Test Drive: Ferrari Racing Legends teszt

A SimBin színeiben kezdték, majd elhagyva a svéd anyacéget, Londonban futottak be, Blimey Games-ként. A GTR: FIA GT Racing Game és a GT Legends sorozat készítőiről van szó, egy kicsiny csapatról, akik az utóbbi időben a Slightly Mad Studios névre hallgatnak már, ha azt mondom, hogy Need for Speed: Shift, és Shift 2: Unleashed, akkor valószínűleg mindenki tudja, kikről is van szó most. A srácok elképesztő sikereket tudhatnak a hátuk mögött, az Electronic Arts után pedig egy újabb nagy kiadó döntött úgy, hogy felkarolja őket, az Atari kopogtatott náluk nemrég, szeretnének egy új Test Drive részt készíteni, és rájuk gondoltak. Egy különleges epizódról lenne szó, az Unlimited által képviselt trópusi világból a játék visszaköltözne a zárt versenypályákra, a stílus az arcade száguldás helyett a szimulátor felé venné az irányt, ami pedig az autók felhozatalát illeti, itt is lenne egy megkötés. A Ferrari nyúlna mélyen a zsebébe, hogy a játék csak róla szóljon, hát persze, hogy nyélbe ütötték az üzletet, évekkel ezelőtt majdnem belevágtak ugyanebbe, még a 10 Tacle szárnyai alatt.


Tomboló lóerők, tűzpiros autócsodák. Benzingőz illata száll a levegőben, férfiszívek dobbannak hatalmasat, a maranellói istálló luxusa elérhetetlen az átlagember számára, forgatjuk a magazinokat, és álmodozunk, egyszer egy ilyet vezetni, micsoda élmény lehet. A Test Drive: Ferrari Racing Legends dobozára tekintve úgy tűnik, hogy álmunk valóra is válik, a borítón az „Ultimate Ferrari Driving Experience” felirat szerepel, nem olyan, mintha igazi autó volánja mögé ülnénk, de jobb híján ez is megteszi, gondolnánk. A csalódás azonban hamar lehűti a lelkesedésünket, szó sincs itt új Test Drive részről, vagy komoly Ferrari élményről. Egy olcsó reklámjáték, amivel a szemünket kiszúrták, 65. születésnapját ünnepli az autómárka idén, méltatlan ez egy ekkora eseményhez, de lássuk a részleteket.


Négy játékmód nem sok, ennyiben tehetjük csak próbára magunkat. Mindközül az első és legfontosabb az autóversenyzői karrierünk otthonaként szolgáló Campaign, csak választanunk kell egyet a három nagy korszak közül, s már indul is a bajnokság. A Golden Era az 1947-1973 közötti időszakot öleli fel, 58 verseny vár ránk benne, aki szereti az igazi, nagy klasszikusokat, az itt kezdjen. A Silver Era már egy kicsit közelebb áll hozzánk, az 1974-1990 közötti évek autócsodáit fedi le, 53 verseny formájában, míg a végső, és legnagyobb korszak a Modern Era. Az 1991-től napjainkig gyártott autók főszereplésével futó bajnokság 105 állomást nyit meg előttünk, a három kategória egyikében se a színtiszta versenyzés a lényeg, mindig van valami feladat. Kerüljünk dobogóra, győzzünk le egy vetélytársat, vagy teljesítsük a versenyt megadott idő alatt, a feladatok változatosak, ha más nem, ez egy jól sikerült pontja a játéknak. 


Ennél több izgalomban viszont részünk már nem lesz, a három másik játékmód gondoskodik róla, hogy örökre megutáljuk a fejlesztőket. A Quick Race a gyorsjátékok otthona, csak ki kell választani az autót és a pályát, beállítani az ellenfelek számát, a nehézséget, a napszakot, és az időjárást, s már lehet is indulni, nem lesz egy izgalmas perce se a futamoknak, csak nyomni kell a gázt, kormányozni, és célba érni. A Multiplayer gomb a többjátékos lehetőségeket tárja fel előttünk, már ha akad olyan ember a világon, aki a rengeteg csalódás után még a neten is nyomná a gázpedált, végül, de nem utolsó sorban pedig itt van még a Phantom Time Trial is, melyben egyetlen ellenfelünk lesz csak, az idő. Begyakorolhatjuk a pályákat és a kanyarokat, kipróbálhatjuk az új autókat, és csiszolhatjuk vezetési tudásunkat, valljuk be, elvetemültnek kell lennie annak, aki egy ilyen unalmas játékban még a stopperórát is kihívja párbajra.


S hogy miért mondom mindig, milyen rossz a játék? A válasz egyszerű. Amit csak lehetett, azt elrontották benne. A Test Drive: Ferrari Racing Legends az arcade és a szimulátor stílus között hullámzik, aminek az lett az eredménye, hogy egyik tábor se fogja szeretni igazán, megpróbál komoly lenni, de nem megy neki. Az irányítás közepesen nehéz csak, padlógázra kiugrik alólunk az autó feneke, s vigyázni kell, hogy a kanyaroknál se pördüljünk meg, de ennél jobban nincsen túlkomplikálva a dolog, ha használjuk a féket, és finoman kormányzunk, akkor baj nem lehet. Ennek ellenére a játékmenet mégis szimulátorosan steril, nincsenek komoly előzések, vagy vérre menő leszorítások a futamok alatt, az ellenfelek komótosan róják a köröket az ideális ívre tapadva, mi pedig igyekszünk őket beérni, legyőzni. 


