Aztán hasonlít a gördeszkára is, mivel hasonlóképp, két lábbal kell egyensúlyozni a deszkán, és bizonyos versenyeknél nem is a lesiklás időtartamát pontozzák, hanem a gördeszkás világból is ismert trükkös ugrásokat, levegőben átfordulásokat és hasonlókat. És persze hasonlít a szörfre is, mivel maga a hódeszka is nagyon hasonló a szörfdeszkához, és az irányítása is hasonlatos, ugyanúgy kell súlyáthelyezéssel kormányozni (igaz itt a lábak fixen vannak rögzítve a deszkához), és hasonlóképp lehet sebességet nyerni és veszteni is, meg minden. Ezeken túl még annyit tudok a sportágról - ezt is csak a bulvárlapokból -, hogy Tornóczky Anita - aki modell, bukott műsorvezető, Medgyessy Péter miniszterelnök nevelt lánya (ebből következően ráragasztották a "first babe" címkét is), Bochkor Gábor volt barátnője, és a fejét leszámítva egész jó bőr - többszörös országos snowboard bajnok.
Sokáig nem éreztem túl nagy késztetést arra, hogy snowboard játékot szerezzek be, egyrészt, mert amúgy sem rajongok a sportjátékokért, csak ritkán kattanok rá néhány igazán kiemelkedőre, másrészt úgy sejtettem, hogy ezek gyakorlatilag tök olyanok, mint a Tony Hawk's Pro Skater sorozat tagjai, csak gyengébbek. Pár éve aztán több netes haverom is ódákat zengett egy új, Electronic Arts által kiadott, PlayStation 2 exkluzív snowboard játékról, a 2000 októberében megjelent SSX-ről, ami már valamennyire felkeltette az érdeklődésemet, igaz akkor még nem volt PlayStation 2-m, és az említett haverok is más városokban laktak, így a játékot máig sem tudtam kipróbálni, ráadásul nem is láttam. Aztán a 2001-es év végén - ismét a síszezonra időzítve - megjelent a játék második része is, az SSX Tricky PlayStation 2-re, Xboxra és Gamecube-ra, a fenti szituáció ezzel az epizóddal is megismétlődött, sokan ezt is dicsérték, nekem azonban ehhez sem volt szerencsém, pontosabban csak a játék természetesen teljesen más motorral működő, minősíthetetlen GameBoy Advance konverziójával játszottam, ami egy évvel később, 2002 végén jelent meg. Végül aztán elérkezett a következő síszezon, 2003 vége, ekkor jelent meg az SSX 3, ismét PlayStation 2-re, Xboxra és Gamecube-ra, továbbá a GameBoy Advance átirat sem váratott ekkor már sokat magára, egy hónappal a nagy verziók után kijött, és ismét szörnyűre sikerült, ezt sajnos szintén próbáltam, bárcsak ne tettem volna. A játék nagykonzolos verzióival persze nem volt semmi baj, még jobb fogadtatásban részesültek, mint a korábbi részek, és rengeteg laptól kaptak maximális pontszámot, tehát valami új királynak, valami fenomenális darabnak könyvelte el mindenki ezeket, le is adtam Mykonak a rendelést, hogy szerezze be a cucc PlayStation 2-es változatát, ezt már tényleg ki szeretném próbálni, és mellesleg ekkora durranást kötelező is tesztelnünk. A dolog kicsit csúszott, az anyag beszerzése csak nyárra, a szörfszezonra jött össze, de most végre tényleg a kezeim közé kaparintottam, és ha késve is, véleményezem, hátha valakinek még mondok valami újat róla.
