal operál, mint hat éve az előd. A mapok igen sokszínűek, tágasak és nem utolsó sorban többféle harcmodornak engednek teret. Karkand háború sújtotta utcáin igazi mészárszék alakul ki, Wake Island partmenti létesítményei elvarázsolnak, minden karakterosztályra szükség van a végső dominanciához. A rossznyelvek szerint, amikor ezek a térképek megszülettek, a DICE még értett a pályatervezéshez. Erős állítás, de van benne valami.
A Back to Karkand új játékmóddal is kedveskedik mindenki számára, ez pedig a Conquest Assault, mely olyan, mintha fogták volna a népszerű kontrollpont foglalós mókát, valamint a hentre kihegyezett Rusht, és fedeztették volna egymással. A búgatás eredménye igazi pörgős móka, a két mód főbb jellemzőit felvonultatva: itt is vannak védők és támadók, viszont a sima Conquesttől eltérően már nem kell az M-COM állomás védelmével foglalkozni. Szóval tölts csőre és lődd szitává azokat, akik a saját uralmukat akarják rád erőltetni. A Conquest Assault csak a Wake Islandon és a Sharqi Peninsulán érhető el – végre összehozza a darálás és területfoglalás szerelmeseit.
A csomag nem elégszik meg a már meglévő assignments-ekkel, így azok a gémerek is megtalálják a számításukat, akik relatíve keményen megdolgoznak a sikerért jutalom fejében. Ha teljesítjük a különböző feladatokat, akkor igazán különleges fegyverek üthetik a markunkat. De vajon tényleg megérnek ennyi fáradalmat, és jól használhatóak-e? A legegyszerűbbek is úgy kezdődnek, hogy ölj meg 20 embert egy könnyűgéppuskával és 2-t aknavetővel, s a jutalmunk máris egy QBB-95-ös mordály. Érdemes minél több assignmentet teljesíteni, hiszen így vállunk egy minden részletre ügyelő és tekintélyt parancsoló gyilkológéppé. Fegyverbuzik számára amúgy is kötelezőnek érzem a célok teljesítését, s a 10 új meggymag-köpő, ha nem is múlja felül a régiket, számos kedvencet hoz el. Csak hogy egyet mondjak: FAMAS. Köszönöm a tapsot.
Szintén az előd járműfelhozatalára építkezik a DLC. Lesz itt csapatszállító páncélos, sivatagi buggy és egy STOVL vadászrepülő - természetesen csak az adott helyszínen ülhetünk a vezetőülésükbe. Az irányításuk rendkívül feszes és kiegyensúlyozott, a homokfutó gyors is, még egy helikopterrel nehezen szedhető le, ha folyamatosan száguldozunk. Az F35-B botkormánya mögé pattanva még a kezdő pilóták is megtalálják számításukat, tekintve, hogy a le- és felszálláshoz nem szükséges kifutópálya. Továbbra is egy külön háborút képvisel a légi harc - ha eddig nem vettél joysticket a játékhoz, itt az ideje!
Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy már nem világítanak bele a pofádba kétpercenként, az új patch-csel tovább finomodott az online összhang, attól eltekintve, hogy a játék további balanszra szorul. A Frostbite 2 motor most is impozáns képet fest, vitatatlan fegyvertény az EA kezében, bár még mindig nem kapjuk meg azt a fajta rombolhatóságot, amire vágyunk. Minden másodpercben a halál jár a nyomodban, robbanások tarkítják a hatalmas pályákat, a hangoktól pedig meghűl az ereinkben a vér. Ha mindennap terítéken van nálad a Battlefield 3, akkor szinte kötelező a Back to Karkand megléte. A hozzáadott tartalom éppen megfelel az elvárásainknak, bár bőven elfért volna az alapkiadásban is. Nem mindenki ért velem egyet – nézd csak meg a szerverkeresőt, igencsak megosztott a rajongói bázis.
Kapcsolódó cikkek
Már bocsánat de mi az, hogy "új játékmód ... a Conquest Assault"?
Ez eddig is volt minden olyan pályán ahol csak az egyik csapatnak volt fix bázisa!
Esetleg, ha valaki még nem tudná, akkor a DLC kiadásával egy időben, mindenki számára elérhetővé vált a Physical Warfare DLC is, ami természetesen ingyenes.
@teszt:
"Kicsit magas ár
Több tartalmat is elbírt volna"
MW2 DLC-i 14 Euróba fájnak mai napig. Tudjunk azért összehasnolítani.
minden haveromnak megvan a barátlistán ps3on, lévén,hogy előrendeltük sokan
famas meg háát:) inkább nem égetem magam vele
casual cucc a gyengéknek,hogy legyen sikerélményük:))
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.