A hangulat és a vezetési élmény minden túlzás nélkül mondom, egyenlő a nullával, a pályán soha nem történik semmi, az ember néhány kör alatt elfárad, s már folytatni sincs kedve. Talán elhiszitek, talán nem, a tesztelés első fél órájában én annyira elfáradtam, hogy gondoltam, tartok egy szünetet, letettem a kontrollert, és végignyúltam a kanapén, aminek egy óra alvás lett a vége. Pedig a tartalommal nincsen gond. A Test Drive: Ferrari Racing Legends nem kevesebb, mint 51 autót, és 39 pályát vonultat fel, a járművek a sport, a GT és az együléses kategóriákban képviseltetik magukat, a felhozatal kövér, az ember alig győz választani a klasszikus, és a modern példányok közül. 125 S, 250 GTO, 365, 512, 308, Testarossa, F40, F355, F50, Spider, Enzo, FFX, 458 Italia, akik egy kicsit is értenek az autókhoz, azok szeme most valószínűleg kikerekedik az izgalomtól, ami pedig jó hír, hogy mindegyiknek van belső nézete is. Látjuk a kormánykereket és a műszerfalat, ami nagyot tud dobni a közérzetünkön. 


Nagy kár viszont, hogy a finomhangolások teljesen eltűntek a lehetőségek közül. Suzy Wallace producer egy interjúban bocsánatot is kért a rajongóktól, a Ferrari egyszerűen nem engedte, hogy bárki elállítsa a gyári adatokat, s ezzel befolyásolni tudja az autók viselkedését, minden részletnek az olaszok által jóváhagyott rendben kell mennie, vitának nincs helye. S ha már a valósághűségről van szó, a készítők megpróbálták a helyszíneket is ennek szellemében összeállítani, mindegyik valós versenypályáról lett mintázva, a fantázia itt nem adott hozzá semmit. Imola, Cote D’Azur, Monza, Mugello, Hockenheim, Nordschleife, Donington Park, Silverstone, a fejlesztők pontos köridőket kutattak az egyes modellekhez, komolyan vették a projektet, mennyire szomorú, hogy a sikerhez mindez vajnyi kevés volt.


A kivitelezés pocsék, a játék minősége kritikán aluli. A grafika rettenetesen gyenge, a játék ugyanazt a motort használja, mint a Shift 2, a speciális effektektől, és a különféle látványelemektől azonban búcsút kell mondanunk, le lett csupaszítva az egész, csak a csontváz maradt csak meg. Elnagyolt textúrákat, matt színeket, és kidolgozatlan részleteket találunk, bárhová is nézzünk, a közönség kartonból van, az autók alig csillognak, semmi kívánatos nincsen bennük, aki szerint a Forza Motorsport steril, az nézze meg ezt, azonnal megváltozik a véleménye. Mindezek mellett pedig gyenge az autók törésmodellje is, szándékosan nekimegyünk mindennek, hogy szétzúzzuk a vasat alattunk, a kasztni viszont alig deformálódik csak, semmi nem látszik rajta, még az alkatrészek se esnek le, gondolom ezek után már a fizikáról nagyon beszélni nem is kell. Kerüljük az ütközéseket, maradjunk az aszfalton, s akkor a kocsi úgy viselkedik, ahogy kell neki.


A hangok hasonlóan rosszak lettek. Zene csak a menüben van, ott is olyan dallamokat hallani, mintha egy hollywoodi filmdráma trailerét néznénk, szétvet minket az izgalom tőle, érezzük a márka magasztosságát, aztán elindul a verseny, és hirtelen minden darabokra hullik. Futam közben muzsika már nincsen, az autók motorzaját hallani csak, az igaziakról lettek mintázva, hangzásuk mégse elég ütős, mintha egy fűnyírót tolnánk végig a telken, olyan az egész. Ez, és a többi negatívum pedig rendesen rányomja a bélyegét a játékélményre, s a szavatosságra is. Az ember legyen bármilyen hatalmas Ferrari rajongó, nem fogja élvezni a futamokat, a játék lelketlen és üres, monoton körözgetés vár ránk benne, semmi több, aki egyszer kipróbálta, az utána nem akarja többet elindítani. Szegény vásárló már csak abban reménykedhet, hogy sikerül elpasszolnia fél áron a lemezt, s valami értelmesre költheti a maradék pénzét, ennél tényleg minden jobb.


Pocsék, unalmas, igénytelen és ronda játék a Test Drive: Ferrari Racing Legends, nem érdemes rá pénzt áldozni, egy fillért se. Meggyalázza az olasz istálló nevét, és szégyenbe hozza a játéksorozatot, a Shift első két része pedig nem sikerült rosszul, elvártunk volna, hogy a színvonal legalább ezt a szintet megüsse. A Slightly Mad Studios viszont csalódást okozott, nem is keveset, amiért rettentően mérgesek vagyunk rájuk, Isten adja, hogy következő alkotásuk, a közösségi élményekre kihegyezett Project CARS megint jól sikerüljön.