WRC 3: FIA World Racing Championship teszt

  • Írta: Daks
  • 2012. október 12.
  • teszt, wrc 3: fia world racing championship, x360
Link másolása
Értékelés 8.2
Mi tesz egy pilótát világbajnokká? Az elszántság? A bátorság? Vagy a sebesség? Nem. Egy győztesnek ennél többre van szüksége. Döntéseket kell hoznia, áttörve autója teljesítményét, és saját képességeinek határait, döntéseket, melyek életének következő másodperceit határozzák meg.

A Codemasters feltámasztotta hamvaiból a Forma 1 adaptációját, a Milestone pedig elkezdte fejleszteni a hivatalos WRC játékot. Az autósport rajongói a 2010-es évben két nagyszerű sorozat megszületésének lehettek a tanúi, a gyümölcs az idők során beérett, idén harmadik részéhez érkezett mind a két játék. S hogy mi a különbség köztük? Míg előbbi erősen kezdett, s jelentős fejlődést azóta se tudott felmutatni, addig utóbbi a gyermekkori nehézségek után most jutott el oda, hogy első osztályú, minőségi termék váljon belőle.


A WRC 3: FIA World Racing Championship a rali világbajnokság 2012-es idényének hivatalos feldolgozása. Az összes pilóta, autó, szponzor és helyszín, amit a TV-ben látunk, szerepel a játékban is, stílusát tekintve lavíroz a szimulátor és az arcade vonal között, pezsdítően élvezetes, és kellemesen nehéz is egyszerre. Mámorosan róhatod benne a kilométereket kedvenc kocsid volánja mögött ülve, dobd ki a farát, és vedd be a kanyart kilinccsel előre, de vigyázz, ha nem figyelsz, akkor hamar egy fa köré csavarodva találod magad.


A rali világbajnokság a WRC Experience játékmód alatt lelhető fel. Nyomhatunk egyetlen állomásra szóló gyorsmeccset, és többfutamos kihívássorozatot is, ha hivatásosnak érzed magad, érdemes a championshipre nyomnod, ott megtudod, miért is annyira kemény sport a rali. A játékban amúgy tizenhárom helyszín, hetvennyolc állomás, és öt super special stage kapott helyet, versenyezhetünk Monte Carlóban, Svédországban, Mexikóban, Portugáliában, Argentínában, Görögországban, Új-Zélandon, Finnországban, Németországban, Angliában, Franciaországban, Szardínián, és Spanyolországban, még végigolvasni is szép teljesítmény.


A számok eddig meggyőzőek, s hasonlóan jó az autók felhozatala is. Összesen harminchat négykerekű közül választhatjuk ki kedvencünket, három osztályból. A WRC, a Class 2 és a Class 3 kategóriákban olyan kocsik kaptak helyet, mint a Citroen DS3, a Ford Fiesta, a Mini Countryman, a Skoda Fabia, a Grande Punto, a Lancer EVO IX, a X, vagy az Impreza. De a készítők az egzotikumok kedvelőinek is készültek meglepetéssel, a Road to Glory névre keresztelt, különböző kihívásokból és versenysorozatokból álló karrier módban olyan öreg ritkaságokkal is találkozhatunk, mint a Lancia Delta Integrale, a Toyota Celica Turbo, a Renult 5, a Peugeot 504, vagy a Ford Escort. Mindegyiket tudjuk festeni, matricázni, és finomhangolni, csavarjunk a felfüggesztés, a motor és az átvitel értékein, s ha nem nyúltunk mellé, máris jobban fog viselkedni a vas alattunk.


A karriermód nem csak a versenyekben, és az autók listájában különbözik a rali világbajnokságtól, de a lehetőségeiben is. Míg a hagyományos játékmódokban élő, létező pilótával állunk rajthoz, addig itt saját karakterünket kell a dobogó csúcsára juttatnunk, a versenyek során tapasztalatpontot szerzünk és hírnevet építünk, minél jobbak vagyunk, annál több gyár, szponzor, és tuningalkatrész ér el hozzánk. Ajánlott tehát nem félvállról venni ezt sem!


A WRC 3 komolyabb és jobb játék lett a két elődnél, a fejlesztők rengeteget dolgoztak a vezetési élményen. Autónk vadul tépi fel a tájat, mégis könnyen megszelídíthető, a kezdők bekapcsolhatják a fékasszisztenst, az automata váltót és a kipörgés-gátlót, lentebb vehetnek a sérülések mértékén, valamint az ellenfelek nehézségén is, az értékek minimumra állítása gondtalan életet hoz az arcade stílus rajongóinak. De az se lesz bajban, aki izzadni szeret a képernyő előtt, csak húzzuk le a sok elektronikát, és máris kiugrik alólunk az autó, nem könnyű megfogni a lóerőket, még speciális kormánnyal se. Ez utóbbi egyébként ajánlott a megfelelő hangulat eléréséhez, PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra is nagyszerű darabokat kapni, érdemes beruházni egyre.