Bár a százból százas tesztek után fel voltam készülve egy igazán ütős játékra (ezt is megkaptam természetesen), az SSX 3 mégis nagy meglepetést okozott, manapság ugyanis kevés újdonságot fedezhetünk fel a játékokban, ez pedig eléggé egyedi játékmenettel rendelkezik, amit a sportág is (lásd a bevezetőt) megkövetel. Az anyag abszolút remekül ötvözi a nagy sebességű járműves versenyjátékokat (legesleginkább a Wipeout sorozat tagjaihoz hasonlítható) a trükközős sportjátékokkal (mint amilyen a Tony Hawk's Pro Skater sorozat), ezáltal egészen eredeti, eddig nem tapasztalt (legalábbis általam nem tapasztalt, bizonyára a két korábbi SSX is ilyesmi volt) hibrid játékélményt nyújt. Ahogy a snowboard sportágban is vannak valószínűleg nagyon különféle versenyek, itt is gyakorlatilag három különböző típusú pályán versenyezhetünk, az irányítás természetesen mindegyiken ugyanaz, sőt időnként a pályák is azonosak, csak a célok különböznek.
Vannak természetesen hagyományos versenyek, ezeken egy vagy több gépi ellenféllel kell versenyeznünk, előbb kell leérnünk a hegyoldalon a kijelölt célig, mint a többiek. Aztán vannak trükközős pályák, mint a Tony Hawk's Pro Skaterben, ezeken a pályákon is a célba kell beérnünk meghatározott idő alatt (az időkorlát általában nem okoz problémát, más annál inkább), de ezeken a célunk az, hogy minél több trükk pontot szerezzünk meg a lesiklás közben, és jobban teljesítsük e téren, mint a riválisaink. Végül vannak még a szabad stílusú versenyek is, amik nem is igazán versenyek, ha ezeket választjuk, időkorlát és egyéb nyomás nélkül tudunk lesiklani az összes pályán, a verseny stílusúakon és a trükközősökön is. Ez a játékmód tehát egyrészt gyakorlásnak tekinthető (és nagyon ki kell ismernünk a pályákat a játékban, tehát a sok gyakorlás hasznos, sőt elengedhetetlen), másrészt ilyenkor a zöld sugárral jelölt helyeken különféle nagyon nehéz extra feladatokat is a nyakunkba vehetünk. Például át kell ugratnunk néhány másodpercen belül négy háztetőn úgy, hogy érintsük őket, vagy négy nagyon rossz helyre elhelyezett karikán kell átrepülnünk, meg ilyenek. Ezek közül nekem eddig még egy sem jött össze, egyet sokszor megcsináltam jól, amiben négy ugrató után mindig deszkát kellett fogni a levegőben, de valami miatt ezt sem fogadta el a játék soha, talán nem fogtam elég hosszan a deszkát annak ellenére sem, hogy nem volt időtartam meghatározva.
Azok, akik még nem ismerik az SSX játékokat, talán jobban el tudják képzelni a játékmenetet, ha röviden vázolom a szerintem elég jól belőtt irányítást, ami kellően komplex, hogy nagy szabadságot biztosítson számunkra, ugyanakkor mégsem veszélyesen bonyolult, összetettsége nem rontja a játszhatóságot. Emberünket a bal analóg karral kormányozhatjuk jobbra és balra, alternatív megoldásként a kevésbé finom digitális iránygombokat is használhatjuk, természetesen gázt nem lehet adni a játékban, más módon kell sebességet nyernünk, emiatt az előre és hátra irányok nem is játszanak be a tapasztalataim szerint egyáltalán, bár egyesek esküsznek rá, hogy lehet gyorsítani és lassítani velük. Ugrani az X-szel tudunk, ha nyomva tartjuk, az emberünk összehúzza magát, lendületet gyűjt, ha felengedjük, akkor rugaszkodik el, természetesen a legjobb, ha ezt a manővert egy emelkedő végén nagy sebességgel visszük véghez, utána aztán rengeteget trükközhetünk a levegőben, mellesleg az ugrás az iránygombokkal variálható is. Ezek mellett még a négyzet