A Playstation Vita nyitócímeként megjelent Escape Plan horrorisztikus mesevilága beszippant, s nem ereszt, meg kell mentenünk ezt a két embert, különben haláluk a lelkünkön szárad. Csapóajtók, szakadékok, mozgó palák és vérben úszó pengék határolják a külvilág felé vezető utat, sokan meghaltak már itt, egy beteg és elvont kihívás részesei vagyunk, Jigsaw imádná a helyet.
A játék a side scrolling puzzle game stílust képviseli, a kezelés pedig a zsebkonzol érintőképernyőjére, és hátsó érintőpadjára épült. Karaktereinket ezek segítségével tudjuk irányítani, s így lehet kijátszani az egyes csapdákat is, ezernyi veszély leselkedik ránk, megoldásukhoz pedig mozgásba kell hozni a szürkeállományunkat, a helyzet a legtöbbször bonyolultabb, mint gondolnánk. El kell távolítani az útból az akadályokat, egyes dolgokat mozgásra lehet bírni, míg másokat érdemes megállítani, ha valamelyik hős rossz helyre lép, a helyét egy hatalmas, fekete vérfolyt jelöli meg az utókornak. Lebegjen ez előttünk, mikor legközelebb próbálkozunk.
Lil egy sovány, tagbaszakadt, fejét búskomoran előrehajtó kis fickó, ő képviseli a csapatban az észt. Általában az ő feladata, hogy szabaddá tegye az utat maguk előtt, de Laarg se szokott unatkozni. A félénk melák a testi erejének segítségével teszi teljessé a csapatot, ha be kell törni egy ajtót, vagy vissza kell tartani valamit, akkor rá lehet számítani, ez egészen biztos.
A feladatok változatosak, nincs két ugyanolyan kihívás. Be kell hősünkkel szippantani a csövekből szökő gázt, hogy átrepülhessen a végtelen mélységek felett, hátulról kell megkopogtatni a falat, hogy eltereljük az őrség figyelmét, a labirintusban több mint 70 szoba vár ránk, különböző nehézségű csapdákkal telepakolva. A végigjátszás 3 órát biztosan igénybe fog venni a legkeményebb Portalosok számára is, jó hír pedig, hogy áprilisban már megjelent az első DLC, így akinek megtetszett a tortúra, az némi aprópénzért cserébe további 19 pályán keresztül folytathatja önmaga ostorozását.
A játékot elvont, perverz humor, és némafilmes időkre emlékeztető hangulat jellemzi, a fekete-fehér látványvilág pedig csak tovább erősíti bennünk az érzést. Hamarosan itt csúnya dolgok fognak történni. A Santa Monica Studios és a Fun Bits Interactive közös műhelyében készült Escape Plan beteg alkotás lett, a rajzfilmes háttérzene meg amennyire lehet, még bizarrabbá teszi őt, hogy a készítők ezzel a lelkünket nyomó terhet akarták csökkenteni, vagy éppen ellenkezőleg, növelni, azt tán sose tudjuk meg. Egy biztos, nagyon hatásos.
Az Escape Plan a Playstation Store virtuális polcain érhető el, egy igen mérsékeltnek mondható, 3950 forintot mutató árcédula mögött. Ezért a pénzért pedig az olcsó kategóriás játékok egyik legjobbját kapjuk meg, nem ér fel a dobozos alkotásokhoz, vannak benne kihagyott lehetőségek, és egy idő után a fekete-fehér szobák is egyhangúvá válnak, de egy biztos. A hangulata mindent üt.
Sötét és groteszk labirintus tart fogva két ártatlan lelket. Lil és Laarg a kiutat keresi a nyomasztó végtelenből, a szabadságnak azonban ára van, ki ezen az ördögi helyen nem nézi meg, hogy hová lép, az figyelmetlenségéért akár az életével is fizethet. Érzed már a halál jeges csókját az ajkaidon?
"Nem ér fel a dobozos játékokhoz"
Ez talán azért van mert ez nem egy dobozos játék?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.