Minőségben nem csak a játékélmény, de a külalak is javult. A készítők kidobták a korábbi motort, s átköltöztették a WRC-t a modernebb, ám szintén saját fejlesztési Spikengine alapjaira. Látványban szembetűnő a változás, a fények nagyon szépek, az autók részletesek, a táj minden korábbinál kidolgozottabb, és remek az időjárás is, vakításban egy DiRT-höz nem ér még fel, de a minimum elvárást gond nélkül teljesíti. Jó hír pedig, hogy szemünk mellett a fülünket is kényezteti a játék. A készítők igazi másodpilóták navigációit rögzítették a játék kedvéért, s ha már a terepen voltak, akkor bemikrofonozták a kocsikat is. Motorhang, gumicsikorgás, kavicsfelverőség, a hangfalakból megszólaló zajok mindegyike eredeti, legalábbis ezt állítják.


Szavatosság tekintetében jelen tesztünk alanya szintén jól teljesít. A világbajnokság rengeteg kihívást tartogat a rajongóknak, lehet szöszölni órákat a műszaki finomhangolásokkal, nem baj, ha kezdetben nem tudod a legnehezebb szintet teljesíteni, gyakorolj, és eléred célodat. Üde színfolt pedig, hogy a hagyományos raliversenyeken kívül vannak különleges állomások is, például az a körpálya, ahol ellenségünkkel egyszerre állunk rajthoz, viszont különböző pontokból indulunk, más útvonalat bejárva. Sokszor a célig nem tudja senki, hogy melyik fut be elsőként, nagyon hangulatos, főleg multiban. 


A WRC 3: FIA World Racing Championship mind játékmenetben, mind minőségben igazi újdonságokat vonultat fel, én imádtam az új Monte Carlo állomást, illetve az idén első alkalommal bemutatkozó VW Polo R 2012 modellt is. Nem egy Codemasters vagy EA vakítás továbbra sem, de jó úton halad afelé, hogy beírja magát a világ legjobb rali-játékainak sorába. Vedd meg, nem fogsz csalódni!