gomb is hasznosabb, ez egyrészt gyorsít minket egy ideig, ha felvettünk egy (nagyon ritka, villámmal jelzett) turbót, másrészt a trükközésben is van szerepe, harmadrészt pedig, ha bukunk, gyorsan kell nyomkodnunk, ha időben feltöltünk így egy csíkot, akkor azonnal megyünk tovább. Ezekkel már el lehet boldogulni a lesiklási versenyeken, a trükközősöknél persze még befigyel pár gomb, a levegőben az L1, L2, R1 és R2 mind más-más trükköt jelent, igaz rendszerint csak egy-egy pózt, ezeket egymással is lehet kombinálni, és a négyzettel megtámogatva általában meg is fogjuk a pózban a deszkát. Minél tovább kitartjuk a pózt, tehát minél magasabbra repülünk (ehhez ugye kellenek pályaadottságok és megfelelő minőségű kezdőugrás), annál több pontot kapunk, a trükk pont ekkor fokozatosan pörög, és bizonyos idő után szintet is vált, a dologhoz mellesleg némi bátorság is kell, hogy a földöz minél közelebb fejezzük be a manővert. A levegőben természetesen szintén lehet forgatni vízszintes irányba a deszkát, ügyeljünk azonban arra, hogy földet éréskor a menetirány szerint álljon a sporteszköz, különben bukunk egy jókorát, de azért nem veszélyes a dolog, elég nagy a játék toleranciája. Aztán van még egy harmadik dolog is, a harc, amikor nem a levegőben vagyunk, az L1 és R1 gomb ütlegelésre szolgál, ha mellettünk van egy versenyző, így odasózhatunk neki, és jó eséllyel fel is borul, bár rendszerint nehéz ilyen közel menni valakihez, meg mindig elég nagy a sebességkülönbség is.
Természetesen minket is támadnak a többiek, az ütéseket az L1+R1 együttes lenyomásával védhetjük elvileg, de én még soha nem próbáltam. Érdekes egyébként ez a harc dolog, az ellenfeleinknek van agresszivitásjelzőjük, alapban sárga nyíl van felettük, ekkor elvileg békések, bár azért engem ekkor is keményen szoktak támadni, ha a közelembe kerülnek, ha viszont párszor odasózunk nekik, narancssárga, majd piros lesz a nyiluk, ekkor már nagyon berágnak ránk, és már keményebben támadnak minket. Tehát lehet ezzel is taktikázni, játszhatunk békésebben és keményebben is, de egyáltalán nem is kötelező a harccal foglalkoznunk, teljesen ki is hagyhatjuk a témát, azaz elkerülhetjük a konfliktusokat, ha ügyesek vagyunk. Végül még két kvázi gomb van hátra, a jobb analóg karnak is van funkciója, legalábbis az előre és hátra irányainak, ezekkel előre és hátra dönthetjük a deszkát testsúly áthelyezéssel, bár igazság szerint sok hasznát nem láttam a dolognak. Gondoltam arra, hogy előre döntéssel nyerhetünk egy kis sebességet, vagy éppen fordítva (túl késő van, hogy most átgondoljam a dolog fizikáját), de ezek a döntések inkább csak trükknek számítanak, és a trükk pontjainkat gyarapítják, mind a havon, mind a levegőben. Továbbá elképzelhető, hogy egy kicsit korrigálhatjuk a földet érésünket is így, valószínűleg, ha a deszkát mindig pont olyan szögbe döntjük repülés közben, ami párhuzamos az aktuális hegyoldallal, kevésbé ugrunk meg, és kevesebb sebességet vesztünk, amikor leérünk. Sok motocross játékban kell ilyesmivel foglalkozni, ugyanakkor hiába próbálgattam ezt a dolgot, különösebben nem vettem észre, hogy ez a döntögetés (ami már nagyon túlbonyolítaná a játékot) igazán hasznos és szükséges lenne ugrás közben, földet éréskor tapasztalataim szerint nem bukunk soha a dőlésszögtől, csak a rossz elforgatástól, és különösebben sebességet sem vesztünk, tehát valószínűleg a döntögetés tényleg kizárólag csak trükk pontok szerzésére való.
