Ryse: Son of Rome teszt

Bátor katonák vére folyik a birodalom dicső központjának macskaköves útján, az ellenség áttörte a kapukat. A bukás minden pillanatban egyre közelebb kerül, a város lángokban, Marius Titus és serege viszont az utolsó pillanatig kitart. A Crysis készítőinek legújabb játéka sötét és véres történetet mesél el, Nero palotájának erkélyéről üvöltve szórja parancsait, védjék őt, védjék Rómát. Alatta acélpengék csattogása hallatszik, apák, gyermekek feje hullik porba, a mészárlást csak az ostromgépek lövedékeinek zaja szakítja meg pillanatokra, az első sorban harcolunk.


A Ryse: Son of Rome messze került eredeti koncepciójától. Fejlesztése Kinect-exkluzív Xbox 360-címként indult, a kardot magunknak kellett volna forgatnunk, egyenként csapva le ellenségeinkre, a rajongói visszajelzések viszont a klasszikus, kontrolleres irányba, s végül nextgen platformra terelték a CryTek csapatát. A játék az utolsó pillanatig formálódott, a mozgásérzékelő elhagyása után a harcok egy látványos, de előre megírt QTE rendszerre épültek volna, melyben nem lett volna más dolgunk, mint reflexszerűen megnyomni a képernyőn felvillanó gombokat, majd a közönség nyomására ezt is leépítették. A végeredmény egy minden tekintetben nagyszerűen sikerült, pörgős és izgalmas akciójáték lett, mely apró részleteiben ugyan magán hordozza az előző irányok nyomait, de csak annyira, hogy az ne menjen a játékélmény rovására.


Bosszúnk útja lineáris vonalon zajlik. Róma központjában kezdünk, a háború dúlta városban az ellenség meghátrálásra kényszerít minket, elszántak vagyunk és vakmerőek, ekkora túlerő ellen viszont esélyünk sincs. A közvetlen harcoknál az akciógombokat kell használnunk, az easy módot választva elég lehangoló az összkép, gyakorlatilag nincs is más dolgunk, mint az X folyamatos nyomogatása, az igazi kihívásért érdemes tehát a komolyabb szinteken kezdenünk. Hősünk hihetetlen látványos mozdulatokkal csap le hatalmas acélkardjával, ha pedig ellenségünk elgyengült, akkor a felvillanó QTE gombokat megnyomva brutális kivégzésben részesíthetjük őt.


A csaták során többféle szerepben is bizonyítanunk kell. A fontvonalról visszavonulva felállíthatjuk a palota védelmi vonalát, irányíthatunk hatalmas nyílpuskát, de parancsszóra vezényelhetjük is az embereinket. Ez utóbbihoz nem kell bonyolult gombkombinációkat megtanulnunk, csak üvöltsük el magunkat a Kinect előtt, és már folynak is az események. Katonáink megteszik, amit mondunk, alig pár szót kell tudni, és igazi hadvezérek lehetünk.


A játék Róma ostroma után teljesedik ki. Miután sikerült kimenekítenünk Nero császárt az ellenség karmai közül, a palota bunkerében találjuk magunkat, ahol Marius Titus visszaemlékezéseit élhetjük át újra. Fiatal légiósként térünk haza a családi fészekbe, ahol apánk és anyánk fogad minket könnybe szökött szemekkel, a romantikus idillt viszont újabb barbár támadás szakítja meg. Hősünk nyolc fejezeten átívelő balladája itt kezd csak kiteljesedni igazán, a háború megmutatja legrosszabb arcát, ettől a naptól kezdve vér és kín fog kísérni utunkon. Megismerjük a hadvezér életét, miként vált egy fiatal, reményteli közkatona bosszúszomjas hadvezérré, a játék drámai eseményeken keresztül mutatja be mindazon eseményeket, melyek itt, Nero bunkerében teljesednek is, Róma térdre rogyásának napján.


A látvány gyönyörű. A CryEngine legújabb verziója olyan elképesztő világot mozgat meg előttünk az Xbox One erejének segítségével, amit az előző generációban még csak nem is láthattunk, a helyszínek szemet gyönyörködtetőek, a karakterek pedig az utolsó ráncig kidolgozottak, fantasztikusan élethű az egész. De hasonlóan jól sikerült a design is, nekem nagyon tetszett például, hogy a menü rendkívül letisztult, a lehetőségek kis négyzetekben vannak, a szövegek pedig vékony, fehér, talpas betűkkel lettek kiírva. Apróság ez tudom, de ezek alkotják a teljes egészet.

Került a játékba karakterfejlődés is, a harcok során szerzett tapasztalatpontokat healh, focus, XP gain és combat tulajdonságaink fejlesztésére, illetve új kivégzésekre költhetjük el. Az előrelépés lassú, aki viszont nem tud várni, az micro payment formájában saját pénzén is fényesítheti Marius Titus páncélját, némi bankkártyás támogatás után nem lesz olyan ellenség, ki kifogna hősünkön. A rendszert én magam nem szeretem, hiszen mi az, hogy kifizettünk tizenöt ezret egy játékért, és utána még egyszer a zsebbe kell nyúlni, szinte a semmiért, a Ryse: Son of Rome viszont ebben a tekintetben nem a rossz oldalt képviseli. Nem kényszerít rá minket a vásárlásra, pár kifejezetten a játékosok lehúzására készített, free to play rettenettel ellentétben, egyszerűen ha csak tele vagyunk zsozsóval, és nem tudjuk mire költeni apa Mastercard egyenlegét, akkor vehetünk némi segítséget. Ennyi az egész, és nem több.

Valószínűleg a fejlesztések körüli botrányok és folyamatos változtatások miatt, de maga az egész játékmenet nem lett olyan, mint egy újgenerációs akciójátéktól elvárnánk. A harcok fájdalmasan egyszerűek, csak nyomni kell a támadást, és kész, ráadásul nagyon repetitívek is, mindig ugyanúgy kinéző, ugyanolyan mozgású ellenfelek támadnak ránk. A készítőknek láthatóan nem volt elég idejük nagyot alkotni, a biztosra mentek, kicsiben gondolkodtak, ezt bizonyítja az is, hogy az animációk sokszor látványosan kidolgozatlanok, a helyszínek pedig néhány tényleg festői résztől eltekintve szűkek, csőszerűek.


A Ryse: Son of Rome a hibái ellenére remek játék lett. Csodálatos módon teljesedik ki előttünk az ókori Róma mitikus világa, miközben egy vér áztatta, sötét történet főszerepében találjuk magunkat. Bosszú és düh vezérel minket utunkon, miközben a hódító csapatok légiósaként bejárjuk a világot, Nagy-Britannia fehér sziklás partjaitól a római Colosseum dübörgő tömegéig megismerjük a birodalom fényűző, gazdag, de a sötét, keserves arcát is. Bár a történet nagyon kiszámítható, a hangulat valami egészen lehengerlő lett, az online multiplayer mód pedig lehetőséget nyújt egy kis többszereplős játékra is. Ha azon büszke játékosok között tudhatod magad, akinek a tévéje alatt már ott figyel az Xbox One hatalmas, fekete doboza, és mindezek mellett ráadásul rajongasz is az ókori Róma világáért, mindenképpen szerezd be a játékot. Nem fogod megbánni.