28.
28.
semike
Én most ezt tolom épp. :)
Meglepően élvezetes sokkal jobb mint a mostani!
Mondjuk én szeretem a régi játékokat nem zavar ha nem csillog villog minden.
Nosztalgia ;)
27.
27.
Falcon
még csak most sikerült beszereznem(ps3) de kellemes meglepetés..mondjuk én imádom a wrc-t nézni is! egész jó vezetési élményt nyújt ha megszokja az ember ,de a szélvédő piszkolódhatna mint a dirt-be
26.
26.
007 Bond
Én még nem próbáltam, de biztos lehet benne durván csapatni.
25.
25.
herlius
Én sajnos csak billentyűzettel tudom játszani és az elején bizony szoknom kellett a játékot. Az irányítás meg a hangok valahogy nem voltak az igaziak. Aztán motorháztető nézetre váltva kissé ledöbbentem. Mintha egy új játékot kaptam volna. Hirtelen összeállt a kép, fantasztikusan érezni a kocsi súlyát és mozgását, a hangok félelmetesen jók és teljesen bele tudja élni magát az ember. Végre ezt a részt már valóban jól összerakták, jogosan jár a fejlesztőknek a dicséret.
24.
24.
tank2csapda
#23: ja és az sem túl vagány mikor egy helikopterrel kell tartsd a tempót...
23.
23.
tank2csapda
Hmmmm... ettől a játéktól kaptam meleget is meg hideget. Először is jó, hogy az első két rész után játszhatóbb a fizika miatt. További jó dolog, hogy szépen kidolgozott pályák vannak, azonban nagy fekete pont, hogy lényegében két-három szakaszból áll össze egy rali. Rossz pont a fizikánál, hogy ugratásnál Hollywood effektussal repül az autó, valóságban a finn ralin nagyokat ugratnak de általában nem törnek össze a gépek. Nagy kár, hogy a Road to Gloryban benne van egy csomó jó autó (70-es évek, 80-as évek, 90-es évek, 2000-es évek, kis- és nagy teljesítményű kétkerekesek), amelyekkel nem lehet bajnokságba menni. A hang: a navigátor hang okés, a többi nem túl realisztikus, van csattogás meg minden, de azért a Dirtben hallható Subaruk boxermotor hangját erősen hiányolom... Van még egy dolog, ami a játék színességébe segít, de szerintem egy Dirt koppintás és nagyon nagy értelmét személy szerint nem látom: a habszivacstáblák szétzúzása és a drift próbák. A ralisulis próbatétel szuper, viszont amikor egymás után kell rajtolni az aszfalton okés murván viszont nem, mert az előtted lévő autó porába kell menj diktálás nélkül, ami nem túl élvezetes.
22.
22.
Viking
Kormánnyal (force feedback) állat !!! Nem értem a fanyalgókat :D Lehet nehéz nekik :D Grafika egész jó,hangulatosak a pályák ..néhány pálya elég szép ...osztom a pontozást reális:) Sexi vagy nem sexi ..hát ..erre varjál gombot.. :D
21.
21.
davidsone
8.2????? ez 1 rakadék szégyen! Te biztos ezt toltad nem lehet hogy félrenyúltál és a DIRT pattant be helyette ez a rakadék meg spontán elégett??!!
20.
20.
Flash_Mob
#19: Körítés/hangulat fokozására nem is tudom, mit tehetnének egy teljesen hivatalos pályákat/autókat felsorakoztató ralli játékba, de szerintem Te a startvonalnál autót körbeugráló félmeztelen sunákat hiányolod, akik csúsznak-másznak a motorháztetőn és vizezik össze magukat egy locsolótömlővel, mint egy NFS-ben. :-) Ha így nézzük, akkor egyik Colin sem volt csábító. A Dirt-el pedig már nem is érdemes hasonlítani, nem ez a kategória... Aki a jobb időeredményre hajazik, nem fogja érdekelni, hogy pl milyen lens flare van a játékban.
19.
19.
Daks
#18: A szexit ebben a kontextusban természetesen nem arra kell érteni, hogy nincs benne erotika. Hanem arra, hogy a játék körítése, hangulata nem elég csábító. :)
18.
18.
Flash_Mob
Üdv!
Nem tudom, hogyan szórakozhat jól az arcade és simulation pilóta, amikor hibázik a fizika?! És még valami, nem tudom mi volt a viszonyítási alap, de ez egy autós játék és nem pedig 7 Sins, méghogy "nem elég szexi"... Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
17.
17.
SSJ Gábriel
"továbbra se annyira élvezetes, mint a Colin McRea, vagy Richard Burnes Rally"
A Burnes helyett Burns szerintem.

Szerintem nagyon jó játék a WRC 3. Rallis játékokkal a CMR 2-n kívül nem igazán játszottam,de ezt valamiért kipróbáltam. És nem igazán okozott csalódást. Én konkrétan szeretem. Ha még egy ekkorát tudnak fejlődni,én rallizni már csak ezzel fogok. Élvezetes,használható,játékmódokban sincs hiány.

Egyébként a Milestone elkezdett egyre szimpatikusabb lenni számomra. Észrevette hogy a piacon rengeteg híres versenysorozat van,és ezeknek a jogait meg is vette. És láss csodát,ebben az évben kiadott egy SBK Generations-t és egy WRC 3-at. Már csak egyetlen dolgot kéne megcsinálnia,és azzal meg is nyerné a piacon a versenyt: Ha megszerezné a GP2 jogait. Ugyanis abban a pillanatban a versenyjátékok CoD-jának meg lenne a riválisa. És szerintem lenne olyan kiélezett a harc a két játék közt,mint a CoD és a BF közt.
16.
16.
drat576
15.
15.
bance91
Sziasztok megmondaná valaki nekem hogy van-e ebben osztott képernyős mód? köszi

14.
14.
PAtr0n
#9: Nekem semmi bajom nem volt a Dirt irányításával, annak legalább még valami köze volt a realisztikussághoz, mondjuk a satufék bármilyen talajon tényleg illúzióromboló volt, és csúsztatni se volt könnyű. Ezért írtak is rá egy mod-ot, ami a satuféket "rosszabbra" állította, és könnyebb volt utána csúsztatni is.
Dirt 2 még elment, de már nagyon kezdett árkádosodni, és egyre kevesebb volt az igazi Rally benne. Dirt 3-ról meg ne is beszéljünk.
De ha valakinek igazi szimuláció kell, az tegye fel a Ricsárd Börnszöt, attól jobbat nemigen talál.
13.
13.
drat576
Noh kipróbáltam ezt a csodát, abszolút pozitív érzéseim vannak vele kapcsolatban, talán picit kopottas, de számomra abszolút élvezhető/élvezetes.
12.
12.
drat576
#11: a DiRT 3-ban nekem is nyűg volt a Gymkhama, a vicc meg az, hogy a Showdownban még azt tudtam leginkább értékelni a többi (legtöbbször a szerencsén múló) futamokhoz képest ^^