A pályák felépítése is okozott némi meglepetést, korábban azt képzeltem, hogy sok fantáziát nem lehet vinni a snowboard játékok pályáiba, hiszen az eszközkészlet kimerül a havas hegyoldalakban, az ugratókban és a fenyőfákban. Nos az SSX 3 pályái igazán változatosak és érdekesek, természetesen ezeken is rengeteg a fenyőfa, a havas és a sziklás hegyoldal és egyéb, de sok barlanggal, várossal (modern nagyvárossal és régi, tibeti jellegű várossal is) és egyéb dologgal is találkozhatunk benne, ráadásul az elágazások száma is óriási, főleg a mesterséges városokban, melyekben több havas út kanyarog egymás felett. Tehát rengeteg helyen választhatunk számos különféle útvonal közül, gyakran még az ugratóknak is van lankásabb és magasabb, meredekebb részük (nem mindig ez utóbbi az előnyösebb), és sokszor a barlangokban is két-három különféle útvonalat találunk. De a pályákon rengeteg további mesterséges dolgot is felfedezhetünk, a leggyakoribbak a vékony fémsínek, amikre fel tudunk csúszni, és amiken az oldalirányokkal egyensúlyoznunk is kell, ez az egyensúlyozás is trükknek számít természetesen. Ezekből a sínekből rengeteg van, mindenfelé kígyóznak, de vannak plexi falak is a pályákon, melyek valószínűleg a hó lezúdulását hivatottak akadályozni, de mellesleg minket is sok helyen akadályoznak, ugyanakkor ezeknek a tetején is tudunk csúszkálni a sínekhez hasonlóan, és az éjszakai pályákon ezek tök jól foszforeszkálnak, világítanak is. Mellesleg sok további vékony dolgon is csúszkálhatunk, élesebb sziklákon, farönkökön, kidőlt fákon, háztetőkön és egyebeken. Vannak aztán mozgó dolgok is a pályákon, vonatok, autók, síliftek és más egyebek, ezek átugrása is érdekes és hasznos, de vannak például olyan (szintén mozgó) helyzetek is, amikor felcsúszunk egy farönkkel alátámasztott fára, az pedig mérleghinta szerűen átfordul, miután elhagyjuk a középpontját. Mi magunk is amortizálhatjuk kissé a pályákat, főleg ugratás közben, előfordul például, hogy a magasban lenyessük a deszkánkkal a fák tetejét, vagy a nem lecsupaszított kidöntött fák ágait a rajtuk történő csúszkáláskor, de röptünkben áttörhetünk kisebb kapukat és üvegfalakat is.
Aztán idővel a természet is egyre jobban bekeményít, kezdetben még kevés természeti csapással kell törődnünk, de a későbbi pályákon már kő- és hógörgetegekkel, kidőlő fákkal, hatalmas lavinákkal (nagyon izgalmas, amikor a lavina jön a nyomunkban, mindent ellep a hódara, repkednek a hatalmas hógolyók, és dőlnek a fák jobbra-balra), leszakadó jégfalakkal és jégtömbökkel, meg sok egyébbel is számolnunk kell. A pályák ezeken túl is egyre komplexebbek lesznek, kezdetben még valamennyire fix nyomvonalakat követhetünk, az ugratóknál pedig fel van még festve, hogy hol az ugrató közepe, és kábé honnan kell erőt gyűjtenünk. Idővel azonban az utak egyre inkább eltűnnek, teljesen magunkra maradunk, korlátok nélkül számos úton mehetünk le a hegyoldalakon, de akár nagyobbakat ugrathatunk is, vagy durván átszáguldhatunk a nem túl sűrű, de azért kellően veszélyes (fának ütközni ugye nem egészséges) erdőn is. Hasonlóképp a festések is eltűnnek az ugratókról, idővel már csak egy kis jeges kopás figyelmeztet minket arra, hogy ugrató következik, de az ellenfelek is egyre jobban bedurvulnak, és nem csak agresszivitásban, de sebességben és precizitásban is. A pályatervezés tehát igazán változatos, ráadásul nagyon látványos is, igazán megnyerő a játék vizuális kivitelezése.
