The Walking Dead: E5 - No Time Left teszt

Itt van hát a várva-várt utolsó epizód, amit végigjátszva ott tornyosulnak előttünk a telesírt papír-zsebkendők. Aztán arcunkat hidegvízzel megmosva, gyorsan eltakarítjuk a mocskot magunk körül azért, hogy senki előtt ne tűnjön fel, hogy meglett férfi létünkre úgy szipogunk, mint a barátnőnk a Titanic végén. Megjegyezzük, a Titanicot mi is szeretjük. Míg a negyedik részben főként egy zárt lakóházban dumálgattunk a többi szereplővel, addig a lezárásban már élet-halál harcot vívunk a kis kegyeltünkért, Clementine-ért, akit egy rejtélyes gonosztevő rabolt el. A Telltale Games ugyan eddig altatott minket, de szerencsére most odacsapott. Döntéseink halált hoznak, s egyben mi magunk is megkérdőjelezzük saját elménk épségét. Az emberi erkölcs megmaradt foszlányaiba kapaszkodunk, s ilyenkor tűnik fel leginkább, hogy milyen mély kapcsolatot ápoltunk a karakterekkel.

A No Time Left egy fantasztikusan megkomponált érzelmi utazás, bár egy kicsit rövid ahhoz, hogy tartós szórakozást biztosítson – talán a legkurtább epizód mind közül. Nincs másfél óra sem, ám ha belekalkuláljuk a stáblista alatti sírógörcsünket, további perceket nyerhetünk. Van azért jó oldala is: a mesteri történetmesélés és az akciójelentek egymás sarkát tapossák, ezúttal az unalom szikrája sem mutatkozik meg. Még azt az aggályunkat is félretesszük, hogy a befejezés lényegi részébe nem sok beleszólásunk lesz. A készítőknek sikerült elérniük azt, hogy egy megbonthatatlan apa-lánya kapcsolat alakuljon ki, függetlenül attól, hogy az egyik fél elhalálozik, vagy sem. Hasonló intenzitású a játékos kötődése a szereplőkhöz – főleg, hogy aktív beleszólásunk van az eseményekbe. De reméljük, hogy e tekintetben fejlődnek majd a Telltale munkásai a második évadban.

Hol is hagytuk abba? Olvasd tovább, ha nem félsz a spoilerektől! A túlélők visszatértek az utolsó menedékükhöz, miután a kiutat jelentő hajó elveszett, s vele együtt a remény, hogy maguk mögött hagyják a várost és az örökös szenvedést. Az a szemétláda Vernon ellopta az orruk elől, feltehetőleg azért, hogy a saját csoportját biztonságban tudja. Kenny hisztérikusan veszi tudomásul a kudarcot, de a többség azért higgadt marad. A szerencsétlen helyzetet tetézi, hogy Clementine-t egy rejtélyes alak elrabolta és CB-rádión üzenget Lee-nek. Főhősünket ráadásul egy járkáló is megharapta, így versenyfutásba kezd az idővel, hogy utolsó erejével megmentse a társaság egyetlen ártatlan lényét, Clemet. Hihetetlenül motiváltnak érezzük magunkat – talán az utóbbi években egyszer sem találkoztunk ilyen erőteljes, érzelmileg megrendítő helyzetekkel. Kétségtelen, hogy a Telltale alkotása iránymutató lesz a jövőre nézve.

Maga a játékmechanika továbbra is a megszokott elven működik. Marad a harmadik személyű nézőpont, számos beszélgetős szekvenciát zongorázunk végig, s feltűnően sok kreatív akciójelentet abszolválunk. Ezúttal nem rójuk fel azt, hogy a lövöldözés és a trancsírozás eléggé kimunkálatlan, elvégre dinamikus tempóban tálalják fel, hiszen „nincs idő” lacafacázásra. A The Walking Dead: The Game soha nem akart shooternek látszani, s beismerjük férfiasan, hogy hibát követtünk el, amikor belekötöttünk az ügyefogyott akcióba. Örüljünk annak, hogy egy kalandjáték is tud agresszív lenni. Nyomokban nyugisabb perceket is tartalmaz az epizód, ilyenkor lázasan kutatjuk a környezetet használható tárgyakat keresve és bár nem túlzottan, de az agyunkra is szükség lesz. Jelen darab továbbra sem egy hardcore point and click cím, a fejlesztők a történetmesélés mellett tették le a voksukat, s ehhez igazítják az egész játékmenetet.

Pincsikutya módjára próbáljuk visszaszerezni fogadott gyermekünket, olykor egészen húsbavágó döntéseket hozva. Ha szeretnénk, levághatjuk Lee karját, hogy megállítsuk a fertőzést. Sajnos a végkimenetel nem biztos, hogy úgy alakul, ahogyan szeretnénk, mégis, az utolsó részben felvonultatott küzdelem egyáltalán nem esik át a ló túloldalára – a valóság illúzióját tiszteletben tartották a Telltale írói. Maga a kilátástalan, komor világ és a szörnyű döntéskényszer még a legedzettebb lelkivilágú játékosok tökeit is úgy képes morzsolgatni, mint egy családon belüli erőszaknak áldozatul esett feleség. Ám a srácok ügyeltek arra, hogy folyamatosan sorozzák a hitvány testünket – ennek hatására elszántságunk még acélosabb lesz. Nem sok modern videojáték bír hasonló jellemzőkkel, szóval meg kell becsülnünk.

Talán nem méltó a The Walking Dead szellemiségéhez a sokat utált gombnyomkodós QTE, amit még most sem sikerült teljesen kigyomlálni a játékból. A mai játékok betegsége és egyszersmind velejárója nem tesz jót a művészi értéknek, elvégre ne nézzenek már minket fogyatékosoknak! Japán arcade ökörségekben elférnek, de egy zombik által ostromlott faajtót másképp is be lehetne zárni. A Telltale ismét lenyomja a torkunkon azokat a szomorú eseteket, amikor két vagy több túlélő között kell választanunk – elvégre csak az egyiküket lehet megmenteni. Az eset néha visszafelé sül el: ami az elődökben jól működött, itt már a szilárd elhatározásunk miatt nem annyira kemény. Bizonyára már mindenki tisztában lesz vele, hogyha szorul a hurok, kit szeretne életben hagyni. Nem könnyű még most sem, de a játék soha nem kínált zsákbamacskát.

A vizuális stílus hozza a közel tökéletes képregényes élményt, egyedül a konzolos framerate-tel áll továbbra is hadilábon a csapat. Nem túlzottan zavaró, de látva az alacsonyfelbontású textúrákat gyanús, hogy az engine-ért felelős programozók között valaki nem áll a helyzet magaslatán. A szinkron és drámai zenék továbbra is non plus ultrák, nem győzzük nyalni a szánkat a minőségi munkát hallva. A fináléban nem kerülhetjük el az elkerülhetetlent, ám amit kapunk, az egy hihetetlenül érzelemdús, maradandó élmény, amely mellett egyetlen The Walking Dead-rajongó sem mehet el. Minden kitűzött célt elért a játék, az olykor bitang nehéz erkölcsi döntések megtették a hatásukat: az egyenletes rémületkeltés és ízletes erőszak az idei év panteonjába repítették az anyagot. Ha az egész sorozatot veszünk, akkor egy félelmetes, máskor szívszorító, ámbár kicsit hullámzó tempójú alkotással gazdagodtunk. Van még mit tanulnia a Telltale-nek, de joggal bizakodhatunk a jövőre érkező második évad sikerében.