A Hungexpo három épületében nem kevesebb, mint 15000 négyzetméter várta, hogy a tizenegyedik Mondocon fesztivál megteljen rajongókkal. A szervezők a sikerért meg is tettek mindent, a programokon kívül szerveztek ingyenes buszjáratot, illetve kedvezményes szállást is, a 2500 forintos napijegyből pedig 1000 forint levásárolható volt a standokon. Hát persze, hogy a Gamekapocs is kinézett egy kicsit!
A rendezvény egy rendkívül látványos harcművészeti bemutatóval indult, majd kezdetüket vették a programok. Megismerhettünk több külföldi Cont, volt AMV bemutató, evőpálcika verseny, kvíz, DeviantArt találkozó, Jpop és Jrock sarok, karaoke, illetve Stepmania bajnokság is. Utóbbinál négy táncszőnyeg állt a játékosok rendelkezésére, két nehézségi szinten, nevezhettek haladók, és profik egyaránt.
Az első nap délutánja a Resident Evil-rajongóknak is szólt. A moziteremben levetítették a Kaptár sorozat legújabb animációs részét, a Kárhozatot, melyben Leon S. Kennedy ezúttal a polgárháborúk dúlta, távoli és rideg Oroszországba utazik. Hősünk sötét összeesküvés ellen veszi fel a kesztyűt, egy függetlenségre vágyó nagyváros vezetői bioorganikus fegyverekkel kísérleteznek. Irányítani akarják a szörnyeket, így kerekedve felül az elnyomó hatalom katonai erején, a beavatkozás elkerülhetetlen.
A hétvége legjobb hangulatát egyértelműen a Cosplay verseny nyújtotta. Az idei összecsapás is „határok nélküli” szellemben zajlott, a jelentkezők bármilyen film-, anime-, manga- vagy játékkarakternek beöltözhettek, de voltak olyanok is, akik eredeti, original jelmezzel neveztek. A nagyszínpadon már az első nap délutánján felvonulhatott mindenki, a kétórás program alatt olyan színvonalas ruhákat is lehetett látni, amit korábban csak E3-, vagy TGS-fotókon csodálhattunk meg.
Szombaton volt még ParaPara Fake Starz táncbemutató, Ad Astra kiadói beszélgetés, illetve bemutatkozott egy új hazai mangasorozat is, az antiutópikus alternatív magyar jelenben játszódó Íjászok. De a vasárnapi program se volt unalmas. Az elmaradhatatlan Cosplay bemutatót zenekvíz, Otaku-vetélkedő, Fanfic beszélgetés és rajzverseny követte, s mindkét napon volt egy teljesen új program is. A RandiCon keretein belül villámrandikon lehetett részt venni, a hölgyek szívéhez itt csak az juthatott közel, ki fel tudott sorolni legalább harminc Nana, Vampire Knight és Vízisten menyasszonya szereplőt, japán és angol nyelven. A többiekre "forever alone"-sors várt.
Kinek tárcája nagyon nyomta már a zsebét, az a fesztivállal egybekötött vásáron megszabadulhatott minden pénzétől. Több ezer könyv, DVD, játék, akciófigura, fegyver és más relikvia várta a japán kultúra szerelmeseit, a gazdagabb rajongók egy egész szobát is berendezhetnének az itt megszerezhető cuccokból.
A Mondocon egy mangafesztivál, a játékosokról mégse feledkeztek meg. A Gamer Show nevű eseményen őszi búűző kockulással várták a kontrollerforgatókat, volt Dance Central bajnokság, Tekken Tag Tournament 2 kupa, Starcraft II MCLI, Mario Kart 64 és Naruto Storm Generations miniverseny, illetve Just Dance bemutató is. De aki a vérre menő csatározások helyett csak egy kis kikapcsolódásra vágyott, az se járt rossz helyen, a teremben egy tucat Xbox 360, Playstation 3 és PS Vita várt kipróbálásra, az őszi újdonságok közül pedig ott volt a Fable: The Journey, és a Nike+ Kinect Training is.
A rendezvényt Keisho Ohno klasszikus japán dallamokra épülő, modern hangzással, és látványos színpadi játékkal ötvözött koncertje zárta. A harminchét éves világhírű zenész shamisenjével méltó módon búcsúztatta ezt a fantasztikus két napot, ha ott voltál a 2012 őszi Mondocom fesztiválon, akkor elmondhatod magadról, részese vagy egy csodálatos kultúrának, tagja egy nagyszerű közösségnek. Jövő tavasszal találkozunk!
Kapcsolódó cikkek
Engem se mozgat már az anime dolog, de továbbra is hatalmasat kacagok az embereken, ami miatt még mindig megéri mindig elmenni//persze nem egyedül//
Igazság szerint már csak ez hiányzott a teljes "elbohóciasodáshoz". Nevetés kedvéért ellátogattam volna, de a belépő már túl magas ezért.
Egyébként képregény börze is volt tegnap, jól enne egy Comic-Con nálunk is, csak kérdés lenne-e igény rá...
Tuti mentem volna :D
http://imgur.com/a/VPTEW#0
vagy innen le lehet szedni amihez még hozzá csaptam a régiekből
http://www10.zippyshare.com/v/85646245/file.html
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.