A pályákon történő száguldozás közben mellesleg sok extra dolgot is felvehetünk, sajnos ezekről a játékon belül nem találunk információt, és az alakjuk sem túl beszédes, a nagy száguldás közben pedig nem könnyű őket azonosítani, sem a hatásukat. Az biztos, hogy az ezüstös csillagok pénzt jelentenek, nagy pénzt, ez és a versenyek megnyerése egyébként az egyedüli pénzforrásunk, igaz a jobb trükkökért is jár egy vagy két dollár, de a legolcsóbb dolog is kétszázötven dollár, tehát ez az összeg nevetséget. Akadnak aztán még ezüstös hengerek, arany csillagok, fekete x-ek és még számos egyéb is, gyanítom, hogy ezek egy része növeli, más része szorozza a trükk pontjainkat. A pénz fontos szerepet tölt be a játékban, néhány helyen találhatunk a hegyoldalakon boltokat, melyekben vásárolhatunk, ráadásul meglepően nagy számú produktum közül válogathatunk. A legfontosabbak a képességek, ezekre érdemes a legtöbb pénzt költenünk, nullától tizenegyig fejleszthetünk egy csomó képességet egy huszad részenként, azonban minden egész érték elérésekor drágulnak a részek, kezdetben kétszázötvenbe, aztán ötszázba, majd hétszázötvenbe kerülnek, és így tovább. Mellesleg tapasztalataim szerint olyan jelentősen sajnos nem is javítják ezek a fejlesztések a képességeinket, én szinte minden pénzemet a sebességre költöttem eddig, jelenleg 9.2-n áll ez az értékem, és így is sokkal gyorsabb nálam az ellenfelem a harmadik versenyen, ami azért még eléggé a játék eleje. A sebesség mellett egyébként fejleszthetjük még a gyorsulást, a sarkazást, a pördülést, a stabilitást, a kitartást és a trükközést is. A játékmenet szempontjából teljességgel haszontalan, de ugyanakkor roppant érdekes a vizuális tuning is. A játék egy hegyen játszódik, annak is három hegycsúcsán, melyeken sorban kell teljesítenünk vagy az összes versenyt, vagy az összes trükközős pályát, vagy az összes szabad stílusú pálya összes kihívását, vagy össze kell szednünk egy meghatározott mennyiségű pénzt. Mind a négy módon megnyithatjuk a második és a harmadik hegycsúcsot, és mind a három fő versenystílusban haladhatunk előre fokozatosan, tehát ha teljesítünk egy-két pályát, megnyílik egy-két új is, és így tovább. Nos mind a három hegycsúcs más-más ruhákat és egyéb portékákat kínál a boltjaiban, hatalmas választékban, ráadásul a termékek nagy része minden karakternél más. Vásárolhatunk az emberünk számára különféle vigyorokat, grimaszokat, frizurákat, sapkákat (csak kötött sapkából van három altípus, típusonként legalább ötven különféle sapkával), kalapokat, sisakokat, fejkendőket, szemüvegeket, pólókat, topokat, dzsekiket, kesztyűket, hátizsákokat, karvédőket, karpereceket, nyakláncokat, nadrágokat, csizmákat és persze deszkákat, de van rengeteg igazán speciális dolog is, melyek többsége eszméletlenül drága.
Ilyen például a korona, a szörfdeszka, a kartondoboz (szintén deszka helyett), a lángoló kéz, a fejre húzható papírzacskó, a tökfej, a koponyafej és még rengeteg egyéb poénos dolog. Ezekkel kegyetlenül finomhangolhatjuk a karaktereink kinézetét, akik egyébként mind baromi jól néznek ki, divatosak, vadak, amolyan igazán jól megtervezett, stílusos extrémsportolók, a témához tökéletesen belőtt cuccokban. Nekem leginkább Allegra jön be fejkendőben és narancssárga alapú, fekete fa mintás pólóban (a játék