A Joy Ride Turbo ötvözi a nagy előd szeretnivalóan kedves, családias hangulatát a Trackmania adrenalindús, élményekkel teli száguldásával. Rátermettségünket sivatagokban, hegyvidéki utakon, trópusi szigeteken, és távol-keleti versenypályákon bizonyíthatjuk ezúttal, a folytatás új játékmódokat és új lehetőségeket nyit meg előttünk, egy valami viszont nem változott. A kicsik és a felnőttek ugyanúgy élvezik majd minden percét, ahogy az elődnél is tették.
A játék indítása után három nagy versenyszám tárul elénk. A Championship Series mindközül a legnagyobb, ezt választva csak dönteni kell, hogy a 100, a 200 vagy a 300 lóerős kategóriában akarunk-e nyomulni, s ha megvan, már kezdődnek is a futamok. A cél mi más is lehetne, mint annyi pontot gyűjteni, hogy mi foglaljuk el a dobogó tetejét, eleinte öreg, lomha vasak várnak csak ránk, de ahogy haladunk előre, úgy kapunk újakat, vannak levágások, drifteléssel turbófeltöltést szerezhetünk, a felvehető powerupokkal pedig az ellenségeket szívathatjuk.
A Quick Race játékmód háromféle lehetőséget kínál, ha erre nyomunk, tét nélküli gyorsmeccsek várnak ránk, lássuk a kínálatot. A Battle arra lett kihegyezve, hogy pokollá tegyük az ellenfeleink életét, vannak benne rakéták, különböző energiasugarak, és mindenféle gyilkos csapdák is, ha belefutunk egy támadásba, akkor pár helyezést biztosan bukunk azonnal. A bosszú akkor a legédesebb, ha annak adhatjuk vissza a kölcsönt, akitől kaptuk, élvezzük is ki minden másodpercét, hiszen a másik két mód már nem lesz ennyire szórakoztató. A Pro hagyományos körversenyeket rejt mindössze, a Trialban pedig egy óra ellen kell versenyeznünk, célok nincsenek is, talán csak annyi, hogy gyakoroljuk be a pályát.
Eddig nem volt valami lenyűgöző a játék, a közhelyes módokon, és az ezerszer látott Mario Kart szívatásakon kívül sok újat nem láttunk benne, a harmadik, és egyben utolsó mód viszont megmenti a kedvünket. A Stunt Park egy ugratókkal, félcsövekkel, hurkokkal és kocsikilövő ágyúkkal teli, szabadon bejárható arénát nyit meg előttünk, elképesztő, de elindítjuk, és azon kapjuk magunkat, hogy egy órája játszunk, és még mindig nem untuk meg a pályát. 
A különböző mutatványokkal serlegeket és autóalkatrészeket lehet gyűjteni. Ha a megfelelő szögben, és az elvárt sebességgel sikerül elkapnunk egy akadályt, vagy kanyart, akkor autónk útja éppen az ajándékokon keresztül fog vezetni, több tucat van belőlük mindegyik helyszínen, összeszedésükkel pedig nem csak a gyűjtőszenvedélyünknek hódolhatunk, de a teljesítményünket is növelhetjük. Az új fejlesztéseknek köszönhetően új autókat unlockolhatunk, melyekkel aztán sorra dönthetjük meg korábbi rekordjainkat.
A játékban az Xbox LIVE Avatarunk versenyez, van benne négyjátékos osztott képernyős, és nyolcszereplős online mód is, kifejezetten mókás, amikor Master Chief, Altair és Obi-Wan Kenobi küzd meg egymással a győzelemért. A Joy Ride Turbo egy gyerekeknek és családoknak készült, szórakoztató arcade játék, a jókedvről pedig nem csak a stílus, de a körítés is gondoskodik. A rajzfilmes grafika könnyen szerethető a legkisebbek számára is, a karibi hangulatot árasztó muzsika pedig még a legmorcosabb apukákat is kikapcsolja.
Kellemes kis arcade cucc lett a Joy Ride Turbo. Nem egy észvesztően jó autóverseny, nem is egy olyan családi játék, amit a gyerek az élete végéig felemleget majd (hjajj, Lion King), de boldogan el lehet vele szórakozni órákig, napokig, és ennél nincs fontosabb. 800 MS pont az XBLA Marketplace-ről, megéri.
Hatalmas ugratók, elképesztő sebesség. A Kinect Joy Ride készítői búcsút intettek a mozgásérzékelős irányításnak, s miközben visszatértek a jó öreg kontrollerhez, a játék alapötletet is átírták. Minek körözgessünk folyton, ha szaltókat vetni sokkal viccesebb dolog?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.