Tearaway teszt

A guilfordi Media Molecule viszonylag friss stúdió: 2006-ban alakult és első játékával, a PS3-ra megjelent LittleBigPlanettel egy csapásra megvetette lábát az iparág elitjében. A Sony nyilván odafigyel egy ilyen aranytojást tojó tyúkra, amely ezúttal a PS Vitát hozza fel egy olyan szintre, amelyre már egy éve várunk. A Tearaway miatt bizony érdemes elgondolkozni a handheld-vásárláson, s nem csupán azért, mert minden egyedi Vita-specifikus funkciót kihasznál a program, hanem egy bitang jó játékkal van dolgunk. Innovációk egymásra halmozva, mindez bájos és szerethető történetbe ágyazva – ezt kapod a pénzedért.


A produktummal nyomulva a korábbi próbálkozások szinte felejthetőnek tűnnek: bár azoknál is dönthettük-forgathattuk a konzolt, simogattuk ide-oda, de mind-mind kissé suta megvalósítást kapott, s itt nyer igazi fontosságot a sajátos irányítás. Például a Vita első kamerájának segítségével az arcod szinte folyamatosan ott virít a Tearawayben. Te vagy a nap, aki barátságosan szemléli az alatta elterülő papírmasé tájat, melynek lakói egytől-egyig origami figurák, de még a környezet is. Főszereplőnk egy borítékfejű hölgy, Atoi, vagy egy férfi, Iota – közülük kell választhatunk, a hős feladata az, hogy egy fontos üzenetet átadjon a napnak (azaz nekünk). A játék műfaját tekintve platformer, ám a valóság és a papírmasé világ közti határvonalak elmosódnak.


Ez vezet a történet bonyodalmához is. Az addigi békés életnek vége, még szerencse, hogy a jóslatok ezt jó előre megjövendölték. Főszereplőnk remekül alkalmazkodik ehhez az univerzumhoz, ám a valóságból átszökő gonosz figurákkal már neki is meggyűlik a baja. Hírnökünk fut, ugrik, és ha szükséges harcol a gonosz dobozok ellen – az előrehaladás egyértelmű, a hangulat marasztaló és minden korosztály számára élvezhető. Megoldhatatlan helyzetekkel, bonyolult fejtörőkkel nem találkozunk, a Tearaway azért született, hogy téged szórakoztasson. Vannak persze életveszélyes szituációk, ahol a Vita hátsó touchpadja segítségével átszakíthatjuk a pálya bizonyos részét, jó eséllyel így mentve meg Iota életét a harcban. Belátjuk, kissé kiszámíthatatlan megoldás ez, nem mindig áll kézre, pedig sűrűn használjuk majd a tereptárgyak mozgatására is.


Az első képernyő sem marad érintetlenül. Ujjainkkal különféle papírelemekkel léphetünk kölcsönhatásba. Mi magunk is készíthetünk kiegészítőként felfogható cuccokat, ha megtaláljuk a pályákon fellelhető konfettiket, vagy segítünk a barátságos lényeknek az ügyes-bajos dolgaikban. Egy mókus koronát keress? Nosza, elő a munkaasztalt és készítsünk neki egyet! Kiválasztjuk az alapszínt, rajzolunk egy krikszkrakszot az ábrára, körbevágjuk és kész is a mű, amivel a hősünket is feldíszíthetjük. Egy idő után szert teszünk egy papírkamerára is, mellyel kedvünk szerint fotózhatunk, miután beállítottuk a kívánt, s amúgy szintén gyűjthető szűrőket. Kreativitásból tehát nincs hiány, ráadásul, ha a feltűnően fehér lényeket is lencsevégre kapjuk, megkapjuk azok tervrajzait is, így már otthon, élőben is elkészíthetjük a papírmodelleket – természetesen hajtogatva és ragasztva.


Az ötletek szárnyalásának nem lehet gátat szabni. Pont ebben jeleskedett a LittleBigPlanet, és erre gyúrt rá a Tearaway is. A játék arra sarkall, hogy ötletelj és úgy szabd testre ezt a barátságos világot és karakteredet, ahogyan csak szeretnéd. Ezen felül egy teljes értékű platformert kapsz remek irányítással, mókás karakterekkel és megunhatatlan, de kiismerhető játékmenettel. A kihívás ugyan lehetne kicsit zordabb is, de az alapvető cél itt nem a reflexeink megdolgoztatása, hanem az, hogy minőségi kalandban legyen részed akár percekig, netán órákig. Az alkotás azon felül, hogy pazarul fest a Vita képernyőjén és a pályák között szinte nem is tölt, mosolyt csal az arcodra. 


El kell ismernünk, hogy a framerate nem a legstabilabb, s habár jó sokáig ültek rajta a fejlesztők, olykor zavaró kameranézetekkel szembesülünk. Az első órákban a Tearaway maga lesz a Kánaán, ám hosszabb távon már nem marad benne kellő kraft, kiismerhetővé és repetitívvé válik. Nyilván nem kell tőle olyan szavatosságot várni, mint egy nagykonzolos címtől, pedig a felhozatalt ismerve most még relatíve jól is járunk. A Killzone: Mercenary és a Tearaway után nagyon úgy tűnik, hogy a Sony hányattatott sorsú kézikonzolja végre kezd magára találni. Leülsz, kézbe veszed, és megfeledkezel a sok csili-vili next-gen címről, hiszen a színes-szagos univerzum egyszerűen nem engedi, hogy elszakadj tőle.