dobozán is ebben látható), de a napraforgós topjában is jól mutat a leányzó, és a sok tetkóval rendelkező, erősen kifestett Zoe is egy frankó női karakter, főleg a köldöke köré tetovált szívet találtam ötletesnek, el is kezdtem nyúzni a barátnőmet, hogy varrasson magára egy olyat. Aztán vásárolhatunk übertrükköket is, ahogy a kinézet, ez is csak esztétikai élményt nyújt természetesen, de azért jó dolog, minden karakternél lecserélhetjük az összes übertrükkünket, van amelyik mozdulat helyére tíz másikat is vásárolhatunk, tehát e téren is igazán gazdag a játék. Erről az übertrükk dologról mellesleg még nem tettem említést, ahogy trükközünk a levegőben, úgy töltődik egy spirális trükk kijelzőnk oldalt, ha ez megtelik, akkor szintén a levegőben a hagyományos trükkökhöz hasonlóan egy sokkal látványosabb és több trükk pontot érő úgynevezett übertrükköt is végrehajthatunk, a játék mindig kiírja, hogy éppen hogyan, mondjuk L1 és négyzet kombinációval. Természetesen a felbukások és az egyéb hibák csökkentik ezt a trükk spirált, tehát addig erőltessük az übertrükköket, amíg lehet, ha pedig egymás után négy übertrükköt ki tudunk vitelezni (felgyulladnak sorban az ÜBER betűk), akkor über-übertrükköket is csinálhatunk, a half pipe-os pályákon így eszméletlen mennyiségű trükk pontot lehet összehozni. De ezzel még a megvehető dolgok sorának messze nincs vége, vásárolhatunk még rengeteg rejtett extrát is csak a poén kedvéért és a gyűjtőszenvedély kielégítése végett, mellesleg ezek is látványosak. Van két megvásárolható mozi, húsz megvásárolható rejtett karakter (lehet menni tehénnel, hóemberrel, óriásnyúllal és jetivel is), száztizenhat amolyan gyűjtögethető virtuális kártya (ezekért az amerikaiak megvesznek, de hozzánk is gyűrűzik be az őrület), huszonnyolc virtuális akciófigura, negyvennyolc virtuális poszter és száz rajzolt koncepciós rajz is. És ezek többsége nem összecsapott, hanem igazi mestermunka, a poszterek többségét például tényleg simán ki lehetne tenni a falra, mellesleg egy részüket egy nagyon híres képregény-rajzoló, Adam Warren (leginkább a Dirty Pairrel és a Gen 13-mal híresült el) alkotta kizárólag a cégnek, de a kártyák is jók, a virtuális akciófigurák pedig teljesen élethűek, állvánnyal meg mindennel. Mindezek tetejébe még zenéket is vásárolhatunk, ugyanis hallgathatunk a játék alatt direkt alá írt háttérzenéket, hallgathatunk véletlenszerű zenéket, amiket egy lemezlovas is felkonferál, ez gyakorlatilag egy virtuális rádió, de a játék zenekészletéből is összevásárolhatunk és összeállíthatunk egy szűkebb listát, amit a játék közben rádiószerűen lemezlovassal, vagy anélkül véletlenszerűen hallgathatunk. A licencelt zenék egész jók, igaz van a korongon sok számomra ismeretlen és gyengébbnek ítélt előadó is, de ugyanakkor akadnak nagyon fogamra valók is, például az Overseer, a Red Hot Chilli Peppers, a Röyksopp, a Black Eyed Peas, a Basement Jaxx, a Chemical Brothers és Fatboy Slim. Ráadásul a bandáktól az Electronic Arts főleg kevésbé ismert, rádiók és zenecsatornák által nem annyira agyonkoptatott, ugyanakkor mégis elég jó számokat licencelt, a speed függő Fatboy Slim munkásságának például határozottan nagy rajongója vagyok, a játékban található kiváló, "Don't Let the Man Get You Down" című számát azonban korábban még nem hallottam.