#9: Nekem a mai napig a Colin 2 volt a legnagyobb élményem a műfajban, de a DiRT-öket is szeretem, én nem éreztem gondot az első rész irányításánál sem, mindig javítgattam az időmön, egyre több pénzt bezsebelve nehezebb fokozatokon..a 3-nál nem értem mért vették ki a fizetőeszközt, persze így minden egyszerűbb, de azért szvsz nem erre kéne haladni.
11.
11.
herlius
#9: Alapjában véve szvsz nem lett volna gond a Dirt 2-vel, ha nem borzasztóan rövidek és repetitívek a pályák. Gyakorlatilag egy versenyhétvége abból állt, hogy egyetlen pályaszakaszt jártunk be oda-vissza és ez pofátlan módon még jópárszor ismétlődött. A hangulat viszont nagyon eltalált, a grafika, a kocsik irányíthatósága mind-mind rendben volt és nekem speciel a rallycross is bejött, élvezetesek voltak a pozícióharcok a többiek ellen. A Dirt 3 némiképp előrelépés volt az éjszakai futamok bevezetésével, viszont a pályák még rövidebbek és ismétlődőek lettek. Az idegtépő gymkhana-mód pedig a legröhejesebb "újítás" a rally-s játékok történetében. Nagyon kiváncsi vagyok a WRC 3-ra, mert valóban nagy hiánycikk egy élvezhető, valódi rallys játék a piacról.
10.
10.
tupaccc
9. A showdownt azért ne vedd ide. Ők maguk mondták, hogy ez inkább roncsderbi, mint rally, de a jónép nem akarja megérteni. Ki kellett volna adni más néven, és kész. Talán a single gyengusz lett, de multiban viszont felulmúlja az összes Dirt epizódot :-D
9.
9.
Morzsi1
#7: Lássuk csak, ugye az egész Dirt a hajdani Colin McRae rallykból nőtt ki. Első CMR: ps-re, eredeti helyszínek és autók. Király. CMR 2, ps-re szintúgy. Ugyancsak eredeti helyszínek és autók, szebb grafikával, király, előreléptünk.
Harmadik,negyedik, és CMR 2005. Ezek ugye ps 2-re, de itt már nem eredeti autók, pontosabban csapatok voltak, de még ezek is jók elmentek. Mondjuk én a második résztől már a grafikán kívül nagy javulást nem láttam. A kezelés egyre árkádosabb, de ez sem nagy ügy.
Aztán jöttek a DIRT-ök, amiknek a fenteikhez már a nem sok közük volt. Az első DIRT borzalmas irányítása engem sokkolt, a DIRT 2 és 3 jó volt, csak a rövid szakaszok, és a nem hivatalos csapatok nem tettek jót a hangulatnak. A pörgős forgós gymkhana és Rallycross szerintem érdektelen.
Dirt Showdown? Codemasters egyes, leülhet.
Hát ezért romlik a Codemasters rallys játékainak a színvonala. A WRC sorozat ellenben tart valamerre. ÉS végre rally hangulata van, mint a CMR-nek 98-ban.
8.
8.
Én nekem még mindig az első rész jön be, ebben valamit elcsesztek ami nem tudom mi, de egyszerűen képtelen voltam megszokni a demóban. Valami nem stimmel, az első mérföldekkel jobb volt.
7.
7.
trion96
#6: Mindenki azt mondja h a Dirt romlik, de miért? Én csak a 2vel játszotam nagyon tetszett igaz lehetne benne több rali. És akkor most a 3 miért roszabb?
6.
6.
Morzsi1
Az utóbbi idők legjobb ralis játéka. Nem Dirt a grafika, de szerencsére a játékmenet sem az. Itt nem lehet "egygázon" áttolni egy szakaszt. Nincs ugratásnál tüzijáték, és bizony vannak hosszabb (7 km-es) szakaszok, melyeket cirka öt perc alatt lehet teljesíteni. Finnország szuper, sok kellemes órát ígérő játék.
Nyilván ízlés kérdése, ki milyen autós játékot szeret. ez sokkal ralibb, mint a többi.
Van még hova fejlődni, de a WRC sorozat legalább fejlődik, a Dirt meg romlik. Sajnos.
5.
5.
drat576
Ennek most nagyon örülök, ki voltam éhezve a rallyra, tuti kipróbálom.
4.
4.
kharami
8.2? Nem sok ez ennek egy kicsit? Autó fizikája számomra még mindig nulla mintha valami szappantartót irányítanék! Dirt ide vagy oda sokkal jobban himbál a kocsi és ott számomra jobban érezhető a járgány!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...