Hitman: HD Trilogy villámteszt

Emlékszel, mikor először csendült fel a Budapesti Szimfonikus Zenekar előadása? És amikor a régóta várt folytatást indítva a kopasz bérgyilkos egy szanatóriumban ébredt? Libabőrös leszek, ha eszembe jut mindaz a rengeteg élmény, és vér, mi összeköti életemet a 47-essel, hiányoztak a régi idők, s ezen a tavaly karácsonykor megjelent Absolution is csak részben tudott enyhíteni. A mai játékosoktól már nem várják el azt a szellemi szabadságot, és az a tettrekészséget, mi tíz, vagy húsz éve volt jellemző, nem is csoda, hogy hódít a remake, illetve HD műfaj.


A Hitman: HD Trilogy életre kelti az IO Interactive klasszikusait. Az Xbox 360-ra két lemezen, Playstation 3-ra pedig egy teljes Blu-rayen elhelyezkedő csomag január végén érkezett meg szerkesztőségünkbe, a trilógia megnevezés azonban ne tévesszen meg senkit. Csonka gyűjteményhez van szerencsénk, a dobozban megtalálható a Silent Assassin, a Contracts, a Blood Money, illetve bónusz tartalomként a Sniper Challenge, a sorozat legendás első része, a Codename 47 viszont nem. Némileg savanyú szájízzel vetettük bele így magunkat a tesztelésbe, lássuk is hát, hogy mik a benyomások.


A főmenü rettenetesen csúnya lett. A képernyőn egymás mellett sorakoznak az epizódok poszterei, kijelöléskor előre-hátra ugrálnak, mintha csak valami régi játéktermi címet nyomnánk, a kilencvenes években volt ez divat, ma egyenesen vérciki. Digitális művész énem pedig nem csak ettől, de a posztert körülvevő barackárnyalattól is sikoltozik, kérdezhetitek tőlem, hogy miért ennyire fontos a menü, hát azért, mert ez határozza meg első élményeinket a játékban. Pár másodpercnél többet nem töltünk itt, legyen hát szép és jó, ami pedig még fontosabb, hogy működjön is. A készítők viszont ez utóbbiban se remekeltek, ha elindítjuk valamelyik Hitman részt, akkor másikba nem kezdhetünk, csak úgy, ha kilépünk a dashboardra, majd újrakezdünk mindent.


Az akció magával ragadó és izgalmas, a Hitman olyan cím volt mindig is, mely megérte a pénzét, és a bele fektetett napokat, heteket. Nem lehet két óra alatt végigrohanni a pályákon, lassan kell játszanunk, végiggondolva minden tettünket, beépülve ellenségeink közé, kerülve a veszélyes helyzeteket. Még mai szemmel nézve is hibátlan az a játékmechanizmus, mely a sorozatot jellemezte az első pillanattól fogva, ha fiatal játékosként nem tudod, mivel játszottunk tíz éve, vagy öregként hiányoznak a régi idők, akkor a vásárlás kötelező számodra.


A játékélmény hibátlan, a látvány viszont nem nyűgözött le. A játék HD textúrákat kapott, rántottak egyet a felbontáson, más viszont nem történt, az összkép színvonalban és hangulatban is a PS2-es időket idézi. Nincsenek új látványelemek, se speciális effektek, és a karakter is ugyanolyan szögletesen mozog, mint régen. Arca baltával faragott, irányítása egér nélkül már nem is olyan könnyű, egy kis felújítás nem ejtett volna csorbát a klasszikus értékeken, helyette szitkozódunk, utálkozunk.


Komoly művészi és fejlesztői munka nem történt tehát a Hitman: HD Trilogy összeállításakor. Fogták a régi játékokat, és bedobták őket egy új csomagba, kifelejtve a sorozat első részét, fantasztikus dolog újraélni a 47-es korai megbízásait, ilyen gyenge kivitelezéssel a játék most viszont egy erős közepes értékelésnél nem kaphat többet. Kár érte. Mert nagy rajongók vagyunk.