Összességében tehát az SSX 3 egy eléggé egyedi, eszméletlenül igényes és ugyanakkor végtelenül hangulatos verseny és trükközős játék. Persze nem mondom, hogy hibátlan, egyrészt kicsit sokat tölt a vásárló menüben, másrészt túl gyakran fagy ki (főleg a vásárlásnál, mentsünk tehát sokat), továbbá, ha nagyrészt begyűjtöttük a pályákon az ezüstös csillagokat, a nagy pénzeket, akkor nagyon-nagyon nehezen juthatunk csak további pénzösszegekhez, a trükkökért ugye szinte semmit nem kapunk, de a versenyek is nevetségesen fizetnek. Márpedig valami eszméletlen pénzmennyiséget el lehet költeni a játékban csak a legszükségesebb képességekre is, hogy a ruhákat és a titkos dolgokat ne is említsem. Ugyanígy kissé túl nehéznek is találom a játékot, nem lehetetlenül nehéznek, igen nagy kitartással valószínűleg végig lehet tolni mindent benne, meg menet közben nagy alapossággal bizonyára a megfelelő mennyiségű (legalább a képességekre szükséges) pénz is összehozható benne, mindenesetre a játék már az elején is keményebb, mint amire számítottam. Én például három napja nyúzom, és eddig csak két hagyományos és egy trükközős versenyt sikerült teljesítenem, most leginkább a harmadik versennyel birkózom, itt egy ellenfelet kell megvernem lesiklásban ahhoz, hogy elnyerjem a pálya rendes versenyére a részvételi jogot. A fickó nagyon gyors, átlagban egyszer hibázik, ilyenkor rendszerint sikerül elévágnom pár lerövidítő út kihasználásával, de aztán a végére simán ledolgozza a hátrányát. Szintén a nehézséghez tartozik, hogy a legtöbb lerövidítő szakasz sín, és persze a síneken rengeteget is kell trükközni, a sínekre azonban nem könnyű felcsúszni, annak ellenére sem, hogy e téren valamivel toleránsabb a játék a hasonló anyagokhoz viszonyítva. A sínek ugye hajszálvékonyak, mi pedig általában hóesésben száguldunk kilencvennel, miközben trükközünk folyamatosan, keressük a lerövidítő útvonalakat, próbáljuk megelőzni a sokkal gyorsabb ellenfeleinket, és még gyűjteni is próbálunk pénzt, meg egyéb extrákat. A síneket így sajnos nagyon könnyű elvéteni, akármennyire koncentrál az ember, és egy fontosabb sín elvétése a legtöbb esetben végzetes, úgy már a harmadik pozíciót sem tudjuk megszerezni. Kissé szemét a játék előrehaladási rendszere is, a hagyományos és a trükközős pályák ugyanis mindig háromfordulósak. Először be kell kerülnünk az első háromba, hogy továbbléphessünk az elődöntőbe (ugyanazon a pályán), ha ekkor is bekerülünk a háromba (a sima versenyeken ugye a pozíció számít, a trükközős pályákon viszont az első két menet trükk pontjainak összegével is az első háromban kell lennünk), mehetünk a döntőbe, és csak úgy pipálhatjuk ki a pályát, ha ott legalább bronzérmet szerzünk. Egy-egy részversenyt nem kezdhetünk újra (persze a legelsőt akárhányszor újra kezdhetjük), ha bukjuk az elődöntőt vagy a döntőt, mehetünk vissza a válogató versenyre. Tehát, ha vért izzadva, nagy nehezen, apait-anyait beleadva és oltári nagy szerencsével megnyerünk egy versenyt, esetleg ezt még másodszor is sikerül összehoznunk, a döntőben még mindent elronthatunk egy elvétett sínnel. Nyilván a készítők úgy gondolták, hogy ez a rendszer igazságosabb, így szerencsével soha nem lehet érvényesülni, kizárólag úgy, ha a képességeinket a maximálisra turbózzuk, a pályák minden szegletét betanuljuk, és vakon is hibátlanul felmegyünk minden sínre, de ezt egy kicsit túlzásnak érzem. Tehát a komolyabb eredmények eléréséhez az átlagosnál sokkal több gyakorlásra van szükség a játékban, több hét gyakorlással és próbálkozással azért valószínűleg mindenki érvényesülhet benne, én sem adom fel így a harmadik versenynél azonnal, hiába vallottam kudarcot a pályán már kábé harmincszor. Az igényessége és a viszonylag egyedi játékmenete miatt tehát ajánlom az SSX 3-at minden sí, gördeszka, szörf és snowboard rajongónak, továbbá mindenkinek, aki bírja a hangulatos és jól összerakott sportjátékokat, ugyanakkor tényleg az átlagosnál sokkal több kitartás kell hozzá, az első néhány könnyű pálya után nagyon bekeményít az anyag, erre mindenki készüljön fel.
Ford Fairlane
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.